|
Témaindító hozzászólás
|
2017.07.09. 21:57 - |
 |
[22-3] [2-1]
Örömmel nyugtáztam, hogy mindenkinek bejön a rozoga ház ötlet. Előbb a kaja, és amíg ez a kunyhó itt van nekünk, addig baj nem lehet. Kicsit nyikorog, ahogy egy-egy erősebb szél belekap, de bánja fene. Ne omoljon ránk és kész.
Szegény Theo csak úgy kapkodta a fejét hol Rosera, hol rám, amikor egy-egy eszközt felmutattunk. Bár a lány cuccain én is meglepődtem, de hát mondta, hogy milyen körülmények között nőtt fel. Azt se csodálnám ha egy dárda lenne a hátára ragasztva.
- Nálam az adrenalin így dolgozott – válaszoltam Theonak –, magamra kaptam a hátizsákom és volt benne ez meg az. Természetesen a telefonom kuka, legalábbis ha kijutunk, remélem feléleszthető – nyöszörögtem a végére. Mindenem rajta van.
Nos, igen, Theo szikrapattintós ötlete igazán egyedi, csakhogy a hülyének se vlt kedve azzal szenvedni. Nyűgösen szenvedtem a gyújtómmal, hátha a maradék lélek megszán minket és a tűzzel nem kell szenvednünk.
Míg a többiek fáért, gallyakért és egyéb gyújtósért mentek, addig én szép kör alakban elhelyeztem pár kisebb-nagyobb követ, hogy ne tudjon terjedni a tűz. Éljen, az első értelmes tevékenységem a szigeten! |
Nem nagyon értettem, hogy a csajnak honnét van ennyi cucca, nekem minden személyes tárgyam a tenger fenekén végezte, egyedül a féltveörzött nyaláncom lógott még mindig a nyakamban. Szóval egy újabb döbbenettel vegyített sokk féle ült ki az arcomra. - Hát nem vagyok valami nagy belező, ha érted mire gondolokok - kétkedő arccal mustráltam a szarvast, ami már sose fog boldogan legelészni egy virágos réten sem. Maximum a hasamban legelheti majd le az utoljára elfogyasztott bogyókat. - De ha nagyon szeretnétek felnyithatom - a nagyszüleim a farmjukon gyakran vágtak le állatokat, de én sose voltam az a fajta gyerek, aki disznóbéllel játszott otthon. A dísznóvágások idószakában én a jégpályán töltöttem az időm minden értékes percét, és ha mégis otthon voltam, akkor gyakran elkerültem a húsfeldolgozóvá vált hátsókertünket. Persze a nagyi végül mindig elkapott, hogy segítsek be a munkába, mert minden jóravaló férfi tud disznót vágni. Mondanom se kell, hogy én akkor könyveltem el magamban, hogy inkább sose leszek jóravaló férfi.
A puffanásra felfigyelve a malom felé kaptam a fejemet. Késszen álltam rá, hogy valami vadállat támad ránk, vagy csak egy magányos túlélő, aki bególyózott - amit egyébként megértek -, és kanibálllá vált. A legrosszabbak forogtak le a szemem előtt, mikor az ajtó előtt megpillantottam a pink hajzuhatagot. Megkönnyebülten felsóhajtottam, majd beleturtam a hajamba, és mielőtt a kétballábas lányka segítségére siethettem volna, már a másik felnyalta a földről. - Több, mit tökéletes - csodáltam meg a rozoga viskót, aminek lécei már korhadásnak indultak a nedvességtől. - Amíg nem dől össze, addig nem csak egy éjszakára jó - tettem hozzá. Már tanultam belőle, hogy egy nagy pálma levél se annyira véd meg az esőtöl, mint egy ilyen király kis kégli, ahogyan a lány mondta.
- Ti elsősegély csomaggal ugrottatok víbe vagy mi? - néztem teljesen értetlenül, mikor Hyenim elővett egy öngyújtot. De most komolyan, én magamra voltam utalva, meg az agyamra, ezek ketten meg telizsebekkel érkeztek. Csak azt sajnálom, hogy nem találtam rájuk előbb. - Ha elázott, akkor marad a szikrapattintás, meg a barlangban lakás, már csak az a kérdés, hogy melyik fázisban esünk vissza a wifi hiányától a barlangrajzok szintjére - morfondíroztam el, végre kimondva a gondolatokat, amik mér egy ideje aggadtak. Wifi nélkül még az NHL-es hírek is elkerülnek, pedig azok komolyan születésem óta a mindennapjaim része, ez nekem olyan, mintha megvonnák egy gyerekkorától drogfüggő huszonévestől a kokain adagját. - Kell segítség? - néztem Rosera, aki elindult fát gyűjtögetni. |
Örültem hogy lett egy kis csapatunk. Amikor a fiú fölhozta a kaja témát, vagyis a szarvast akkor rápillantottam az állatra majd vissza a fiúra. A zsebemből előkotorban egy vadászkést. Ezt még apukámtól kaptam, nem használtam semmire, de arra jó hogy a szarvast "felszabadítsuk".- Nos, ha segítesz kibelezni neki foghatunk a vacsorának.- Mosolyogtam el. Jó ez kicsit talán erős volt, de egyszer úgy is muszály lesz.
Nem is vettem észre hogy addig a lány eltűnt amíg mmi beszéltünk. Nemsokára puffanást hallottam a ház ajtajánál. Mire hátra fordultam addigra már a földön volt. Odasiettem felsegíteni. Majd a házra néztem.-Végülis ez is megteszi. De akkor én megyek, és szerzek tüzifát. Nemsokára sötétedik.- Szólaltam meg. -Meg ha tudok, szerzek még kaját.- Közöltem velük. Holnapra jó lesz, ha valahova kell menni vagy ha nem jó lesz későbbre.
|
Nem kaptam pontos választ Theotól, ami arra engedett következtetni, hogy jóval több ideje, mint mi. Szerencsétlen, vajon milyen régóta sínylődik egyedül. Csoda, hogy nem golyózott be. Mi lesz később? Hogy fogjuk túlvészelni és mennyi ideig kell még itt dekkolnunk?
Eszembe ötlött, hogy vajon ez az igazi show? Mind végig vajon erre ment volna ki a játék vagy csak véletlen egybeesés az egész? Nem mintha hinnék a véletlenekben. Ahogy ezen morfondíroztam, beléptem a kis viskóban, többieket hátrahagyva a szarvassal. A jelenlegi helyzetünknek tökéletesen megfelelt ez a kecó. Tikkasztó hőség van, és úgy látszik egy darabig marad is ez a döglesztő idő, úgyhogy a széltől se kell aggódnunk, amik átfújnának a réseken. Naptól is védve és állat nem hiszem, hogy nagyon bebátorkodna. Plusz itt a víz is, tehát ennél jobb hely jelenleg nincs. Boldogan szökdeltem volna ki, amíg sérült lábam be nem adta volna a kulcsot. Szépen elvágódtam a földön, kínomban kinevettem magam. Vettem egy mély levegőt és szerencsétlenül ücsörögve a talajon közöltem velük a jó hírt.
- Szóval itt ez a kis kégli - böktem hátam mögé, ahonnan kizuhantam - Kicsit nyikorog és nem túl nagy benne az az egyetlen helység, ami van, de szerintem kiváló egy éjszakára.
Ha felsegítettek megköszöntem, majd egy óriási lapulevél keresésébe kezdtem, amivel kiseperhettem volna a házikót. Hiába nem éltek benne, apróbb rovarokra találtam és a szél idehordott mindent, még homokszemek is ropogtam talpam alatt
- Milyen jó is lenne egy kis bor... - nyöszörögtem kívánkozva Theo ismét humoros megjegyzésére. Kicsit örültem, hogy nem egy rosszkedvű, morcos harmadik szegeződött mellénk. - Azt hiszem itt csak a grillezés marad. Gyújtóval tudok szolgálni, ha nem ázott el... - mutattam hátizsákomra, amit a viskó lépcsőjén hagytam. |
- Épp elég ideje - mondtam felsóhajtva Hyenim kérdésére. Egy nappal se akartam tovább maradni, pedig úgy festett nincs választási lehetőségem. A végsőkig való kirtatás volt az egyetlen lehetőség, amivel ezt túl lehetett élni. Na meg persze egy kis magabiztosság, és tesi erő se hátrány, ha vadakat kell gyilkolászni. Úgy tűnt, hogy ebből kijutott a két lánynak, ha egy ekkora állítal megbírkoztak sérülések nélkül.
- Jó ötlet. Körül kéne nézni, hogy vannak-e más túlélők - válaszoltam a felajánlásra, hogy maradjak velük. Semmi pénzért nem váltam volna el hús vér emberektől, miután egyszer rájuk találtam. Szükégem volt egy kis szociális életmódra mielőtt beleőrülnék a magányba. Nem mellesleg ha többen vagyunk növeljük a túlélési rátát. - Vagy először kezdeni kéne valamit az áldozatotokkal - biccentettem az állat felé, amit cipelni még nekem is megterhelő lett volna. Kicsit még midig sokkolt a tény, hogy ezt ezek ketten ölték meg. Ki tudja, talán már amúgy is halott volt. Nem mintha hímsoviniszta lennék, én nem vonom kétségbe, hogy egy nő is tud agresszív lenni, csak megdöbbentő. - Egy kis szarvas steak édesburgonyapürével és vörös borral - dobtam be az ötletemet egy mosolyra húzva ajkam. Mit meg nem adtam volna valami hasonló gourmet különlegességért. Ha nem fogadták valami jól a viccem, akkor helyesbítettem. - vagy egy kis perzselt szarvas is megtenné. |
Lehet hogy úgy tűnhettek mint aki mindentől megilyed, pedig ez nem így van. Csupán a kígyó láttán még le voltam sokkolva és inkább arra figyeltem nehogy találkozzunk vele megint. De vissza tértem a srácokhoz. A fiú kérdésére én is válaszoltam Kim után. - Engem a főnököm íratott be, úgyúgymond jutalomként...de én nem erre számítottam.Válaszoltam.
- Ha van kedved, velünk tarthatsz. Ha már így összegyűlösszegyűltünk akkor maradjunk is együtt.- Vetettem fel egy ötletet, halvány mosolyal az arcomon. Ha már hárman lettünk biztosan vannak még rajtunk kívül még túlélők. Viszont nem tudom hogyan is viszonyuljak hozzájuk. Már mint nem nagyon vagyok hozzá szokva, hogy emberek vannak körülöttem.Ha a fiú igennel válaszolt örömmel bólintottam rá. |
Még én is megijedtem, ahogy Rose újra felfegyverkezett. Kuncogtam a srác vicces megjegyzésén. Elég furán méregette Roset. Ugye nem gondolja, hogy megennénk? Két törpe vagyunk hozzá képest. Még itteni törzslakosoknak se nézhetne minket, annak ellenére, hogy nem éppen a legtisztábbak vagyunk. Vagy már a kannibáloknál is menő a sportcipő és a rózsaszín haj?
Biccentettem, amikor elárulta nevét és, hogy egyedül van. Kérdésére halvány mosoly kúszott arcomra és elárultam nevemet. - Hyenim. - feleltem röviden és tömören akárcsak ő. Mondjuk tény, hogy feleslegesek a formalitások. Valószínűleg ha kijutunk innen soha az életben nem találkozunk már többé. Már ha kijutunk élve...
Gondolataimba merülve el is feledkeztem, hogy segítsek nekik, bár úgy látom Theo résen volt.Rendes srácnak tűnik. Kezdtem megnyugodni, hogy most már egy fiú is van velünk, aki úgy tűnik jól megállja a helyét és nem fog hátráltatni minket. Valószínűleg én vagyok a leggyengébb láncszem. De majd belejövök.
- Nem túl rég. Egy napja. Most kezdjük összeszedni magunkat és menedéket keresni. És te? - válaszoltam, miközben sántikálva közelebb mentem a malomhoz. Alaposan szemügyre vettem: rozoga, de egy éjszakára csak elég lesz. Theo újabb kérdése elgondolkodtatott. - Hát... ez az év kérdése. - sóhajtottam lemondóan. - Igen. Igazából csak élvezni szerettem volna a luxust meg kikapcsolódni kicsit. Semmi hírnév, semmi csillogás, csak pihenés. - válaszoltam. Nem említettem meg anyámat. Hazudni nem hazudtam, tényleg ki akart kicsit szakadni a szürke hétköznapokból. Viszont így nem tudom mi lesz az egyetemmel. Még jelezni se tudok nekik, hogy mi van velem...
|
Hátra hőköltem mikor az egyik lány fegyvert szegezett rám. A kezeimet a fülem mellé emeltem reflekszből, ahogyan azt a rendőrök kérni szokták a bűnözőktől. - Megadom magam - mondtam viccelődve, aztán rájöttem, hogy ez nem a legjobb alkalom a viccre. Mi van, ha kannibál a csaj? Gyanakvóan összehúztam a szememet, majd leeresztetettem magam mellé a kezeimet, mikor a fegyveres lány is leeresztette a fegyverét. Egyikőjük se volt túl magas, a hónom alatt is elfértek volna, és valószínűleg egy-egy kezemmel elbírtam volna őket. Igazából nekik kelett volna tőlem félniük, de reméltem, hogy nincs így. Nem akartam senkire ráhozni a frászt, vagy rettegést kelteni benne. - Én bocs, lehettem volna kevésbé ijesztő - húztam el sajnálkozóan a szám. A hangom kezdett visszajönni, már nem volt annyira medvés, rekedtes a hangzása.
- Theo - mondtam a másik lánynak, akit talán nem leptem meg annyira. - Egymagam vagyok, ne aggódj - egy bíztató félmosolyra húztam az ajkam. - Titeket hogy szólíthatlak? - kérdeztem vissza, amennyiben engem megelőzve nem mondták meg a sját nevüket. Néztem, ahogyan a másik lán közben saját atrakcióba kezd a szarvassal, ami már nem éppen mozgott. Gőzöm sem volt, honnét szedte elő azt a halász hálót, lehet, nekem is nyitotottabb szemmel kelett volna járnom, azt látva, hogy ilyen dolgokat rejthet a bozótos. - Esetleg segítsek? - kérdeztem jóindulattól vezérelve. Nem akartam megenni a kajájukat, bár azt a szarvast még ketten is három hétig fogják enni. Ráadásul a dög szag a vadállatokat is be fogja vonzani a rosszabbik esetben. Ha megengedte, hogy a segítségére legyek, akkor cibáltam vele együtt az állatot, és ezt követően még a nevét is elmondta. Nem hittem volna, hogy ilyen helyzetben fogom bárki nevét is megtudni egyszer.
- Mióta vagytok a szigeten? - kérdeztem csak úgy mellékesen rá. - Nem tudtok valamit arról, hogy mikor kerülünk el innét? - nem siettem sehova, de lássuk be otthon egy kicsit kényelmesebben ellettem volna. Még a hoki se sürgetett, mert holt időszak volt téli szezon híján. - Ti is ebbe a valóságshow izébe jelentkeztetek? - faggatam őket savanyú arccal. Életem egyik legrosszabb döntése volt beadni az adatlapomat ide. |
Egy kis mosoly kúszott az arcomra a lány kijelentésén. Nos igen más választásunk nem volt. Ha életben akarunk lenni, akkor sajnos az undorító dolgokhoz is hozzá kell fogni. Gondolkoztam hogy mit is csináljunk. Itt táborozzunk le, keressünk tűzhöz valót vagy cipeljem az állatott valahova.
Sokáig nem tudtam gondolkodni. Ilyedten ordítottam fel és rántottam hátra az ijjamat, becélozva azt a valakit, vagy valamit amikor megszólalt. Majd jobban megfigyelve, egy igen magas fiú állt előttünk. Nem mondom hogy a szívemet egy ideig a torkomban éreztem. Nos igen...elég ijesztő hangja volt. Eléggé zavarban voltam, biztosan lehetett rajtam látni egy kis pírt. Leemeltem az íjat, amit vissza raktam a hátamra.Ne haragudj...-Szólaltam meg. Majd mmegköszörültem a torkom.-Öhm...szia.- Köszöntem én is, elégelég zavartan. Hagytam hogy beszélgessenek. Én próbáltam valami tervet kitalálni továbbra is a szarvasnak.
Találtam is egy nagy halász hálót a bokor sűrűjében. Kissé elvolt szakadva már..biztos valaki használta, csak nem halászásra. Leterítettem a szarvas mellé, majd megfogva a két első lábát oda húztam a hálóra. Ha kaptam segítséget akkor hamarabb megharcoltunk vele. A termetemhez képest tényleg nehéz egy jószág.-Azt hiszem...ez is megoldva.- Ejtettem egy halványhalvány mosolyt a srácokrsrácokra. Majd a fiúra néztem.- Én Rose vagyok..-Mutatkoztam be. |
Csak csendben figyeltem Roset és ahogy lefektette az első szabályt, onnantól kezdve meg se mukkantam. Jó, nyilván mindenki tudja, hogy jobb, ha az ember vadászat közben meg sem szólal, de jobb ha egy profi is leszögezi. Leguggoltam, majd mozdulatlanul vártam, amíg Rose elintéz egy szarvast. Egek, tuti nem lennék képes szarvast ölni...
Nem volt nagydarab, de mit számít. A lényeg, hogy van. Odasántikáltam mellé és az állatot tanulmányoztam. Kérdésére elnevettem magam. - Van más választásom, mint nem szeretni? - ingattam fejem mókásan.
Jó kedvemet léptek zöreje fagyosította meg. Ahogy körültekintettem nem láttam senkit. Összeszűkítettem szemeim, hátha jobb lesz, de csak egy árnyat láttam. Nem állatnak tűnt... Kisvártatva egy fiatal srác lépett elő mögülünk, rekedtes hangja kissé megijesztett. Vajon mióta van itt? Egyedül van? Kérdések hada tolongott fejemben, de ezeket elzártam oda, ahova valóak. A "kukába".
- Szia. - döntötettem picit oldalra fejem, ahogy szemügyre vettem. Elég magas, szálkás fiú volt. Hosszú szőkés-barna haja izzadtan tapadt arca köré. Meg kell hagyni, helyes gyerek. - Hogy hívnak? Egyedül vagy? - pillantottam újra körbe gyanakvóan. |
A hajótörést az agyam nehézkesen fogta fel, csak zsigerből tettem, amit ilyenkor tenni szokás. Magamra kaptam egy mentőmellényt, és ugrottam. Az úszással nem gyűlt meg a bajom, mert hamar partra értem. Lehet, hogy csak abszolút szerencse volt, hogy egy kis sziget mellett kapott léket a tengerjáró. A partra lépvebeindultak a túlélő ösztöneim, minden tösszegyűjtöttem, amit hasznosnak találtam. Közvetlen, ahol először érzeztem szilárd talajt a lábam alatt volt egy kókusz fa, aminek a gyümölcsét napokig tudtam fogyasztani. Víz helyett is megfelelt egy darabig, mert a kókusztej oltotta a szomjam. Így egy jó darabig ott tanyáztam a fa környékén, ami a mentsváram volt ebben a súlyos helyzetben. Nem talákkoztam túlélőkkel, ami miatt megingott egy kicsit a hitem. Pedig meg mertem volna rá esküdni, hogy közvetlen mellettem is ugrottak ki a hajóból.
Azonban két hét alatt nagyjából feléltem a készleteimet, és új tápanyag után kellett néznem, így belevetettem magam az erdő sűrűjébe. Nehéz volt közlekedni, nem tudtam merre járhatok, egy fél napig csak sétáltam, attól tartottam, hogy csak körbe-körbe megyek, és ennek sosem lesz vége. Egy estére megszáltam egy hátborzongató barlangban, de amint felkelt a nap, és újra elláttam az orrom hegyéig már indultam is tovább. Víz csobogást hallottam, mire a torkomat szorító szomjúság felerősödött. Úgy rohantam a hang irányába, mint a megvadult állat a prédája után. Ahogyan közeledett egyre hangosodott a csobogás, és kezdtem azt hinni, hogy megőrültem, és délibábokat látok, vagy is már annyira súlyos a helyzet, hogy hallok is.
Egy nagyobb bokrot letaposva végre megláttam a vizet, az elhagyatott malom romjai tükröződtek az éhségtől kopogó szemimben. Áhítattal lépkedtem a kis patak széléhez, és megfáradtan estem térdre. Egy maréknyi vízzel frissítettem fel az arcomat. Kortyoltam egyet a vízből, és úgy éreztem én vagyok a világon a legszerencsésebb ember.
Felpillantottam, hogy jobban körülnézhessek, mert mikor megérkeztem rászűkültem a vízre. Mintha nem messze két emberi alakot szúrtam volna ki. Lopakodva hátráltam, nem tudhattam, hogy tényleg emberek, vagy valami vadállat les rám. Lassan közelebb merészkedtem, de csak úgy, hogy takarjanak az ágak. Mögéjük ossontam, és mikor már biztos voltam benne, hogy emberekről beszélünk elő bújtam rejtekemből. - Hello - mondtam rekedtes hangon. Egy ideje már nem volt alkalmam senkivel beszélni, nem csoda, hogy berozsdásodtak a hangszálaim. - Remélem nem ijesztettelek meg titeket. |
A lány válaszára csak bólintottam.- Rendben van, akkor szerezzünk élelmet.- Indultam meg egy útvonalon. Nem tudom hogy mennyire menjünk be az erdő sűrűjébe, ha már vannak itt kígyók nem nagyon akararok egybe sem bele botlani.
-Egy alap szabály, mindig csöndben kell lenned a legkisebb hangot is meghallják- Szólaltam meg, csak hogy ne legyen olyan nagy csend közöttünk. Meg ha már kérte hogy tanítsam meg valamire akkor az alapoktól indulok ki. Szerintem nem olyan nehéz itt élni. Mondjuk ha teljesen egydül lennék én se bírnám. Egyszer csak egy mozgást hallottam meg előttünk, amire egyből megálltam és intek egyet a lánynak is hogy ne mozduljon meg. Hátha egy kis élelem.
Legugolva oda mentem az előttünk lévő bokorhoz majd kikukucskáltam. Egy gyönyörű szarvast láttam meg.-Mennyire szereted a szarvas húst?-Suttogtam halkan, majd úgy emeltem fel a fegyverem hogy egy hangot se halljon meg a szszarvas. Nagyon jó füle van, kár lenne elengedni. Fölemelkedtem majd az állatra céloztam. Amint felemelte a fejét a legelészésből elengedtem a nyílat. Sikeresen fejbe találtam. -Már csak az a kérdés hogy hogyan vigyük magunkkal?- Nem könnyű álltat,álltat, nem is a legnagyobb fajta inkább egy kisebb termetü de súlya az van. Odamentünk a szarvashoz. Kivettem a fejéből a nyílat. Csak 3 van, jó lesz vigyázzni rá. |
Elnevettem magam, ahogy lehülyézett Rose. Baráti szintnek számít, nem? Megráztam fejemet. - Minden oké. Kicsit fáj, majd este leápoljuk valamivel. - mosolyogtam.
Hyenim rögvest első körben megmutatta milyen szerencsétlen. De nem is volt időm gondolkodni, ráadásul annyira megijedtem, hogy inkább levágom a lábam, mintsem egy nyavalyás dög megöljön.
Sátorötlet. Szétnéztem, de nem igazán találtam sátorhoz való "hozzávalókat". Majd néztem, ahogy új fegyverét kipróbálta. Lenyűgöző. Kész Pocahontas a csaj. Megtapsoltam örömömben, hogy a fegyvere remekül szuperált. - Ezzel is előrébb.
Másodjára is felmértem a terepet, azonban nem tartottam jó ötletnek az itt létet. Lehet csak a kígyó váratlan megjelenése miatt gondolom így, de akkor is jobbnak láttam ha máshol keresünk menedéket, jobb esetben túlélőket. Több szem többet lát.
- Szerintem mutass meg pár alapot. Keressünk élelmet, aztán hátha út közben találunk valami jó kis helyet, ahol kialakíthatunk egy menedéket. - válaszoltam miközben magamra kaptam hátizsákom. |
Csodálkozva bámultam a lányra ahogy a saját lábát nem kímélve, nekivágott egy követ a kígyónak így az sikeresen elment. Hatalmas nagy sóhajjal nyugtattam meg magam és a lelkivilágomat. Majd előléptem a fa mögül. -Én nagyon nem szeretemszeretem őket...- Néztem a kígyó után. Majd a lány lábára néztem.-Annyira hülye vagy...jól van a lábad?- A hülye szót nem komolyan vettem...de azért rossz volt látni ahogy kövel a lábába üt.
Próbáltam magam vissza zökkenteni az eredeti tervemhez. Szerencsére ijedtemben nem dobtam el a húzalt így tudtam folytatni az íj készítést. Mivel a lány mondta hogy nagyon nem ért semmihez de a barkácsoláshoz igen, eszembe jutott hogy kéne valami sátor féleség.-Ha gondolod,csinálhatunk valami sátort...nemsokára hajnalodik és nekünk nem hiszem, hogy jó ötlet lenne éjszaka mászkálni.- Vetettem fel az ötletet.
Nem tudom mennyi lehet az idő, már elvesztettem az időérzetem, de elég sokáig tartott megcsinálni a nyílvesszőt és vele együtt 3 nyilat, amit hegyesé farigcsált kő helyetesítette az éles pengét. Elég büszke voltam magamra.-Kéész-Emeltem fel a hangom örömömbe, majd azonnal kki is próbáltam. KerestKerestem valamilyen célpontot. A kis kuckó a pataknál jó lesz. Felemeltem a fegyvert, majd minden fontos testrészemet kihúzva igazítottam a nyilat a nyílvesszőhöz. Majd végül nagy erőt véve előttem a nyilat, ami sikeresen a fába csapódott. Örülve futottam el a nyílhoz mint aki cukorkát kapott vacsora után. Visszatérve a lányhoz felakasztottam a nyílvesszőt a hátamra a nyílakat pedig a zsebembe raktam. Hamarosan készen a vadászathoz.-Nos, melyiket csináljuk előbb? Elvigyelek vadászni, vagy csináljuk meg a sátrat?- Adtam választási lehetőséget Kimnek. |
Megrázta fejét nemet jelezve, így elraktam későbbre vizünket. Újra helyet foglalt mellettem válaszolva kérdésemre.
- Los Angeles? Azt hinné az ember, hogy ott luxus körülmények vannak és a jó nép azt se tudja mi az, hogy fa. - kuncogtam, majd gyorsan hozzátettem, hogy ne vegye sértésnek. - Csak sztereotípiák, mint franciáknál a csigaevés, kínaiaknál a kutya... - legyintettem.
- Szöul, Dél-Korea fővárosa. - mosolyogtam. Második kérdése olyan jellegű volt, hogy "most ugrik a majom a vízbe". - Nos, igazából semennyire. Növényekkel teljesen hadilábon állok. Gyümölcsöket felismerném, de a többit passzolom. Vadászni sose vadásztam, viszont a barkácsolást nem vetem meg. - bólintottam nyomatékosításként. Remélem nem gondol teljesen haszontalannak, de hát 21. századi csirke vagyok, még egy tyúkot se öltem le nagyanyámnál. A főzés más dolog...
Mire válaszoltam neki addigra eltűnt. Másodpercek múlva megjelent, majd megint eltűnt. Gondoltam nem megyek utána, magabiztosnak tűnt. Felesleges láb alatt lennem.
Elővettem a nemrég elrakott ivóvizünket. Oltári hőség lett. Úgy döntöttem "csapolok" magunknak vizet. Vígan elvoltam ezzel a remek kis módszerrel, amikor láttam Rose-t egy fa mögé bújni. Körbepillantottam, de nem láttam semmit. Rám tört a pánik. Már vagy is vagyok! Aztán megéreztem csupasz lábamon egy nyálkás valamit. Mély levegőt vettem. Bele se akartam gondolni, hogy mi akart a játszóterévé tenni. Bingo! Ahogy sejtettem, egy kicseszett kígyó!
Nem gondolkodtam, magamhoz vettem a legközelebbi követ, lábamról tudomást se véve agyon nyomtam. Belesajdult a bokám, de nem érdekelt. Lerúgtam magamról és a lehető leggyorsabban arrébb bicegtem.
- Gyűlölöm a csúszómászókat! - fújtattam, majd tekintetemmel pásztáztam, hogy merre mehetett a dög.
|
Nemmel bólintottam amikor megkért vízzel. Szerintem elég vizet nyeltem le, a tengerből. Mentem vissza hozzá majd ismét leültem mellé a kőre. Majd fölpillantottam a lányra amikor megemlítette hogy honnan jöttem. - Hát, Los Angelesből jöttem. Egy erdőben éltem apukámmal a város mellett. Szóval a természet számomra az otthonom is lehetne. -Válaszoltam a lány kérkérésére. Most gyakran jár a fejembe hogy jól van e. Remélem nem lesz baja. -Na és te honnan jöttél? -Tettem fel én is ugyan azt a kérdést. Az idő már-már forrónak éreztem, de sikeresen megszáradtam. Vissza is vettem a cípőmet, ha vizes is volt nenem volt gond. Van valami ami hűsít.
Kell nekem valami fegyver, nem tudom milyen...bármi amivel szerezhetek vacsorát magunkat..aztán kéne tüzet is rakni.- Te mennyire vagy jártas az erdőben- Kérdeztem meg. Addig elkezdtem keresgélni a környéken mi az amit fölhasználhatunk. Egy öreg fa alatt találtam egy jó erős fa darabot. Apám mindig arra tanított hogy azt használjam fel, amit az erdő kínál nekem. Most erre hagyatkoztam igyekeztem a lehető legjobbat kihozni magamból. Egy kicsit sem akartam elgyengülni.
Kezembe fogtam egy követ, majd kicsit meszebb mentem a lánytól nehogy eltaláljam a fa darabokkal. Először megterveztem hogy milyenre csináljak meg egy nyilat. Asszimentrikus...vagy ne...legyen talán szimetrikus? Amint elterveztem neki is áltam farigcsálni. Nem mondom kövel ütni egy erős fa darabot elég nehéz volt a termetemhez képest. De kitudtam alakítani a nyíl formáját. Kellett még valami madzag, ami rugalmas, és nem szakad el. Megláttam a malomnál hogy belevan építve egy ház. Kaptam is az ötleten és gyorsan elfutottam a kis kuckóhoz. Be kellett törnöm az ajtót a lábammal, kissé be volt rozsdásodva. Belépve nekiálltam keresgélni. Sietnem kellett hogy még sötétedésre megcsináljam a fegyvert. Egy kis doboztam találtam magamnak egy bőrből készült erős vastag húzalt. Ez talán tökéletes lesz.
Vissza is indultam a szerkezetemhez, hogy hosszú időn át végre kész legyek. Ha kell akkor este megyek vadászni de valami kell. De ekkor megláttam egy szép jó nagy vörös kígyót a talajon, amire annyira felsikítottam hohy ijedtemben a fához futottam páncélként. Írtózom tőlük, sosem szerettem őket. Nem tudom hogy most mit csináljak ezzel a kígyóval. Remélem a lány lesz olyan kedves, és bátor hogy elráncigálja onnan, mert én hozzá sem nyúlok az is biztos. |
- Úgy szintén. - mosolyom most már őszintébb volt. Fel sem tűnt, hogy reszketésem elmúlt, higgadtabb lettem. Összevont szemöldökkel figyeltem, ahogy Rose megvizsgálja a vízet. Gyakorlottnak tűnt.
Következő kérdése az volt, hogy van-e flakonom. Bólintottam, majd feltúrtam táskámat, és odanyújtottam neki. Milyen mázli, hogy bedobáltam néhány vackot ebbe a hátizsákba. Elbűvölve néztem a vízcseppeket, aztán beugrott. Tök logikus. Én, félig műszaki karosként, nem jutott eszembe ilyen egyszerű módszer.
- Remek! - vettem át az üveget. - Te kérsz most belőle? - kérdeztem, ugyanis én nem voltam szomjas. Mindenképp tartalékolni kell, pláne, ahogy egyre melegedett az idő. Istenem, csak ne legyen kánikula. Meg lehet ebben a hőségben halni.
Figyeltem, ahogy a lány visszamegy a cipőjéért. Azon gondolkodtam merre tovább. Víz pipa. Kellene valami menedékhely meg élelem. Az óceánban különböző halak lehetnek, tehát ha nagyon akarjuk, akkor készíteni kell egy lándzsaszerűséget.
- Nem tűnsz úgy, mintha idegenkednél a természettől. - kezdtem bele. - Honnan jöttél?
Kígyó uraság szeretné élvezni ennek a két szép lánynak a társaságát. Óvatosan vele, mert kifejezetten heves, harcias és nem az ágybeli - már ha kígyóknak van - teljesítményére gondoltam. |
Szerencsére a lány egy kis idő után erőre kapott és megszólalt. Kissé megnyugodtam mert legalább még nem golyózott be a sokk hatására. Van olyan ember aki egyből bepánikol és eszeveszetten keresi a helyét a helyzetben. Bólintva mosolyogtam rá, ezzel jelezve hogy örülök a találkozásnak.-Rendben, semmi gond. Ez teljesen érthető. Örülök a találkozásnak.- Jelentettem ki kedvesen, hogy rásegítsek hogy meg nyugodjon.
Majd kaptam tőle egy olyan kérdést hogy szszerintem iható e a víz. Nagyokat pislogva néztem rá, majd a vízre. Végülis megnézhetem. Négykézláb odamásztam a vízhez hogy közelebbről megnézzem. Kissé mohás volt, kis halak, meg bogarak úszkáltak benne. Elkezdtem levenni a cipőmet, majd a zoknimat. Amit lemerítettem a vízbe, és vártam hogy az megteljen vízzel. Amint ez megvolt, gyorsan odaléptem a lányhoz a vízzel telt zoknival, legugolva elé.
-Van nálad esetleg egy flakon...vagy valami amiben letud folyni a víz?- Kérdeztem meg. SzerencséreSzerencsére volt egy a táskájában, ezért aztazt elvettem majd a zoknit az üveg szájához tettem. Nos elég hosszú idő volt amíg az összes víz lecsöpögöttlecsöpögött, de a flakon az félig megtelt. Ha már vízes volt a zoknim, és úgy az egész ruhám nem nagyon zavart. Oda adtam az üveget a lánynak.
-Tessék. Így már iható.- Mondtam egy fél mosolyal aaz arcomon. Én nem nagyon aggódtam, mindig is szerettem a természetett. Visszamentem a cípőmért amit ott hagytam a kis pataknál. |
Annyira elragadtak a gondolataim, hogy nem is vettem észre, hogy valaki közeledik. Ijedten kaptam fel a fejem a hangra, majd megnyugodtam, hogy egy fiatal lánnyal találtam szembe magam. Szegény szintén tiszta víz és kosz volt. Nem reagáltam kérdésére, pedig eljutott az agyamig. Egyszerűen fel kellett még dolgoznom ezt az egészet. Azt se tudom mit kellene ilyenkor tenni... erre nem készített fel az egyetem.
- Helló, Rose! - arrébb húzódtam, hogy leüljön mellém. - Kim Hyemin vagyok. Ne haragudj kezdeti szótlanságomért.
Eleresztettem egy halvány mosolyt. Örültem, hogy nem vagyok egyedül. - Nem is tudom mit mondhatnék... fel se fogtam a történteket...
Motyogtam szinte már magamnak. Össze kell szednem magam. Sóhajtva beletúrtam félig száraz hajamba, majd ismét Rose-ra pillantottam. - Szerinted ez iható? - böktem a víz felé.
Síkhülye voltam bioszból. Na jó, ez túlzás, de sosem érdekeltek a növények, nem tudom mi ehető ebben a nyavalyás erdőben. Az, hogy most ez a víz iható-e vagy sem, szintén gőzöm nincs. Egész tisztának tűnik, de nem akarom megölni magam rögtön.
Felpillantottam az égre és reménykedtem, hogy még sütni fog egy darabig a Nap. Meg kell száradnunk. Ó, már többesszámban gondolkodom... ez jó nem? Kell mindenképp egy szövetséges. Ketten többre megyünk, feltudjuk osztani a munkákat. Vajon Rose mennyire ért a növényekhez? A vadászat szerintem mindkettőnknek nehezebb téma lesz, vékony testalkatú, nem nézném ki belőle, hogy szarvasokat öl és tigrisekkel vív. Kuncogtam aprót, ahogy ilyen badarság az eszembe jutott, s inkább a valódi dolgokra, ránk konrentráltam. |
Amint megtörtént a hajótörés, és kijutottam a partra csurom vízesen és kissé fázva a hirtelen ért hideg víz miatt, elkezdtem gondolkozni hogy miként tegyek a mostani helyzetben. Fogalmam se volt hogy hogyan is történhetett ez a baleset, azt sem tudom mennyien voltak a hajón. Ránéztem a tengerre ahol még látható volt az éppen süllyedő hajó. Sóhajtva indultam meg az erdő felé.
Utam egy kis vizimalomhoz vezetett. A lábaim már fájtak a sok sétálástól, de mivel hallottam a víz csobogását, gondolom biztos valakit ide vonzott még a hangja. És igazam is volt, megpillantottam egy lányt, aki ücsörögve próbálta feldolgozniba helyzetet. Lassan odalépkedtem, hiszen nem tudom megbízhatok e benne, vagy sem. Azért fő az óvatosság.
-Helló...zavarok?- Köszöntem rá és ememelett tettem fel egy kérdést. Ha nem zavart el, akkor oda léptem a kis patakhoz megmosni a kezem. Mivel amikor még vizes volt a kezem, a fa vagy éppem a föld fogta meg a kezem, ha éppen át kellet másznom egy-két farönkön. Már most untam ezt a helyzetet. Nem tudom mit csináljak...esetleg lehet segítséget kérni valahol? Mi lesz a munkámmal? És a főnökömmel...biztos hibáztatni fogja magát amiért beíratott a showba. Remélem merő véletlen baleset volt, és nem valami megjátszott tragédia.
Vissza lépkedtem a lányhoz. - Örülök hogy akadt egy túlélő...én Rose vagyok, Rose Brown- Szólaltam megmeg ismét, majd ha engedte akkor leültem mellé, ha nem akkor egy kissé távolabb gugoltam, mivel a ruhám még vizes volt, úgy hogy nem akartam hogy az is összekoszolódjon. |
[22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
