|
Témaindító hozzászólás
|
2017.07.16. 21:18 - |
 |
[12-1]
Valóban mennie kellett Noahnak, különben kikap, ha nem csinálja meg a feladatát. Azonban azért tegyük hozzá, hogy nem árt megismerni a kollégákat is, hiszen a jó viszony csak jó dolgokat tud szülni. Mi értelme lenne annak, hogy ha nem ismernénk egymást és képtelenek lennék együtt dolgozni? Szerintem semmi.
- Biztosan – mosolyodtam el, majd mikor felállt és az ajtóhoz indult, elkísértem odáig, de látva, hogy milyen borzalmas idő van kint, megakartam állítani. – Várj, ne adjak egy esernyőt? – pillogtam rá, de csak intett egyet és már ki is lépett a szakadó esőbe. Remélem, hogy azért épségben hazaért. Nem volt olyan messze az ő lakrésze, ha jól tudtam, de azért ilyen időben kint mászkálni. Merész!
Amint egyedül maradtam, bezártam az ajtót, elpakoltam a bort a hűtőbe, a poharakat elmostam, majd ismét bekapcsoltam a laptopomat és azon voltam, hogy egy kicsit utána nézzek a túlélőknek. Elvileg még nem érkezett meg mindenki, de nem is baj. Néhányan már belakták a falucskát, aminek azért örültem. Szerencsére nem bénák és túl fogják élni.
Sokáig tartott a papírmunka, majd este felé összeraktam a láda tartalmát és kieszeltem egy egyszerű, de kissé veszélyes feladatot, amihez be is szereztem a kellékeket. Éjfél után fürödtem le, majd feküdtem le aludni, de még egy utolsót ránéztem a kamerákra, hogy minden oké-e odakint. Szerencsére az volt.
[MORGANA OFF] |
Értem, akkor a zöld szemek? Ritka szarul hazudott. Ettől függetlenül nem feszegettem ezt a témát. Ekkor pityegett a telefonom. Szépen megzavarta az ismerkedésünket, de ez van... Hív a kötelesség!
Azért a lány és én is éltem az előző buzis incidenssel. Elvigyorodtam, de ahogy komolyabbra vette a dolgokat egyből átváltottam szintén erre. A kérdését hallva bólintottam egyet válaszul.
Elfogyasztottam a maradék boromat majd az asztalra helyeztem a poharat. Felálltam és ezzel belevágtam a búcsúzkodásba.
- Szintúgy örültem - mosolyogtam rá kedvesen. - Remélem nemsokára találkozunk! - kacsintottam rá.
Végül megindultam az ajtóhoz. Ahogy kinyitottam azt szembesültem a remek időjárással. Szét fogok ázni! Csodás!
Intettem még egyet Morganának, és zsebre vágott kezekkel otthonom felé mentem. Ahogy beestem a lakásba lehajingáltam magamról a csurom vizes holmikat. Vettem egy jó meleg fürdőt és ezt követően elmélyedhettem a papírmunkák tömkelegében. Szüneteket ugyan tartottam, viszont azt is azzal töltöttem, hogy a játékosok lapjait olvasgattam. Hétvégén kénytelen leszek letolni magam a szigetre. Csak nem lesz akkor is ennyire pocsék idő!
Miközben átnyálaztam nagyjából a túlélők kartonjait folyamatosan jöttek a különféle ötletek, hogy mégis mi jóval szívassam meg őket. Hm, lehet mégis utálni fognak?
[NOAH OFF] |
Csak mosolyogva megingattam a fejemet, hallva, hogy még nem írt a barinőjének, hogy él-e vagy hal ezen a szigeten. Miért érzem azt, hogy nincs is semmi féle barinője? Jó vicc volt, azt hittem már nem fog kérdezni egyáltalán semmit se, hiszen a boros eset is egy kicsit más felé terelte a figyelmét, de azért egy valami megragadt neki.
Mivel kezdett más irányba haladni a beszélgetés, amit nem akartam, így arra jutottam, hogy hazudok egy kicsit neki azzal kapcsolatban, hogy nekem mi is a zsánerem. Végül is ő csak egy kolléga. Nem kell, hogy nyeregben érezze magát a külseje miatt.
- El kell, hogy szomorítsalak, de a zöld szemet jobban szeretem. Talán változik az ízlésem, talán nem – nevetgéltem halkan, majd felsóhajtottam. Azt mégse mondhattam neki, hogy igen, valóban az esetem vagy, de mivel kollégák vagyunk, így nem bonyolódhatok bele egy… mibe is? Egy akármibe vele. Erre meghallottam, hogy pityegett a telefonja.
- Na, csak nem az a híres barinő keresett téged? – kérdeztem halkan nevetve, de látva az arckifejezését, nem hiszem, hogy egy ilyen üzenetre számított. – Fentről küldtek utasításokat, igaz? – néztem rá kissé komolyabban. Azért egyikünknek se állt szándékában magunkra haragítani a feletteseinket, ami ki tudja, hogy mivel járna. Elmenni innét mi se tudtunk, és ha elvesznek tőlünk minden kapcsolatot a külvilágtól néhány olyan dolog miatt, ami nem tetszik nekik, akkor marha nagy bajban lennénk.
- Ha menned kell, akkor nyugodtan menj. Nem akarom, hogy bajba kerülj. Már ha tényleg a főnökünk volt az, ami miatt megeresztetted azt a sóhajt – mosolyodtam el halványan.
- Örültem, hogy eljöttél – mondtam halkan, majd beletúrtam hajamba. Rajta áll, hogy megy vagy marad még egy kicsit. Bár nekem is dolgoznom kellene, de nem bánom a társaságát. Eddig semmi baj nincs vele, kedves, illedelmes, szóval plusz ponttal indul nálam a kollégák között. |
- Pedig a népnek ez kell, így eltűnődve - hümmögtem. - Bár tény a játékosoknak kint az extrém helyeken izgalmasabb... Alul maradtunk! - adtam elő magam, és ezzel lezártnak nyilvánítottam a témát.
Váó, huszonkettő? Mennyire fiatalka hozzám képest. Jó magam most töltöttem be a huszonnyolcat. Tényleg vénség vagyok ebben a csapatban!
Ekkor mórikáltam magam. Ahogy elnéztem igencsak tetszett a színészi játékom, mert a lány dőlni kezdett a röhögéstől... Szó szerint dőlni kezdett... A pohár felé, amiből kilöttyent a vörösbor. A fejemet megcsóváltam, amikor káromkodott.
- Az én hibámnak? Miért is? - vontam kérdőre, mire ártatlanul pillogtam rá.
Elsősorban megpróbáltam neki segíteni. A kávézóasztalról elvettem a zsebkendőt, és igyekeztem dörzsölni vagy valami, de borzalmasabb lett.
- Oké, most már tényleg az én hibám! - jegyeztem meg zavartan, amiért szerencsétlen voltam.
Türelmesen várakoztam, hisz lelépett elrendezni a felsőjét. Én eközben öntöttem magamnak még egy pohárka bort, és azt iszogattam unottan.
Bő öt-tíz perc után csak visszatért hozzám, és leült mellém. Ezután következett kérdésem, ami saját magamra irányult. Természetesen továbbra húzta az agyamat azzal, hogy meleg vagyok. Igazából nem igazán zavart. Én tudtam és mai napig tudom, hogy engem jobban vonz egy nedves, szűk barlang, illetve formás mellek és fenekek, mint egy deszka, amiből kiáll egy nem odaillő dákó. Ilyen költői hasonlatokkal szerintem költőnek állhatnék basszuskulcs!
Befogtam a számat, és inkább válaszára figyeltem. Szóval a mai férfiak közül én best of vagyok? Óh, jó tudni! Azon csak pislogtam párat, amint szóvá tette, hogy szép kék szemem van. Minő bókok vannak itt kérem!
- Most, hogy mondod - húztam el a számat fanyaran. - Elfelejtettem írni a barinőmnek Facen, hogy mi van velem - szántottam bele ujjaimmal a hajamba. - Mellesleg az érdekelne, hogy te kedveled-e a kék szemeim? - kérdeztem tőle lazán.
Erre pityogott néhanyat a telefonom. Előkaptam a farzsebemből, és a főnökünk szállt rám. Sóhajtás hagyta el ajkaimat. Nemsokára léphettem le, és dekkolhattam a szobámba, ahol elnyelt a munka. |
Szavai hallatán elmosolyodtam. Szóval így állunk? Nekem aztán mindegy végül is, de ő jött át egy üveg borral a kezében, ebben a borzalmas időben. Bár akkor még nem esett, de mostanra akkora lett a vihar, hogy ha arra gondolok, hogy kint kéne lennem, szerintem bele is halnék.
- De nem az, maradjunk annyiban – zártam le ezt a témát, még mielőtt kiforrja magát a dolog, de ő se firtatta a dolgokat, hogy mivel is lehetne izgalmasabbá tenni egy egyszerű borozgatást. Természetesen sejtettem, hogy mire gondolhat, de ugyan, kérem. Egy órája sincs, hogy beengedtem a házamba.
Ekkor kezdett érdeklődni a korom iránt, mire lepetten pislogtam rá, majd felnevettem.
- Ugyan, ezen nem sok mindent kell titkolnom – legyintettem. – Huszonkettő leszek néhány hónap múlva – rántottam meg a vállamat. Én nem kérdeztem rá az ő korára, sejtettem, hogy néhány évvel biztosan idősebb nálam, szóval ez így annyira nem izgatott.
Az nagyon is meghökkentett, ahogy a szavaim után kezdet viselkedni, de valamiért tudtam, hogy csak játssza az eszét. Végighallgattam a kis műsort, de alig bírtam visszatartani a nevetésemet.
- Neh, ezt neh! – nevetgéltem, de annyira nem figyeltem, hogy egy jó adag borral öntöttem le magamat, így sajnos azonnal abbahagytam a nevetést. – Ó, bassza meg! – sóhajtottam fel, de a hasam még mindig fájt a nevetéstől.
- Oké, ezt elkönyvelem annak, hogy a te hibád volt – kuncogtam halkan, majd felálltam. Hogy fogom én kiszedni a fehér felsőmből a vörös foltot? Sehogy valószínűleg. Remek vagy Morgi! Ügyes!
- Egy pillanat és visszajövök, csak átveszem ezt – morogtam halkan, majd besurrantam a szobámba, ahol villámgyorsan kerestem egy másik pólót. Visszaültem mellé, majd felhúztam azt a kevéske bort, ami a poharamban maradt, még mielőtt azt is magamra borítom. Remek kezdés!
- Hogy mit gondolok rólad? Külsőleg? Nem is értem, hogy egy nő véleménye miért érdekel, amikor most bizonyosodott be, hogy a kolléga jobban érdekel, mint a kollegina – nevetgéltem. Biztosra vettem, hogy csak megjátszotta az előbbit, ezért is mertem játszadozni kicsit.
- Igazából a mai „férfiakhoz” képest – mutogattam ujjammal macskakörmöket – te a normális külsővel megáldottak közé tartozol – dőltem hátra, majd kényelembe helyeztem magamat és felhúztam lábaimat. – Majd meglátjuk, hogy a kolléga mennyire fogja kedvelni a kék szemeidet – kuncogtam halkan. – Bár ez közismert tény, hogy a helyes pasik mind a saját nemükhöz vonzódnak. Sajna – sóhajtottam lemondóan és most kivételesen nem nevettem el magamat. |
Felemeltem egyből megadóan kezeimet, amikor mondta, hogy fog menni neki a bornak nyitása. Ekkor kezdtem röpke filozofálásba, hogy vajon mi pontosan ez a műsor. Miért van ilyen furán megszervezve az egész. Mindenesetre ennél többet nem szándékoztam a témával foglalkozni.
- Lehetne ez is izgalmas - böktem ki halkan.
Kicsit utaltam egy-két dologra, de akkorsem fogok vele lefeküdni. Ahhoz nagyon be kéne állnom, hogy olyan mértékben elboruljon az agyam.
Ezek után az ablak felé tereltem tekintetem. Az idő valóban nem kímélt se embert, se állatot. Úgy esett az eső, mintha dézsából öntötték volna.
Végül a téma átterelődött a munkatársunkra. Aha, szóval egyidős Morganával. Lehet bunkóság, de mostanra érdekelni kezdett a kora.
- Mégis hány éves vagy? - tettem fel kérdésem lazán, majd mentegetőztem picit: - Elnézést, ha tapintatlan voltam! - mormogtam orrom alatt.
Elég szarul jöttem ki a témából, hisz buzinak lettem beállítva. Felsóhajtottam zavaromba, és miért ne alapon el kezdtem játszani a buzerátort.
- Hát, valóban kis cukcsi palicska. Simán bevállalnám az édest... Vajon mit szólna, ha elhívnám egy über szupcsi randira? - helyeztem szám el a kezem. - Hupsz, ez titok volt! - raktam hátra pár tincset, ami a szemembe lógott.
Miután normalizálódott a helyzet mindketten komolyabbra vettük a hangsúlyt. Teljesen jogos volt, hogy nem élt előítéletekkel azt kell, hogy mondjam!
- Hm, ez igaz. Csak annyira fiatal... Totál vénségnek érzem magam! - húztam le ezzel maradék piámat. - Na és rólam mi a véleményed? - tértem ki magamra, és kíváncsian vártam, mégis milyen jelzőkkel fog ellátni. |
Már csak bele se merek gondolni, hogy holnap vagy néhány nap múlva én is kint leszek ebben az időben. Nem az elázástól félek, hanem… hát… dörög meg villámlik és neeem! Nincs az az isten, hogy én oda kitegyem a lábamat. Márpedig azért fizetnek minket, hogy ezt csináljuk.
Leülve a kanapéra meggyült a bajom a bornyitással, amit Noah nevetve nyugtázott.
- Nyugi, egy boros üveget még én is ki tudok nyitni – mosolyodtam el. Így is történt és a következőkben már az új kolléga volt a téma, akit ma még csak kamerán keresztül láttam.
- Valóban fura, hogy nem találkoztunk az ideköltözés előtt, de hát ez van… - rántottam meg a vállamat, majd belekortyoltam ismét a borba, ami meg kell hagyni, valóban finom volt. Hátra dőltem a kanapén, majd elgondolkodtam egy kicsit.
- Nem hiszem, szerintem semmi szórakoztató nincs abban, ahogy két kolléga borozik – rántottam meg a vállamat, majd felé fordultam. – Ellenben, ami odakint történik, az sokkalta izgalmasabb lehet. Főleg ebben az időben – rázott ki a hideg, még csak a gondolatára is, hogy még nagyobb lesz a vihar odakint és én idebent ugyan úgy félni fogok. Fasza!
- Hát igazából szerintem nem olyan sokkal fiatalabb, mint én. Legalábbis azt hallottam – rántottam egyet a vállamon ismét. Ekkor hallottam meg a kérdést, amiben tudom, hogy semmi félreérthető nem volt, de én attól függetlenül elmosolyodtam és kijátszottam Noah szavait.
- Na, csak nem a kolléga külsejéről fogunk tárgyalni? – néztem rá full komolyan a poharam mögül, de már majdnem elnevettem magamat. – Nem azért, mintha az én dolgom lenne, de nem úgy tűnsz, mint, aki a saját neméhez vonzódna – köhintettem, majd folytattam.
- Vagy mégis? – nevettem el magamat a végére, mert szerintem nem ilyen beszélgetésformára gondolt a srác. Most mit kellene mondanom?
- Oké, csak vicc volt. Egyébként nem tudom. Sok embert a külseje miatt könyvelnek el rosszul – ittam bele a poharamba. – Ha már váltottam vele pár szót, akkor visszatérhetünk erre, de addig is szerintem aranyosan fest – kuncogtam halkan. |
A nevét hallva elmosolyodtam, ám meg sem nyikkantam. Mégis mit mondhattam volna? De szép neved van? Ez kissé fájdalmasan közhelyes, nemde?!
A megjegyzésére elkuncogtam magam. Hát, én itt vagyok. Ilyen időben biztos, hogy nem mentem volna ki, ám ezt előzőekben már taglaltam.
- Elvetemült lehet a munkatársunk - sóhajtottam fel. - Az osztogatással nincs is gond, de ez az idő... - ingattam meg fejemet.
Ahogy helyet foglaltam rögvest a konyhába sietett poharakért. Én ugyan nem fogom leitatni! Kész őrültség lenne vele lefeküdni, ha józanul átgondolom. Sajnos nem igazán vagyok kapcsolatpárti, ellenben ennek ugyancsak oka van.
Miután nehézkesen visszakeveredett hozzám elnevettem magam. Sokat szenvedett a boros üveggel, és közelálltam ahhoz, hogy átveszem én tőle az üveget.
- Hát, azért vicces, hogy így kell megismerni a másikat. Semmi összehangolás vagy meló előtti találka. Fura - tűnődtem el, és vettem át a poharat, ha végre öntött. - Lehet rajtunk ugyanúgy jól szórakoznak a nézők, mint a játékosokon - forgattam meg szememet.
Jó bulinak tűnt idejönni, bár van néhány hátulütője. Mire gondolok? Mondjuk arra, hogy emberek életével szórakoznak. Így már kevésbé szórakoztató, igaz?
- Egyszer csak összefutunk a fiatalkával. Ha kinéz 20-nak csoda - vakargattam meg tarkómat zavartan.
Nincs bajom vele, nem az... Egyszerűen érdekes, hogy ő is műsorvezető lehet. Nincs kizárva, hogy valakinek a valakije és úgy keveredett ide. Könyörgöm Istenem, kímélj meg a beképzelt csitriktől! Köszönöm!
- Neked így külsőleg mi a véleményed róla? - kortyoltam bele italomba, amint megtörtént a koccintás. - Szintúgy - mosolyodtam el ismételten.
A megállapítására hajamba túrtam kisfiúsan. Alap, hogy nem hagytam szó nélkül ezen megnyilvánulását.
- Férfi létemre imádom az édes dolgokat, és ez szeszes italok terén sincsen másképp! - ittam bele megint boromba. |
Nem számítottam társaságra ebben az időben, hiszen kint borult volt az idő, nem esett, de dörgött, villámlott, a fákat csak úgy szaggatta a szél. Valószínűleg ezért is ment el pár percre az áram. Kissé belemerültem a munkába, de aztán kopogásra lettem figyelmes.
- Mi a fene? – elgondolkodtam, hogy ki lehet az, hiszen nem vártam vendéget. Talán az a riporter nő jött vissza, hogy feltegyen még több kérdést? Nem voltam biztos benne, de egy fáradt sóhaj kíséretében felálltam, kikapcsoltam a laptopot és az ajtó felé indultam. Kinyitva egy férfit láttam, aki egy borral a kezében állt az ajtómban. Egy pillanatra kiült az értetlenség az arcomra, de aztán leesett, hogy valószínűleg ő a másik kolléga. Elfogadtam az ajándéknak szánt italt, majd beengedtem, de még mindig egy kicsit zavarodott voltam.
Mihelyst észhez tértem és bemutatkozott csak lestem, ahogy kezet csókolt.
- Morgana Drowers – mutatkoztam be én is kisvártatva, majd a nappaliba invitáltam. Mégse álljunk már csak úgy az ajtóban. Elmosolyodtam, mikor megjegyezte, hogy mi nem végezzük kellően jól a munkánkat. – Nem szükséges azonnal mindenféle jóval elárasztani a szerencsétlen túlélőket – tettem le a bort a nappaliban található dohányzóasztalra, majd megszólaltam ismét.
- Én is örülök a találkozásnak. Valójában pár érdektelen emailt néztem át – legyintettem. – Érezd magad otthon. Máris hozok poharat – mosolyogtam rá, majd az új konyhám felé vettem az irányt.
- Vajon hol lehetnek a boros poharak? Egyáltalán van itt olyan? – pislogtam körbe, majd kihúztam pár fiókot, megtaláltam a bornyitót, majd két boros pohárral a kezemben indultam meg a férfi felé, aki idő közben elhelyezkedett a kanapén. Letettem őket, még mielőtt elejtem. Lehuppantam mellé, majd egyik lábamat felhúztam, hogy kényelembe helyezzem magamat.
- Vártam a pillanatot azért, hogy majd találkozom veletek, de nem hittem, hogy ilyen gyorsan eljön – mosolyogtam el, majd a borért nyúltam, hogy kinyissam, aki nehezen ugyan, de sikerült. Nem nagyon voltam jártas a bornyitásban, de nah. Csak sikerült. Megtöltöttem a poharakat, majd felemeltem a sajátomat, hogy koccinthassunk egy… mire is?
- Hát akkor remélem, hogy együtt tudunk dolgozni majd a közeljövőben – koccintottam vele, majd belekortyoltam a borba, ami merőben finom volt. – Jó ízlésed van borok terén – jelentettem ki hirtelen, hiszen valóban finom volt. |
Egy ideje már itt tartózkodtam, de a műsorvezetőkről semmit sem tudtam. A kollegát is meglátogattam volna, ha villájában találnám. Úgy gondoltam ő már terepre ment, és rontja a túlélőket. Merész, hogy ilyen szar időben kimerészkedett a természetbe. Nálam nincs az az isten, hogy kimenjek a vadonba.
Végül a kollegina felé vettem az irányt. Természetesen vittem magammal egy üveg jó minőségű bort. Így illik, nem?
Megkopogtattam a lakásának hatalmas ajtaját, amit remélhetőleg meg is hallott. Miután ajtót nyitott nekem egyből átadtam a bort, és ha beinvitált, akkor beljebb léptem.
- Örvendek a szerencsének! - mosolyodtam el halványan. - Remélem nem zavartam meg semmit sem! - ingattam fejem, amikor körbenéztem.
Kis csend után végül bemutatkoztam. Megfogtam lágyan kezét, és megcsókoltam azt. Igen, tudom, hogy egy gentleman volnék.
- Gondoltam ideje megismerni a munkatársakat... Sajnos a kollégánkat nem találtam. Velünk ellentétben ő biztos a feladatát végzi - kuncogtam el magam.
Ha a nappaliba keveredtünk, akkor leültem a kanapéra és kíváncsian vártam reakcióit. Tényleg reménykedtem nem voltam túlságosan tolakodó. Sosem voltam teljesen rámenős. Elsőnek megvártam, hogy a társaságom mit reagál, és ha úgy volt, akkor a helyzetet számomra kedvezően alakítottam. Bár jelenleg korántsem volt szándékomban, hogy megfektessem vagy ilyesmi. Egyelőre ismerkedni jöttem, hogy mégis tudjam kikkel fogok együtt dolgozni! |
Néhány napja érkeztem a magánhelikopterrel, amit csak az én tiszteletemre hozattak. Biztosan a kollégáim is hasonló úton jutottak el a napokban a szigetre. Közben természetesen elmondták, hogy mi is az én feladatom, de nem nagyon kötött le, csak a lenti tájat néztem, majd hamar meg is érkeztünk a kis faházhoz, ami bár kicsinek tűnt, de belül hatalmas volt, és az építészek lefelé haladtak az építésben. Az első szinten volt a nappali, konyha, hálószoba, lent pedig egy fürdővel egybekötött hűsítő medence volt jakuzzival. Ez már a földbe épült, szólva meg kell hagyni, kitettek magukért az emberek.
Néhány nap alatt sikerült kipakolnom a személyes holmijaimat, ruháimat és egyebeket, majd már meg is érkezett az első vihar a szigetre, mely úgy tűnik, hogy egy jó ideig itt fog tombolni a sziget felett. Remek… A kanapén ültem, laptopom az ölemben volt és a kis kamerákon keresztül figyeltem a túlélőket, hogy hogyan is fognak megküzdeni a közelgő viharral.
Az egyik kamera szerint az egyik társam már úgy döntött, hogy megmutatja magát. Én még nem terveztem kimenni az emberek közé. Talán legközelebb…
Addig is egy tál müzli társaságában elkezdtem filmezni, hogy teljen az idő, de sorra kaptam az emaileket, hogy mit várnak el tőlem a nagykutyák. Hát nem szívesen olvastam őket, de ennyit a filmezésről. Neki kezdtem az emailek átnyálazásának, de ekkor egy hatalmas nagy dörgés keretein belül elment az áram. Mi a fene? Magamnak szidtam mindenkit, de szerencsére az automata miatt hamar visszatért, így tovább tudtam dolgozni. |
|
[12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
