|
Témaindító hozzászólás
|
2017.07.09. 22:07 - |
 |
[52-33] [32-13] [12-1]
Mivel a napokban azt az utasítást kaptam, hogy ládázás helyett inkább helyezzek ki néhány plusz kamerát pár helyre, ahová még nem került sor. Miért pont nekem kell csinálni ezt? Oké, ez volt a büntetésem, szóval, ha felfal valami dög, azt csak magamnak köszönhetem.
Az vállamra kaptam a táskámat, amiben pár éjszakai kamera volt. Azokból volt kevés. Egész nap a rohadt szigetet jártam, ami hiába, hogy nem volt olyan rohadt nagy, de én már kezdtem fáradni és lejártam a lábamat is. Szerencsére a viharok lehűtötték az időt, így a szél kellemesen fújt. Nem haltam bele a melegbe.
Letévedtem a tengerpartra, a táskám már üres volt, benne csak a telefonom lapult és egy palack ásványvíz, de már az is csak félig volt. Elmosolyodtam a tenger látványára, hiszen kevés ember lát ilyen gyönyörűséget az életében. Felsóhajtva túrtam bele hajamba, majd nyújtózkodtam egyet.
- Ennyit arról, hogy egy műsorvezetőnek nincs más dolga, csak ládákat és feladatokat osztogatni… - morogtam halkan szinte csak magamnak. Amúgy se volt itt senki. Tévedtem!
Meghallottam magam mögött egy férfihangot, mire azonnal megfordultam. Egy kibaszott nagy kő volt a csávónál, mire hátráltam. Bókol, de azért ott a bazi nagy kő a kezében, amivel egy pillanat alatt leütheti szerény személyemet is.
Nem is értettem, hogy mit makog, hiszen nem kisestélyiben voltam, csak egy rövid fekete nadrágban és egy fehér spagetti pántos topp volt rajtam, meg a bakancsom a dögök ellen, amiben már meg kell hagyni, hogy lerohadt a fáradtságtól a lábam is. Végignéztem rajta, nem rémlett, hogy melyik játékos lehetett így hirtelen.
- Remélem, hogy nem készültél semmire se azzal a hatalmas kővel. Ha mégis, akkor nagyon rossz embert fogtál ki arra, hogy leüsd – tettem csípőre a kezemet, de nem léptem közel hozzá. Isten ments! Még a végén fejbe talál vágni és itt halok meg ilyen fiatalom.
Azért fő a biztonság, ki tudja, hogy milyen túlélők vannak ezen a szigeten a többieken kívül. Azért nem akarom, hogy megtámadjon vagy ilyesmi. |
Kezdetben az egész hajóút roppant idillikus volt. A lehető legjobban kiélveztem azt, hogy nincs semmi dolgom. Elmentem a konditerembe edzeni, aztán a medencéknél lazultam, esténként pedig a bárban iszogattam. Mivel nem akartam egyedül tölteni az egész utazást, ezért igyekeztem minél több ismerősre szert tenni. Igaz, ezek az ismerősök főleg egyéjszakás kalandok lettek, de nem is azért jöttem, hogy életreszóló barátságokat kössek vagy megtaláljam életem szerelmét.
Éppen a konditeremben futottam az egyik gépen, a fejemen lévő fejhallgatóból üvöltött a lejátszási listám, mikor hirtelen megrázkódott a hajó. Olyan volt, mintha neki ütközött volna valaminek. Meg kellett kapaszkodnom, hogy ne vágódjak le azonnal a futógépről. Rányomtam a stop gombra, mire lassulni kezdett a szalag még meg nem állt. Eléggé furcsáltam a helyzetet, viszont nem csak én voltam így vele. Leemeltem a fejemről a fejhallgatót, pont akkor mikor a vörös vészjelző lámpák villogni kezdtek és a hangosbemondóban felszólítottak minket, hogy minél hamarabb vegyünk mentőmellényt és a hidegvérünket megőrizve fáradjunk a fedélzetre. Először azt hittem, hogy gyakorlat, ezért teljesen nyugodtan indultam el felfelé a lépcsőn. Ekkor azonban a hajó újra megremegett, a lámpák pedig hol elaludtak teljes sötétbe borítva minket hol pedig újra felgyulladtak. Tehát ez az egész kurvára nem gyakorlat és süllyed a hajó. Nem igazán vonzott a vízbefulladás gondolata, ezért felgyorsítottam a lépteimet. Folyamatosan előzgettem az embereket, ha kellett, akkor pedig félre is löktem őket. A fedélzeten egy nagy kupacban találtam mentőmellényeket, ahonnan elvettem egyet és belebújtam. Igaz, hogy tudok úszni, a part pedig látótávolságra van, viszont ez nagyon trükkös dolog. Általában a látótávolság kétszerese a valódi távolság, ami a hajó és szárazföld között van. Arról nem beszélve, hogyha netán egy hullám, áramlat vagy örvény nekivágna valamilyen sziklának, s elveszíteném az eszméletemet, akkor a mentőmellény nem fog hagyni elsüllyedni. A hajó feneke egyre mélyebben volt a vízben, hamarosan nem fogja tovább bírni a nyomást a hajótest és ketté fog törni. Ezt pedig nem akartam megvárni, ezért átmásztam a korláton és a vízbe ugrottam. Mikor a vízbe értem tempózni kezdtem a part felé, minél hamarabb szárazföldet akartam érezni a lábaim alatt. Hirtelen egy hangos csattanást hallottam, majd a hullámok nagyobbá és erősebbé váltak. Tehát most szakadt ketté a hajó. A hullámok a segítségemre voltak, mivel a szárazföld felé löktek. Amint megéreztem a lábam alatt a homokot jelentősen megkönnyebültem. Megfordultam, a hajó még úgy-ahogy, de a felszínen volt. Még mindig ugráltak le róla emberek.
Leültem a parton, hogy kifújjam magam. Végignéztem, ahogy a hajó szép lassan hullámsírba merült. A mentőmellényt levettem, de nem dobtam el, mert még hasznomra lehet. Először is menedékre volt szükségem, ezért botokat és leveleket kezdtem gyűjteni hozzá. Miután építettem egy átmeneti fedezéket tüzet gyújtottam. Most jól jött, hogy a bátyámmal sokat jártunk túrázni, ahogyan az is, hogy szinte mindent megtanított nekem is, amit a seregben a túlélésről tanult. Hirtelen a nyakamhoz kaptam, de szerencsére még mindig ott volt a láncon a dögcédulája. Miután életre kelt a tűz rákokat gyűjtöttem, amiket megsütöttem. Tudtam, hogy ennél masszívabb fedezék kell, ezért mélyebbre kell merészkednem az erdőben. Ezt a kis kalandot másnapra terveztem.
Reggel arra ébredtem, hogy lépéseket hallok. Elvettem egy nagyobb követ, amit a tűzrakáshoz használtam és megkerülve a kis menedékemet a jövevény mögé kerültem. Készen álltam arra, hogy bármelyik pillanatban betörjem bármi koponyáját a kezemben lévő tárggyal. Mikor azonban megláttam a nőt leeresztettem a kezem, de a követ nem dobtam el. Mivel háttal volt nekem a nő, ezért hülye lettem volna nem végigmérni. - Nem sokaknak áll ilyen jól a hajótörés - féloldalasan elvigyorodtam. Bizonyára ő is túlélő, hiszen a sziget elég lakatlannak tűnt, igaz nem néztem túlságosan körbe, hogy ilyen következtetést vonhassak le. De az biztos, hogy nem egy nyaralóparadicsom egyik szigetére sodortak a hullámok. |
Végignéztem futólag a parton, nem tűnt rossz ötletnek a keresgélés és talán még össze is futunk valaki mással is.
- Rendben akkor tegyünk igy. - Álltam fel most már azért stabilabban meg ügyesebben mint az előbb. Fölöslegesnek tartottam magam leporolni, tapadt minden cuccom a viztől. Megvártam amig Yvett is készen áll és random elindultam az egyik irányba. Gondoltam amig nem találunk valamit, feldobok egy témát.
- ÉÉÉsss... te hogy kötöttél ki azon a bizonyos hajón? - Érdeklődtem. Jobb sajnos nem jutott az eszembe. |
Nem egészen figyeltem a csajt, az arcát nem tanulmányoztam, és csak annyit jegyeztem meg hogy Leah... Túlságosan is lekötött hogy pont most gondoljam át teljes mértékben az eddig történteket. Kérdésére először nem is válaszoltam. -El tudod ezt képzelni?-mosolyogtam rá:-Túléltünk egy hajótörést. Ezt kihúzhatom a bakancslistámról....-emeltem tekintetem az égre:-Csak előbb ráírom....-nevettem. Beletúrtam vizes hajamba, és ismét körülnéztem. -Nos, a legegyszerűbb egy olyan izéfa levelébe lenne gyűjteni-mutattam az elmített izéfákra, melyek felénk magasodtak:-Viszont azokba nem tudjuk felforralni... Szerintem nézzük meg a partot, hátha idesodor valami használhatót a víz! -ajánlottam fel. Elvégre egy egész hajó lett oda... Csak maradt valami! |
Amikor meghallottam a nevét már tudtam hogy nem lesz nehéz megjegyezni mivel szerintem elég egyedi ahhoz de én amúgyis arc alapján jegyzem meg az embereket, szóval lehet pár nap múlva elfelejtem a nevét. Elhúztam a számat amikor elmondta hogy még senkivel nem találkozott. Olyan sokan voltak azon a hajón! Nem lehet hogy csak ketten éltünk túl. Biztos vagyok benne hogy vannak még mások is bár nem tudom mennyire jó ötlet elkezdeni keresgélni. Kitudja mennyire jóindulaúak egyesek. Könnyen vérre lehet menni ha arról van szó hogy ki akar életben maradni, de ennyire mélyen nem akarok belegondolni a dolgokba.
Amikor az esővizes megoldással állt elő Yvett, felnéztem az égre és valóban úgy tűnt hogy perceken belül esni fog. Hirtelen a biológia tanárom jutott eszembe meg az a rengeteg National Geographic amit még kisiskolás koromban láttam. Nem mertem elmagyarázni hogy mi jutott az eszembe, mert annyira okoskodónak nem akarok tűnni valamint lehet csak túl egyszerűnek hangzana az egész. A dzsungleben a növények leveleinek kialakitása nekünk tökéletesen megfelelne.
- Rendben, de ha össze is gyűjtjük a vizet, hogyan forraljuk fel? - Számomra egyértelmű volt hogyha állandóan esik az eső, ha sikerülne is a párás vizes környezetben tüzet csiholni, szinte biztos hogy elaludna... Ahh ... Berl Grillsnek pedig minden olyan könnyen ment .... |
Amikor kinyögött egy köszönömöt, nem válaszoltam, csupán biccentettem. Úgy gondoltam hogy magától értetődő hogy segítek egy bajba jutottan. Talán egy átlagos hétköznapon nem tenném, meg de ez egy kicsit sem átlagos hétköznap. -Yvett Westrock.-mutatkoztam be én is.-Sehol senki. Mikor az emberek elkezdtek a vízbe ugrálni, mindenki őrült módjára úszott ki, én pedig még elidőztem, szóval a legtöbben gondolom már elindultak felfedezni a terepet.-néztem körbe, majd következő kérdésére ismét ránéztem:-Hát... A tenger vizéből nem ihatunk.. Az esővíz ki tudja milyen szennyezett. Valahol pedig a dzsungelbe-böktem arra a fejemmel:-Biztosan van folyó vagy patak... Nem vagyok nagy túlélő de azt tudom hogy nem lenne szabad meginnunk semmilyen vizet anélkül hogy felforralnánk.-elhúztam a számat, és gondolatban felmértem a helyzetünket. A csaj, illetve Leah, nem hiszem hogy be tudna vállalni egy dzsungel túrát.:-Talán esővizet kéne gyűjtenünk..-vetettem fel az ötletet. Éreztem hogy pillanatokon belül megint zuhogni fog, ami kapóra jön. |
Amíg hallgattam a lány válaszait szépen lassan eszembe is jutottak az elmúlt jó pár óra fejleményei. A hajó süllyedése ... Túlélők.
- Köszönöm. - Nyögtem be random hisz' így utólag belegondolva ha a lány nem vesz észre vagy marad itt velem, ki tudja hogy végzem.
-Leah Black a nevem. - Mutatkoztam be. Gondoltam hogy jobb ha tudjuk egymás nevét mert volt egy olyan érzésem hogy igencsak egymásra leszünk utalva. Ki tudja meddig, de a lényeg hogy túl éljünk. Nem szívesen gondoltam bele a kialakult helyzetünkbe de ha nem tudnám megtartani a lélekjelenlétemet, biztos hogy zokogni kezdenék meg pánikolni amíg mondjuk kiszáradásban meg nem halok .... köszönöm de ebből nem kérek.
Addig amíg pihentünk még pár percet és én is össze tudtam szedni magam, a következő lépésen agyaltam. Éreztem hogy nagyon szomjas vagyok. Talán jobb ha követjük testünk jelzéseit.
- Gondolom nem találkoztál még más túlélőkkel ... - Tanakodtam. Bár akkor a mentőcsónakos csapattal mi lehet mert nekik volt a legtöbb esélyük. - Van ötleted esetleg hogyan találhatunk leggyorsabban ivóvizet? - Ha egyedül lennék azt csinálnám ami elősször az eszembe jut és nem a legnagyobb hülyeség, de csapatban érdemes mindent megvitatni. A félreértések elkerülése végett. Tény hogy párban hatékonyabbak tudunk lenni mint egyedül. Tőlem meg pláne ne kell senkinek sem tartania ... úgy hiszem nem leszek kanibál vagy ilyesmi. |
Fogalmam sincs hogy pontosan mennyi ideig voltunk ott a parton, ugyanis nem volt nálam óra, a zsebemben lévő telefon pedig teljesen elázott, és használhatatlanná vált. Közben az eső időnként elállt majd újra rákezdett. A lány pedig csak úgy volt. Kissé én is elbóbiskoltam. Miután pedig ismét felkelltem, pár perc elteltével a csaj is éledezni kezdett. Rám nézett, és az alapvető 'hol vagyok' kérdése után egyből a hajamra kérdezett rá. -Nos, igazából egy nagyon jó kérdés az, hogy hol vagyunk... Mert fogalmam sincs.-mondtam neki miközben szétnéztem. -És igen, lila a hajam.-mosolyodtam el halványan miközben ránéztem. Ezt követően volt egy akciója, amiben megpróbált felállni de nem sikerült neki, ugyanis hamar a földre rogyott. Odaugrott mellé, és segítségek nyújtottam. Vakamiért kötelességemnek éreztem, hogy foglalkozzak vele, hiszen éppen most éltünk túl egy hajótörést. Nem tudom hogy rajtunk kívül még hányan maradtak életben, de úgy gondolom az lenne a leg emberibb, ha kölcsönösen segítenénk egymást. Főképp ha lakatlan a sziget, ebben az esetben ugyanis csak egymásra szamíthatunk. Ha meg lakott, akkor mindenki mehet a maga dolgára..... Minden esetre semmit sem tudtam a szigetről, csak annyit hogy valahol egy trópusi éghajlaton lehetünk.. |
Nem tudom mennyi ideig lehettem eszméletlen. Elősször csak aprókat pislogtam olyan kábán, mint amikor reggelek felkelek és munkába kell menni. Nagyjából az is ehhez hasonló jelenet szokott lenni. Mély levegő kiséretében emeltem feljebb a fejem, majd néztem kábán körül. Egy pillanatra azt hittem hogy otthon vagyok az ágyaban és csak rosszat álmodtam ám hamar rá kellett jönnöm hogy nem álom volt az, amire utoljára emlékeztem. A ruháim és a hajam teljesen eláztak de jelenleg ez érdekelt a legkevésbé.
- Hol vagyok ... ? - Motyogtam halkan, majd pár perc elteltével jutottam el arra az energia szintre, hogy észre vegyem a mellettem ücsörgő lila hajú lányt. Egyből kimondtam az első gondolatom.
- Most én vagyok még annyira kába és halucinálok, vagy neked komolyan lila a hajad? Már nem azért mert amúgy királyul néz ki. - A hangom kissé rekedt volt és kezdtem egyre szomjasabbnak érezni magam. Megdörzsöltem a szemeimet, majd a választ megvárva tanakodtam a nagy semmin. Rengeteg kérdés kavargott bennem. Hol vagyunk, és mit csináljunk. Őszintén szólva az ép eszemet használva innivalóhoz kellene elősször jutnunk, de alapjáraton nem volt még ilyen helyzetekben részem szóval ... nem mondom magam vérbeli túlélőnek. Köhögtem párat majd megpróbáltam felállni, de elkapkodtam a dolgot és egyensúlyomat elvesztve rogytam térdre. Ez rosszabb érzés mintha másnapos lennék ... A tengert kezdtem fürkészni de már se a hajónak, se más embernek nem láttam nyomát sem ... Vajon mindenki túl élte? .... |
|
Mindig is valami szebb halálra vágytam, mint vízbefulladás, ezért mikor megtörtént az egész hajószerencsétlenség, magától értetődően menteni kezdtem az életem.
Bevallom, az elején még nagyon pánikoltam, aztán lassan sikerült lenyugtatni magamat. nem tudom, hogyan sikerült... A vízbe vetettem magam, és mint sokan körülöttem, én is úszni kezdtem. Azonban ellentétben a legtöbb emberrel, nem kezdtem el tempózni, valamint kétségbeesetten kalimpálni. Szép lassan, a tájat ézegetve úsztam. Aztán mikor a sziget partjához közeledtem fokozatosan kezdett el esni az eső. Az ég beborult, ám ugyanolyan meleg volt mint előtte. Amikor már sekély volt a víz, felálltam, és sétálva tettem meg a szárazföld felé az utlosó lépéseket. A fekete bakim cuppogott a víztől, lila hajam a fejemhez lapult, a pólóm pedig példát véve a hajanról rátapadt a hasamra.
A partra érve a zuhogó esőben körbenéztem, és egy fekvő lányon megakadt a tekintetem. senki más nem volt a közelben, így odasétáltam mellé.
-Fasza...-húztam el a szám mikor mellé érem, mert nagyon úgy tűnt, hogy nincs magánál a csaj.
Benyúltam a hónajja alá, és beljebb húztam, néhány fa tövéhez, miközben elkezdtem a titanic híres betétdalát dúdolni, valamint a refrént énekelni. Nem sokat számított az idézőjeles menedék, ugyanis az eső itt is ugyanúgy zuhogott. Leültem a lány mellé, és ellenőriztem, hogy van-e pulzusa. Mikor sikerült kitapintanom a nyakán egy ütőeret, nekitámasztottam a hátamat a fa törzsének, és elezdtem vári, hogy felébredjen. |
A hajó süllyedése hatalmas felfordulást okozott az egész fedélzeten. Tekintve hogy nem ismertem senkit, nem is nagyon tudtam kihez hozzá csapódni hogy egymást segitve több eséllyel meneküljünk meg. Sokkal nehezebb volt egyedül és gyorsan kitalálni a lehető legjobb megoldásokat. A pánik rajtam is urrá volt, egészen addig amig valahogy a vizben nem kötöttem ki. Szerencsére a hajóról láttam egy szigetet de tudtam hogyha el akarok jutni oda, egy pillanatra sem hezitálhatok. Persze egyértelmű hogy próbáltam mentő csónakba eljutni, de a tömeg veszélyesebbnek bizonyult.
Igy hát úszni kezdtem ... Más választásom nem volt. Tempóztam amig csak birtam, mig végül felfeküdve a viz felszinére próbáltam pihenni. Egyre nehezebb volt minden egyes mozdulat. Nem voltam már annyira messze, legalábbis a part látó távolságába kerültem de az utolsó méterek annyira kimeritettek hogy végül a hullámokra bizva magam sodródtam a partra. Éreztem a homokot amin feküdtem, de felkelni már nem volt erőm. Hangos köhögések közepette próbáltam megszabaditani a tüdőmet a viztől ami bele került. Szaporán vettem a levegőt. Belemarkoltam a homokba hogy kitámasztva magam felkelhessek, de elsötétült előttem a világ. Eszméletemet vesztettem. |
|
[52-33] [32-13] [12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
