|
Témaindító hozzászólás
|
2017.07.09. 21:51 - |
 |
[11-1]
- Ha ez neked takarék, akkor sosem szeretném megtudni, hogy milyen a teljes üzemmód - Nem vagyok túl türelmes, ha pedig valamit vagy valakit fárasztónak találok, akkor attól igyekszem minél előbb megszabadulni. Más helyzetben kicsit talán jobban toleráltam volna, viszont jelen körülmények között nem igazán hiányzott a felesleges feszültség. Az éhség, a fáradtság és a veszélyhelyzet amúgy is eléggé megtréfálja az ember idegrendszerét, ha pedig ehhez még társul egy szörnyen idegesítő személy is, akkor nem nehéz elveszíteni az önuralmat. Ha Livából kibújna a kisördög, akkor biztos egyedül ébredne egyik reggel, mert nem szándékozom olyannal szövetkezni, akit nem bírok elviselni, de szerintem ez teljesen érthető. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy ezt Liva is tudja, ezért úgy gondolom, hogy mondanom sem kell, hogyha nem akarja teljesen magára utalva folytatni a játékot, akkor ne táncoljon az idegeimen. Felsóhajtottam a következő megszólalásán, de nem mondtam rá semmit, abban reménykedve, hogy így egy kicsit ő is csendben marad.
- Ha csak nem vagy teljesen béna, akkor szerintem semmi bonyolult nincs abban, hogy levegyél egy kamerát a falról - Megvártam még elhelyezkedik a nyakamban, aztán pedig szépen lassan felemelkedtem vele. - Ne aggódj foglak, nem kell elszorítani a vérkeringésemet - mondtam mikor úgy kezdte szorítani a kezemet, mintha az élete múlna rajta. Fájni, nem fájt, de nem is volt kellemes érzés. Mikor elkezdett a kamera után kutakodni a kezeimet a derekára tettem, hogy továbbra is segítsek neki megtartani az egyensúlyt. Azzal hogy már majdnem levette a gépet, elkönyveltem magamban, hogy innen már minden laza, ezért eléggé meglepett a kis akciója. Mikor szinte hátradobta magát engem is kibillentett az egyensúlyomból, amit gyorsan hátrálva próbáltam visszaszerezni, mielőtt mind a ketten elvágódunk. Ez nem volt egyszerű feladat, mert Liva is folyamatosan imbolygott rajtam. Lefogadom, hogy nagyon szórakoztató látványt nyújthattunk egy külső szemlélő számára. Végül csak sikerült visszaszerezni az egyensúlyt és talpon maradni. - Emlékeztetnélek arra, hogy mielőtt megint ilyet csinálsz kalkuláld bele azt is, hogy te esel nagyobbat - Kicsit grumpy volt a hangom, de tényleg nem lenne jó elborulnunk, mert egy sérülés - ami elkerülhető lenne - senkinek sem hiányzik. Visszaléptem a lánnyal a falhoz, hogy be tudja fejezni azt, amit elkezdett. Mikor láttam, hogy úgy próbálja megfogni a kamerát, hogy minél kevesebb ujjával ér hozzá, világossá is vált, hogy az előbb mi csapta ki nála a biztosítékot. - Azt ne mondd, hogy félsz a bogaraktól - a hangom kicsit szórakozott volt, hiszen ebben az esetben elég sok gondja lesz. Elvettem tőle a kamerát, amiről lepöcköltem a rajta mászó pókot. Miután leszállt Liva a nyakamból megropogtattam a hátam.
- Tessék, póktalanítva - átadtam a lánynak a kamerát. Amég ő a kamerát babrálta én kicsit szétnéztem hátha találunk valamit, amit tálnak használhatunk. Hiszen elég nehéz lesz megfőzni a rákot, ha nincs semmi amibe vizet forralhatnánk. Igazából nem is tudom, hogy mit gondoltam, mikor azt hittem, hogy találok majd egy ehhez megfelelő edényt. Még ha találtam is volna az sem lett volna túlságosan higénikus. A betegség pedig olyan, amit egy ilyen helyen szeretnék teljes mértékben elkerülni. Azonban találtam egy hosszabb botot meg egy olyan követ, aminek viszonylag éles volt az egyik széle. Lefejtettem az ágról a külső kérget, a két végét pedig élesre hegyeztem. Ha már főzni nem tudunk, a nyársalást megpróbálhatjuk. - Ezen ne aggódj. Egy pillanatig sem gondoltam, hogy az lennél - egy féloldalas mosoly jelent meg az arcomon. Ez még kedvesnek is hangozhatott. Igaz, hogy csupán egy napja ismerem a lányt, de azért ha az a könnyűvérű típus lenne, akkor azt megtudnám mondani róla. Elég sok tapasztalatom van ilyen téren, ahhoz pedig mindig nagyon jó érzékem volt, hogy megmondjam ki az aki könnyen és ki az aki kevésbé könnyen adja be a derekát. Az évek és a tapasztalat...
Szugerálni kezdtem én is a farakáson heverő kamerát, hogy tegye a dolgát. Egy mosoly jelent meg az arcomon, mikor a gyújtósnak használt anyag lángra kapott, amit követtek az ágak is. Leguggoltam mellé, s óvatosan fújni kezdtem, hogy több oxigént kapjon, így nagyobb legyen a lángja. Szerencsére életképes tűznek bizonyult, nem kellett azon is aggódnunk, hogy vajon melyik pillanatban alszik el. - Szép volt, Jane - pacsira tartottam a kezem, amibe vagy belecsapott vagy nem. Kivettem a rákot a mentőmellényből és átszúrtam az ágat azon a részein, ahol nem volt páncél. Néha kicsit megakadt a bot, óvatosan toltam tovább, nehogy beletörjön a fa. Miután ezzel megvoltam a tűz fölé tartottam a rákot és lassan forgatni kezdtem nehogy a kelletténél jobban megpörkölődjön. - Ha van valami jobb ötleted, akkor ne tartsd magadban - Nem igazán vagyok egy gasztroangyal, ennél a technikánál jöbb ötlet pedig nem jutott az eszembe. |
- Tulajdonképpen most vagyok takarékon - feleltem kérdésére, miszerint mikor váltok át kevésbé fárasztó üzemmódra. Válaszom mellé pedig elejtettem egy hasonlóan műmájer mosolyt, mint amilyen az övé volt. Tudtam volna ennél sokkal fárasztóbban viselkedni, de ehhez se kedvem, se erőm nem volt. Minden energiámat leszívta ez az erdőben baktatás. Más szemszögből nézve a dolgokat, mondhatjuk azt is, hogy nem akartam kikészzíteni. Alaphelyzetben nem érdekelt volna, hogy mennyire utál meg, vagy bántom meg dolgokkal. Általában nem szokott izgatni, hogy mit gondolnak rólam az emberek, és mennyire gázolok át egyes helyzetekben a lelkükön. De most adott volt a szituációban, amiben sajnos alul maradtam tapasztalat hiján. Rá voltam utalva, így nem szándékoztam kizsigerelni szellemileg. - Adottság - vágtam rá a következő hasonló hangvételű hozzászólására, mint amilyen az előző volt. - Bár nem hiszem, hogy a szókincsem és a túlélési képességeim össze lehetne hasonlítani bármilyen formában - mosolyodtam el. - veled ellentétben - ezt felfoghatta sértésnek és bóknak is. Rajta állt, hogy melyik formát érzi magáénak. Ha engem megkérdezne arról, hogyan értettem, akkor az első lehetőségget mondanám, de a másodikra gondolnék. Kellemes csalódást okozott azzal, hogy nem is akkora izomagy, mint amekkorának hittem első látásra. Még egy laza kis szópárbaj se tántorította meg, ami igazából pozitív volt a szememben. Szerettem, ha valaki nem ijed meg attól, hogy a szavak élével hasogassa mások idegzetét. Erről a barátaim adtak tanúbizonyságot, mert mind nagyszájúak, és kikezdhetetlenk voltak.
A kamera amit kinézett elég magason volt. A falat tanulmányoztam, és azon gondolkoztam, hogy ezen hogyan fog felmászni. Szinte lehetetlen volt bárhogy is elérni azt a kamerát, mert vagy két ember magasan helyezték el. Ekkor tudatosultak bennem szavai is, miszerin üljek a nyakába, és úgy majd elérjük. Abban a pillanatban eszméltem rá, hogy soha az életben többet nem ajánlom fel a segítségemet. Nem volt tériszonyom, legalábbis nem tudtam róla, inkább csak egy általános rettegés járta át a lényem, mióta leugrottam a hajóról. - Ez biztos jó ötlet? - kérdeztem átemelve a vállán a lábam. - Mert mondjuk egy hosszabb ággal is leverhejtük onnét - morfondíroztam el. Az új ötletemmel egy probléma volt, hogy túl nagy volt benne a rizikó. Egyedül azért értettem egyet az emberi torony ötlettel, mert így kisebb esély volt a kamera megsérülésére.
Felküzdöttem magam Seth nyakába, mire ő elkezdett felállni, engem pedig elkapott egy rossz érzés. Minden izmom megfeszült, úyg szorítottam a fiú kezét, mintha az életem múlna azon, ha elengedném. Meglehet, hogy egy kicsit a körmeim is belé mélyedtek, amiért tartoztam neki egy bocsánat kéréssel. Mentségemre szóljon, hogy utoljára talán négy évesen ültem bárki nyakában is. Apukám akkor is letett, azzal az indokkal, hogy álljak meg a saját lábamon, mert ő nem fog cipelni. Álítólag azóta mondogatom: Én meg tudok állok a saját lábamon. Hát nem bántam volna ha abban a pillanatban is a saját lábamon állhatok. Mivel az elmúlt tizenhét évben kijöttem a gyakorlatból, kellett egy kis idő mire megszoktam a magaslati levegőt, és az izmaim is ellazultak.
A kamerát nem volt nehéz leeszkábálni. Aksis volt, úgyhogy egy vezeték se kötötte a falakhoz, de kiékelték, gondolom, hogy védjék a természeti csapásoktól. Éppen végeztem volna, mikor egy pók mászott elő a kamera másik végéről. Meg mernék rá esküdni, hogy egy ütemet kihagyott a szívem. Ha valamitől akkor a pókoktól igazán rettegtem. Ijedtemben hátrahőköltem, és egy halk, kétségbeesett sikítás mellett, majdnem dobtam egy hátraszajtót, de kezem még mindig a kamerán volt, mert azt sem szerettem volna elveszteni. - Bocs - krákogtam visszazerezve az egyensúlyom. Kivettem a kamerát a helyéről, amin még mindig ott mászott az a nyamvadt pók, úgyhogy minden bátorságom kellett ehhez a folyamathoz. Mindössze három ujjammal fogtam a kamerát, nehogy hozzáérjek a más szemében kicsinek ható pókhoz. - Megfognád? - nyújtottam le Sethnek.
Jó érzés volt újra két lábon állni a földön. - Ha már levettél a lábamról - emeltem meg kihívóan szemöldököm az erősen szexuális tartalmú hozzászólására, majd elnevettem magam, és hitetlenül megingattam a fejem. Azon lepődtem volna meg igazán, ha nem lő el egy hasonló jellegű viccet sem. - Megcsinálom, ha kinyírod a pókot - az a kis dög még akkor is fel-alá mászkál a kamera műanyag borításán engem idegesítve.
Amennyiben Seth agyon nyomta a kis havert, én a kamerával a kezemben leültem a templom egy lépcsőjére, ami nem messze volt a faágkupactól, ami tűzrakásként szólgált. Szerencsére az eső már elállt, ennek kifejezetten örültem, legalább nem fenyegetett a veszély, hogy egy rossz helyre hullot esőcsepp miatt áramütést szenvedek. - Egyébként - néztem a fiúra. - ne hidd, hogy én olyan könnyen kapható típus vagyok - vigyorostam el, visszatérve az előző témára. Igazából tisztázni akartam a saját erkölcseim. Nem akartam, hogy teóriákat alkosson arról, hogy miképp fog megfeketetni. Nekem elveim voltak, amikkel szerettem volna úgy együttélni, hogy nem szegem meg őket. Egyébként is egy valóságshowban szexelni elég prornográf, és nem éppen egy háloszoba titok típusú dolog. Nem hittem volna, hogy más lányok itt a szigeten - ha van egy kis józan eszük - lefeküdnének bárkivel is. Bármennyire jó fogamzás gátlót használtak, annak a hatása múlóban lehetett, és óvszer híján akár ki is írhatták volna magukra, hogy ejts teherben. Márpedig ki akar még ezen a szigeten az élete mellett egy nem kívánt terhességgel küzdeni? Mert én nem voltam köztük. Talán más esetben, más körülmények között, nem mondom, hogy egyből vágnék rá nemet.
A kamerát nem volt nehéz szétkapni a hullámcsatom segítségével, amit mindig az órazsebemben hordtam. Csak a szerencsémnek tudthattam be, hogy nem hagytam el. Mielőtt a vezetékekkel kezdtem mahinálni természetesen kikapcsoltam, és ezután kivettem a biztosítót, ami ezesetben az ellenségem volt, mert megakadájozta volna a zárlatot. Ezután átkötöttem néhány kábelt, amiknek alaphelyzetben nem szabadna érintkezniük. Közben áldottam a fizika órákat, amiken elmondták, hogy mit ne csináljunk soha. Beletelt vagy fél órába, mire mindent eligazgattam a kamera belsejében. - Ez megvan - álltam fel, majd bekapcsoltam a készüléket, és a faágakra dobtam. Már csak imádkozhattunk azért, hogy végezzék a kábelek a dolgukat, és egy rövidzárlat során lángra kapjon a rendzser. Lélegzetvisszafojtva néztem vagy öt percig, de nem történt semmi. Kezdtem ideges lenni, hogy valamit elrontottam, mikor szikrázni kezdtek a vezetékek, és hamarosan pedig a lángok is megjelentek. Felsóhajtottam. Egy komoly kő esett le azzal a szívemről, hogy nem rajtam múlik majd a vacsi megsütése. Ráadásul a tűz a vadállatokat is elijesztheti. - Kész a rákocska melegágya - villantottam egy mosolyt. Egy pillanatra úgy éreztem, hogy megy nekem ez a túlélés, még akkor is ha nagyon extrém módon közelítettem meg a kérdést. |
- Irónia - Lehet, hogy nem hangsúlyoztam ki, de szerintem még így is rájöhet az ember arra, hogy nem komolyan mondtam azt, hogy milyen remek ez a show. Igaz, engem nem botránkoztatott meg annyira ez a helyzet, mint például Livát, de azért én is szívesebben lennék máshol. Annyira nem érzem rosszul magam, mert a szénánk állhatna sokkal rosszabban is. Nem szeretnék bevonzani semmi rossz dolgot, ezért most nem kezdek példákkal dobálózni. - Ha nem adsz rá okot, akkor nem foglak bántani - Nem állt érdekemben, hogy kárt tegyek a lányban. Ameddig nem feszíti szakadásig azt a bizonyos húrt, addig nem lesz itt semmi probléma. Nem vagyok forrófejű típus, viszont egy idő után nálam is betelik a pohár. Ilyenkor pedig jobb minél távolabb kerülni tőlem, ugyanis egy vörös köd ereszkedik az elmémre, s nincs olyan személy, akinek ilyenkor ne tudnék ártani. Annyi a mázli, hogy tényleg nem egyszerű kiváltani ezt az állapotot belőlem, viszont nem lehetetlen. Liva esetében csak ez a lehetőség állt fent, ugyanis kétlem, hogy megpróbálna megtámadni. Ha valamiből kifolyólag mégis megtenné... nos, akkor én sem bánnék vele kesztyűs kézzel. De amég nem lépünk át egy bizonyos határt a másikkal szemben, kétlem, hogy a történések ilyen kimenetelűek lennének. Nem muszáj barátoknak lennünk, elég hogyha normálisan viselkedünk a másikkal. Mondjuk szerintem ezzel nem lesz gond. Lehet, hogy piszkálódunk egymással, de ezt a szúrkálódást nem kell komolyan venni. Én legalábbis nem veszem.
- Ízlések és pofonok - megrántottam a vállam. Nem vagyok olyan típus, aki véresen komolyan veszi ezt az egészet. Tehát nem leszek mérges, hogyha az általam kedvelt színész vagy színésznőről rossz dolgot mondanak. Az már csak mellékes, hogy jelen helyzetben mindent fontosabbnak tartok annál, hogy ki a jobb színész. Minden ember más, és mindenkinek megvan a joga a saját véleményhez. - de Nirot is bírom, viszont kettejüket nem lehet összehasonlítani. A pasinak sokkal több év tapasztalata van a háta mögött. - Egy pillanatig sem tagadom, hogy Robert de Niro jobb színész Jennifer Lawrencenél. Az lenne a szomorú, hogyha ennyi film után Lawrence jobban játszana, mint de Niro.
- Talán azért nem válaszoltam, mert még nem tudom - Még csak pár napja voltam a szigeten, ez idő alatt pedig azon pattogott az agyon, hogy mégis mi a szar ez az egész. Most pedig azon vagyok, hogy megtaláljam azt a bűvös tábort, ahol talán a fárasztó útitársam is önállósodik. Mivel gyakorlatilag semmit sem tudunk a műsorról - csak annyit, hogy próbáljunk meg nem meghalni - ezért az az információ sincs a birtokomban, hogy ki nyerheti meg. Akit a legjobban szeretnek a nézők? Aki a legjobb túlélő? Túl sok a kérdés és túl kevés a válasz. - Ha ez kell akkor igen - Láttam rajta, hogy remekül szórakozik. Kár, hogy ezzel egyedül volt. - Te mikor váltasz már át kevésbé fárasztó üzemmódba? - néztem rá egy angyali mosollyal az arcomon.
Nem mondtam semmit a Taigetoszos kijelentésére abban reménykedve, hogyha hátha így csöndben marad legalább egy kicsit. De nem így történt. - Ahhoz képest, hogy egyedül képtelen lennél túlélni, elég nagy szád van - pillantottam rá a vállam felett, mielőtt lehajoltam volna, hogy ne fejeljek le egy alacsonyan kinyúló ágat. - Ez az elnevezés nem is állhatna távolabb az igazságtól - értettem ezt az Őfelségére. - Liva... hát persze - úgy csináltam, mintha hirtelen megvilágosodtam volna. - Nekem a Jane jobban tetszik - megrántottam a vállam. Ez a becenév már rajta fog maradni. Legalábbis az én számból nem fogja visszahallani az igazi keresztnevét.
- Először igyál csak te - Azért egy kis udvariasság még szorult belém. Bármennyire is meglepő. Miután odaadta az üveget ittam pár kortyot. Legszívesebben megittam volna az egészet, de az nem lett volna egy okos lépés, hiszen jobb ha takarékoskodunk a vízzel. Rácsavartam az üvegre a kupakot, nehogy véletlenül kiöntsük.
Összeszedtem egy nagyobb adag ágat meg gallyat, amiket aztán odatettem Liva kupacához. Felegyenesdve figyeltem, ahogy a lány kamerák után kutat. Annyira nézelődött felfelé, hogy szerintem képes lett volna lesétálni így egy hegyoldalról is akár. Én a templom első részeiben kezdtem nézelődni, ahova még valamennyire elért a fény. Nem messze az ajtótól találtam is egyet, pont akkor mikor a lány is odaért mellém. - Szerintem ezt érhetjük el a legkönnyebben - mutattam egy résbe ágyazott kamerára. Mivel túl magason volt ahhoz, hogy elérjem és nem volt semmi, amire felállhattam volna, ezért máshoz kellett folyamodni. - Ülj fel a nyakamba, úgy eléred - Leguggoltam, s megvártam még felül a nyakamba. Mielőtt felálltam volna megfogtam a kezeit, hogy egyensúlyban tudjam magam és őt is tartani. Szép lassan felálltam vele, amit sikerült anélkül, hogy elvágódtunk volna. Odasétáltam a falhoz, majd elengedtem a kezeit, hogy kitudja szedni a kamerát a helyéről. Ha esetleg megremegett, akkor automatikusan a derekához kaptam, hogy megtartsam. Miután ezzel megvoltunk újra leguggoltam, hogy letudjon szállni. - Nem gondoltam, hogy ilyen könnyű a lábaid közé kerülni- egy pimasz vigyorra húzodott a szám. Sajnos nem abban az értelemben, amelyben szerettem volna, de ki tudja mit hoz még a műsor... - Megpiszkálod te vagy csináljam én? - böktem a kamerára. Miközben a válaszára vártam pár apró gallyból egy tűzrakást csináltam, amire szórtam abból a száraz fűből, amit a templomon belül találtam egy-egy repedésben. Így talán gyorsabban lángra kap majd a rakás. |
- Vizet? - nyújtottam Seth felé. Ha nem kért, akkor jó magam ittam először a közel se baktérium mentes vízből. Nem tiszta, de még így a legtisztább volt, amit szerezni lehetett ezen a szigeten. Biztos voltam benne, hogy minden édesvíz forrás kórokozó telep egy az egyben. Ez még a hagyján kategóriába sorolandó volt.
A gallyak összegyűjtése elég hamar ment. Mindenhol letört ágak hevertek, ezt a vihar is elősegíthette. Viszont a levegőt nem hűtötte le túlzottan az eső, így még nedves ruháim hideg érzete jól esett. Az általam összegyűjtött ágakat a templom bejárata elé vittem, aztán azon kezdtem agyalni, hogy ha őrült műsorkészítő lennék hova szerelnék fel kamerákat. Biztosan olyan helyre, ahol nem könnyű kiszúrni emberi szemnek, de közben maga a kamera mindent lát. Ebből következtettem, hogy magasan lehet, így szinte kitörve a nyakamat nézelődtem. Nem nagyon figyeltem, hogy merre megyek, így még az is meglehet, hogy egyenesen neki sétáltam Sethnek. Nagyon rákoncentráltam a keresésre, de nem hiába, mert megláttam egy kamerát, aztán még egyet, és még egyet. Mindenütt ott voltak, és megfigyeltek. A fák ágain, a templom kihullott téglái helyére beékelve, szembe találtam magam velük. - Melyiket a legegyszerűbb elérni? - ha ő még nem vette észre, akkor megmutattam neki, hogy hol vannak, bár ezt erősen kétlem. Képtelenség volt nem kiszúrni, főleg ha tudtad, mit keress. A szervezők nem bízták a véletlenre, hogy minden jó szögből látszódjanak a történések. Az agyam azon kattogott, hogy semmi féle büntetést nem szabhatnak ki ránk ezért, hiszen a természet filmeseknek is gyakran tönkreteszik a vadállatok a kameráikat, most mi vagyunk a megfigyeltek, így megvádolhatatlanok vagyunk. Ráadásul ez egy túlélő műsor, ahol a természetben kell rátalálnod a megoldásokra, és ha a természetben kamerákat talál az ember, akkor használni is fogja. - Kell valamit segíteni? - kérdeztem meg csak úgy udvariasságból. Egyszer úgy hallottam, hogy akik csapatban dolgoznak, ezt meg szokták kérdezni a csapat társuktól. Én a mászástól tartózkodtam, mert onnét le is lehet esni. Bakot tarthattam, bár gyanús volt, hogy nem bírnám el, így inkább tényleg csak az udvariasság kategóriába csúszott át a kérdésem. |
- Ilyen szerencsével te se lottóz - mondtam egy vigyorral az arcomon, mikor felvázolta a jelenlegi - lássuk be - nem túl fényes helyzetet. Egyenlőre nem állt túl rosszul a szénám, nem éreztem magam igazán veszélybe, örültem volna ha ez a műsor végéig így is marad. Egy valamit sajnáltam, hogy mennyi hasznosabb dolgot csinálhattam volna azalatt az idő alatt valahol máshol, minél távolabb a szigettől. Lehet, hogy a műsor miatt sose épül fel etióp gyerekek iskolája, mert hiányzott egy ember, aki a maltert kenné a téglára. - Ugyan arról a műsorról beszélünk? - vontam össze a szemöldököm a kijelentésére. - Mesélj már, szerinted mi olyan remek ebben? - a hangom nem volt hisztis, vagy az idegességtől túl vékony, pusztán érdeklődő, bár szavaival egyáltalán nem értettem egyet. Részemről elég lehangoló volt ez a valóságshow. Dühös voltam, mert átverve éreztem magam. Nem azt kaptam, amire számítottam, mert sokkal inkább reménykedtem egy koktélba a medence partján, mintsem kígyókra a sziget szívében. Csúnyán becsaptak, és egy átokverte lakatlan szigetre száműztek, aminek még csak az elhelyezkedését se sejtettem. Menekvésre még csak esély se volt. Ezt a műsort is csak valami elmebeteg találhatta ki, akit sürgősen a sárgaház zárt osztályán kéne kezelni. Az egyetlen pozitívum, hogy még nem evett meg semmilyen vadállat, de ez csekély vigasz. A realista elnyomott bennem minden szürreálisan pozitív dolgot, képtelen voltam egy picit is optimistán hozzáállni. Csak azért mutattam kifelé mást, mert nem akartam magányosan tölteni a napjaimat, heteimet, hónapjaimat. Még csak elképzelésem se volt arról, meddig tartanak a szigeten. De addig is igyekeztem kihozni a maximumot magamból, amit csak nyújtani tudtam, beleértve a jópofizást is. Valószínűleg csak kiakasztottam volna Sethet, ha segítségemre hívom az akadékoskodó énemet, aki még a lélegzetvételébe is belekötött volna. A jó kapcsolatokat kiépíteni, csak úgy tud az ember a mai világban, ha úgy formálja a személyiségét, ahogyan a partnere diktálja. Én kifejezetten jól alkalmazkodtam.
- Hát ha nem is egy etióp gyerek, de valaki jól lakik általam - mondtam elborzadva, majd hitetlenkedve felnevettem. Borzalmas volt belegondolni abba, hogy marcangolják a húsomat. Utáltam, hogy az agyam mindent vizualizált, így a képet, mint egy 3D-s filmet láttam megjelenni a szemem előtt. De igazat kellett neki adnom, így vagy úgy valaki elfogyaszt, egy temetőben a giliszták ennének meg, maximum ha elhamvasztanának, akkor lehetne meggátolni az elfogyasztásomat. - Hát azt én is értékelném, főleg ha nem addig teszed, míg élek. Tudod, a konfliktusokat nem csak szikláról lelökéssel lehet orvosolni - egy kicsit tartottam tőle, hogy egyszer rájön az öt perc, és valahonnét tényleg lelök. Mondjuk abban az esetben valószínűleg én is hibás lennék, csak úgy nem lökdös le senki embereket szikláról, kivéve ha pszichopata, de ennek Seth nem mutatta jeleit.
- Jennifer Lawrence borzalmas színész - ösztönösen jelentettem ki, mert őszintén nem szerettem, ahogyan játszik. Olyan vonatott volt, és kényszeres, mintha zavarnák a kamerák a színészi teljesítményét. Az ő produkcióinál még én is jobbat tudtam volna nyújtani. - Ha szerinted ő jó színész, akkor még nem láttál Robert De Niro filmet, az a fickó valami elképesztő - szinte az összes filmben játszik, amiket a kedvenceim közé soroltam. Ha pedig éppen nem De Niro lázban égtem, akkor DiCaprio mániám volt. Ők ketten és a filmjeik meghatározó részei az életemben, mert jócskán elgondolkodtattak a létezés nagy kérdésében. Lenni vagy nem lenni...
- Kösz a jó tanácsot, majd igyekszem ennek szellemében nem meghalni - persze arra magam is gondoltam, hogy a tábor mondjuk egy kilóméteres hatósugarát nem lépem túl, ha már egyszer belekerültem. Feltehetően azon az elképzelt körön belülre esik valami víz forrás, és valami bokornyi bogyó, amiről senki sem tudja eldönteni, hogy ehető-e. Reményeim szerint nekem lesz róla fogalmam, hogy méreg vagy étek. A következőkben pedig reménykedtem, hogy mondjuk valahogy kómába esek, és mire felébredek egy makulátlan kórházi szoba puha ágyában fogok feküdni. Már így is azt éreztem, hogy a világ mocska rám tapadt. A hajam gyapjas lett a sós vízben úszástól és a nedves időjárási körülmények miatt. Mikor süllyedni kezdett a hajó még szög egyenesen állt, de mostanra visszanyerte göndör, oroszlános formáját, amit nehezen viseltem. Olyan érzésem volt tőle, mintha ápolatlan és fésületlen lenne. Ha valamit nagyon nem tűrtem az a kosz, de itt az erdőben ezt el kellett fogadnom. Ennél jobban csak azt utáltam, ha mocsok rám tapad, és én festek igénytelenül. Tudat alatt próbáltam magam erre felkészíteni, hogy napokon belül ősemberformát fogok ölteni. Ezt talán majd elfogadja erre érzékeny lelkem öt sárréteg és bacilustanya alatt, vagy undorodok a show alatt magamtól, ez a két lehetőség állt fent. - De nem válaszoltál a kérdésemre. Te mit fogsz csinálni? - sejtettem, hogy ő nem ilyen egyszerűen próbál majd túlélni, ha már nyerni szeretne. - Átváltasz Tarzan üzemmódba, és őzgidákra fogsz vadászni? - igyekeztem burkolni a mosolyom, így csak a szemem sarkában megjelenő nevető ráncok árulkodtak arról, hogy szórakoztat a nyúzása.
- Pozitívitásod végtelen - pislogtam nagyokat. Ezt így még magamban se tudatosítottam igazán, hogy ez egy könnyedebb nap volt. Lassan próbáltam adagolni magamnak, erre rám zúdította nagy dózisban. Reméltem, hogy nem kell majd gepárdok elől futkosni, mert bár gyorsan futottam, ellene semmi esélyem nem volt. - Valamit biztos jól csináltak, de azt nem, hogy nem tettek ki téged a Taigetoszra - túlzottan magas labda volt ahhoz, hogy ne csapjam le. Mondjuk akár ennyi erővel őt is lecsaphattam volna. Egy jó könyök lendítéssel, éppen a tarkóját találtam volna el, de voltam olyan rendes, hogy nem bántottam. Bár egyértelmű volt, hogy ő neki nagyobb testi ereje van, jóval nagyobb, és akár könnyedén a csontjaimat is összetörhette volna, ha olyan kedve van. Hát vele se igazán akartam veszekedni, csak ha már nagyon muszáj. - Remélem feliratkoztál csípőprotézis műtétre, úgy hallom hosszú a sor - néztem, ahogyan a hátához kap, és bár egy kicsit megsajnáltam, ezt nem mutattam. Magának köszönte, senki se kérte rá, hogy vegyen fel, és cipeljen az erdőben.
- Neked ezentúl őfelsége, csak hogy megkönnyítsem a dolgod - vigyorogtam. Rosszul is eshetett volna, hogy nem emlékszik a nevemre, de nem hibáztattam érte. Én se emlékeztem a műsorvezető lányéra, mert nem az volt a fontos információ. - Liva - mondtam el még egyszer a biztonság kedvéért, de egy torokköszörüléssel fedtem, hogy mit mondok. - Jól van Tarzan, csak nehogy megbánd később - nem zavart volna különösebben az új becenevem, ha nem a mesefigura ugrott volna be állandóan, aki úgy nyáladzott Tarzan kockáira, hogy még otthon a tévénken is a nyála csorgott. Magyarán szólva a karakter zavart, és nem a név.
Egyetértettem Seth felvetésével, hogy muszáj lesz valamivel életben tartani a tüzet. Ha elég sokat gyűjtünk, és a tűz már elég jól ég, akkor a környékén hagyva még a nedvesebb gallyak is megszáradhatnak, és utána könnyedén elégethetőek. Kiérve a templomból konstantáltam, hogy az eső alább, hagyott, és már csak csendesen szemerkélt. A vihar ahogyan jött, úgy el is ment. A megállapításom része volt, hogy a vizes palack is csordultig telt. Egy öröm teli mosoly jelent meg az arcomon. Szétkaptam az építményem, ügyelve rá, hogy egy cseppet se öntsek ki az értékes folyadékból. - Vizet? - nyújtottam Seth fel |
- És ezek helyett itt vagyok veled egy felhőszakadásban menedék nélkül - Lehet gyorsabban haladtam volna, hogyha nem lenne Liva, sőt elég sok rá az esély, hiszen akkor csak magamra kellett volna figyelnem. Igaz, azt nem mondanám, hogy nagyon görcsölök azon, hogy nehogy baja essen a lánynak, de azért ha ez elkerülhető azzal, hogy rajta tartom a szemem, akkor ezt megtehetem. Azért annyira ő sem lehet szerencsétlen, hogy lesétáljon egy szikláról vagy felbukjon a saját lábában leszánkázva a hegyoldalról. Eddig még nem akadt olyan veszélyhelyzet, amibe Liva kevert volna minket, remélhetőleg nem is lesz, mert hiába pesztrálom most, akkor a saját életemet fogom menteni. Nem igazán vagyok az a hősködő típus. Ez egy túlélőshow, az pedig szerintem egyértelmű, hogy mindenki számára a saját túlélése a legfontosabb. Nem hinném, hogy sokan kockáztatnák az életüket egy idegenért, akihez annyi kapcsolat fűzi, hogy együtt szívnak ebben a műsorban. Azt szerintem mondanom sem kell, hogy a filmekben általában azok a karakterek halnak meg, akik égnek a vágytól, hogy mindenkit megmentsenek. - Eddig remekül alakul a műsor a számomra - Persze lehetne sokkal rosszabb a helyzet. Lehet mások kerültek már szorultabb helyzetbe, de valószínűleg még nem halt meg senki. Azt csak jeleznék valahogy, nem? A körülmények ellenére még mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy itt bárkit is hagynának meghalni. Oké, hogy túlélőshow, viszont az biztosan nagy port kavarna, ha meghalna valaki. Ha pedig többen abból hatalmas botrány keletkezhetne. Lehet csak velünk akarják elhitetni, hogy tényleg feltudjuk dobni a pacskert, hogy ezzel is arra ösztönözzenek, hogy komolyan vegyük ezt a játékot, ahol a bőrünk az, amit a vásárra viszünk.
- Lehet nem én lennék az egyetlen - Már ha azt egyáltalán sírgyalázásnak lehet tekinteni, hogy nem olyan temetésben részesül, ahogyan ő azt eltervezte. - A ragadozók biztosan megéreznék a holttested szagát, másnapra pedig csak a csontjaid maradnának meg - Elég mélyre kellene temetni ahhoz a lányt, hogy biztonságban legyen a teste húsevőktől. Az lenne a legjobb, ha kövekkel lenne betemetve, hiszen azt nehezebben mozdítják el, mint az egyszerű földet. De kinek lenne ennyi mindenre ideje, miközben azon igyekszik, hogy ő ne járjon így? Nekem legalábbis biztosan nem. - Szerintem a nézők már azt is értékelnék, ha nem gurítanám be a tested az egyik szakadékba - Elég lenne eljátszanom, hogy mennyire magamba zuhantam Liva elvesztése miatt, hogy egy világ dőlt össze bennem. Szerencsére remek színész vagyok, így bármilyen álarcot magamra tudok ölteni. Mindig olyat, amire abban az adott helyzetben szükségem van.
- A filmet volt szerencsém megnézni - felsóhajtottam, ahogy visszagondoltam a kellemetlen emlékre. - Ráadásul moziban a premier napján - A terem tele volt fangirlökkel, meg pár szerencsétlen sráccal, akiket valószínűleg a barátnőjük vagy testvérük rángatott el megnézni ezt a förtelmet. - Őszintén szólva sokkal rosszabbra számítottam, de még így sem nézném meg újra. Jennifer Lawrence miatt nem nevezem csak vállalhatatlanul szarnak - Még ha nem is néznék ki belőlem, de nekem is van celeb crush-om, aki az imént említett színésznő. Szerintem gyönyörű és egyre jobban alakít a filmekben is. Ha nem lesz belőle botrányhősnő, akkor szép karrier vár rá, főleg hogy mostanában mennyire felkapott Hollywoodban.
Elgondolkoztam, mikor a további terveimről kérdezett. Nem terveztem még ennyire előre, természetesen a célom az, hogy túléljek és megnyerjem a játékot, viszont a történeseket nagy mértékben befolyásolják a körülmények. Ilyen körülmény lehet az időjárás, a szigeten élő állatok, illetve más játékosok is. Erre való tekintettel pedig nehéz megmondani, hogy mit hogy csinálok majd. Attól függ, milyen helyzetbe kerülök. - Ha megtaláltuk a tábort jelentősen egyszerűbb lesz az élet. Ha nem kóborolsz el túl messzire a többiektől, mindig gondoskodsz magadnak menedékről, élelmről meg ivóvízről és összeségben vigyázol magadra, akkor valószínűleg túl fogod élni - Persze ebben a helyzetben semmi biztos. Meg lehet eljön az az idő is, mikor játékos-játékos ellen fordul. Sokan nem bírják az állandó veszélyhelyzetet, a feszültséget és a túlélniakarás olyan módon tör ki belőlük, hogy rátámadnak az egyik társukra vagy megőrülnek. Vagy mind a kettő, az egyik nem zárja ki a másikat. A szemrángásos megjegyzésére, csak egy féloldalas mosoly jelent meg az arcomon, de nem mondtam semmit.
- Ez a nap annyira még nem is volt vészes. Biztos lesz rosszabb még - Ahhoz nem fér kétség, hogy sok minden történt, de ha jobban belegondolok, akkor ezek az események közül egyik sem annyira rendhagyó egy lakatlan szigeten játszódó túlélőshowhoz képest. - Akkor azok a majmok nagyon jól csináltak valamit - elvigyorodtam és leküzdtem az arra való késztetést, hogy rácsapjak a fenekére. A szituáció annyira megkívánta volna, de nem akartam az út további részén a hisztizését hallgatni. Egy kidőlt fa előtt tettem le a lányt. Lehet át tudtam volna vele mászni rajta, de teljesen indokolatlan lett volna, hiszen csak a saját dolgomat nehezítettem volna meg. A fa biztos élhetett már egy ideje, mert nagyon vastag volt a törzse, így nem lehetett egyszerűen csak átlépni, de azért olyan nagy kihívást sem okozott. - Eszembe sem jutna... nem szeretném teljesen tönkre tenni a derekam - a hatás kedvéért az előbb említett testrészemhez kaptam. Úgy csináltam, mintha jelentős súlya lett volna a lánynak. Természetesen szó sem volt itt semmilyen derékfájásról, csupán húzni akartam az agyát.
- Ez nagyon kedves tőled, de semmi gondom sincs a keresztneved kimondásával... - látványosan elgondolkodtam - Mit is mondtál hogy hívnak? - Persze emlékeztem a nevére, azért ennyire nem szar a névmemóriám, hogy annak elfelejtsem a keresztnevét, akivel barangolok a szigeten. - Mindegy is... maradjunk a Jane-nél - A lány szemüvege csupán hab volt a tortán, mert ha jól emlékszem, akkor a mesében Jane is rendelkezett vele. Így jobban belegondolva jóval több a hasonlóság Liva és a mesefigura között, mint egyetlen szemüveg.
- Ez akár még működhet is, de azt a tüzet életben is kell tartani. Gyűjthetnénk azért fát, hátha szárad annyit, hogy lángra tudjon majd kapni. A kamerákat úgysem olyan helyre teszik, ahonnan könnyen le lehet vadászni. - Ameddig pedig megszerzünk egy kamerát, addig a faanyagoknak van idejük szárazni. Az biztos, hogy teljesen szárazzá nem fognak válni, de már az is sokat jelent, hogyha nem csöpög róluk a víz. Lehet a templomban is találnánk száraz fát, de fény nélkül ilyen sötétben biztosan eltévednénk. - Szerintem kezdjük azzal, hogy hozunk be botokat, kisebb ágakat, aztán pedig keresünk egy kamerát - Biztosan kell lennie a közelünkben, legalábbis ha én szerveztem volna ezt a műsort, akkor minden olyan helyhez tennék, ahol a játékosok meghúzhatják magukat. A templom pedig pontosan ilyen volt. Viszont ha nagyon minikamerákat szereltek fel, akkor szinte baszhatjuk az egészet, mert ilyen gyér látási körülmények között majdnem lehetetlen rájuk akadni, ha csak nem tudjuk hol keressük őket pontosan. |
- A tűzre viszont van ötletem - tűnődtem el. - Szerinted mennyire akadnak ki a műsorvezetők, ha mondjuk néhány kamera eltűnne? Esetleg elégne? - őszintén szinte lehetetlennek láttam, hogy kövekkel szikrát pattintsunk, és ezzel egy nedves faágat még meg is meggyújtsunk. - Ha pedig zárlatos lenne valamelyik, akkor az valószínűleg az magától is kigyulladna - megköszörültem a torkom. Fogalmam se volt róla, hogy ez mennyire elfogadható ötlet. Vártam, hogy Seth valamit mondjon rá. |
- Nélkülem feltehetően már annál a falunál lennél, amit az a műsorvezető emlegetett - nem emlékeztetem a lány nevére, bármennyire is próbáltam felidézni. Nem tehettem róla, az agyam magától szelektálta a számára haszontalan információkat. Seth nevét is csak azért jegyeztem meg ilyen gyorsan, mert a nyakán lógtam, és valahogy szólítanom kellett. Nem mellesleg mikor azzal a műsorvezetővel találkoztam mindössze néhány percre, el voltam foglalva az engem ért sokkal, hogy micsoda rémálomba cseppentem. Nem meglepő, hogy ilyen trauma mellett nem rémlett a neve. - Vagy legalább elértél volna valami édesvíz forrásig - folytattam az ötletelést, miszerint, hol tartott volna abban a pillanatban nélkülem. - Esetleg a műsorvezető lányka ágyában lennél - megköszörültem a torkom ezzel fedve az utolsó hozzászólásomat, bár ennek ellenére tisztán hallhatta, amit mondtam. Nem tudtam, és nem is akartam mélyebben belegondolni, hogy mibe rondítottam bele akkor, mikor a parton letámadtam őket. Talán valami alakulóban volt, én meg szépen belesétáltam a közepébe.
- Szép. Még el se temettek, de te már most meggyalázod a sírom - ingattam rosszallóan a fejem, arra a megjegyzésére, hogy a halottaknak mindegy mi lesz velük. Tulajdonképpen tényleg mindegy, a temetéseket többnyire azért rendezték, hogy a hozzátartozók el tudják engedni az elhunytat, és leróhassák végső tiszteletüket. A halottak szempontjából akár az erdőbe is dobhatták volna rothadó testüket, de az olyan állatias, mi emberek pedig humánus módón szerettünk bánni a halottainkkal.
- Hát ha már az Éhezők Viadalát demonstráló műsorban vagyunk, akkor legalább ennyit megérdemlek - kényszeredetten felnevettem. Még akkor se hittem igazán, hogy tényleg nem egy vad álomba keveredtem. A valóságot csak az igazolta, hogy bármennyire erősen csíptem a bőrömbe, nem ébredtem fel. - Legyen olyan, amit miden néző megkönnyez, hátha legalább ezzel kedvesnek állíthatnád be magad - sunyi mosolyra húztam ajkam. Nem gondoltam komolyan, hogy bunkó lenne, vagy csak szimplán nem kedves, végül is meghozta azt az áldozatot, hogy elviselt.
Miután visszatértem a halál téma okozta kábaságból, jöttem rá, hogy komolyan az Éhezők Viadaláról beszéltünk. Egy, maximum két kezemen megtudtam számolni, hogy hány férfi ismerősöm látta azt a filmet. A könyvet elolvasok száma pedig ennél is csekélyebb volt, körülbelül nulla. - Éhezők Viadala? - kérdeztem vissza némi időkihagyással. - Elment a sportcsatorna, és csak ez ment a TV-ben? - vigyorogtam. - Legalább tetszett a film? Esetleg a könyvet olvastad? - az utóbbi lehetőséget a lehetetlen kategóriába soroltam, de mindenkinek meg kellett adni a lehetőséget.
Tisztában voltam a ténnyel, hogy nem játszhattam a műsor alatt egész végig piócát, és Seth előbb utóbb talál magának olyan túlélő társat, aki tényleg túl tud élni velem ellentétben, és megnyerheti vele a játékot. Nekem nem voltak nagyobb vágyaim, mint valahogy életben maradni, és megfigyelni a környezetem olykor, mikor éppen nem valami vadállat kerget. - És van valami terved az utánra, hogy engem már lekoptattál? - faggattam. Próbálhatta tagadni a dolgot, hogy nem tervez ilyet, de mind a ketten tudhattuk, hogy így fog történni. Megtaláljuk a falut, és elvállnak útjaink. Legalább megtanultam valamit tőle a tájékozódásról: fára kell mászni. - Remélem könnyen leutánozhatóak - tettem hozzá. Tényleg örültem volna, hogyha olyan túlélési tervei vannak, amik könnyen másolhatóak. Tanuló túlélőként minden információra szükségem lehetett. Voltak elképzeléseim, hogy mit kéne tenni egyes helyzetekben, de az elméletet nem biztos, hogy gyakorlatban is produkálni tudtam volna. Állat ölés mondjuk pont olyan dolog, amit nem bírt el a gyomrom. A vér látványa és egyéb lelki okok is álltak ennek hátterében. Mániákusan imádtam minden állatot, és élőlényt. Egy ideig még a vegetáriánusságot is kipróbáltam, de a hús megvonását túlzásnak talaláltam, csak ezért álltam vissza a normál étkezésre. Ennek ellenére a szigeten szándékoztam visszatérni a vega életmódhoz azért, mert tudtam, hogy nincs szívem állatokat kivégezni. A rákot is megsajnáltam, aki a vacsinkat képezte, pedig nem is én öltem meg.
- Én megnézetném a helyedben a szememet, krónikus lehet ez a rángás - mondtam egy fintorral az arcomon, mikor ismét rám kacsintott. Pedig én már mondtam neki, hogy ne tegye.
- Akkor még szerencse, hogy a mai nap felért egy évvel - közöltem a saját állításom mellett érvelve, közben pedig tartva a tempót lépkedtem a fiú mögött. Mikor előttem hirtelen megtorpant, én kis híján neki sétáltam. Gyanakvóan összehúztam a szemem, és ezalatt hátra léptem egyet a biztonság kedvéért. Nem tudtam mire számítsak. - Biztosíthatlak róla, senki sem mondaná meg, hogy nem majmok neveltek - a vonásaim visszanyerték eredeti állapotukat, és még egy mosolyt is kerekítettem az aggodalom helyére.
Azt hittem ennyivel leküzdötte a disney figura agymenését, de tévednem kellett, mikor szó szerint levett a lábamról. Először nem is értettem, hogy mit akar, még ellenkezni se volt időm, mert mire feleszméltem, már a vállára kapott. - Most már én se kérdőjelezem meg, hogy majmok neveltek - dünnyögtem. - De letehetsz ifjú Tarzan, mielőtt meghúzod valamid - nem kapálóztam a lábaimmal, azzal csak azért értem volna el, hogy kegyetlenül megrúgom, és nem akartam, hogy a fájdalomtól összegörnyedve engem is eldobjon. Másrészről én még hittem a szavak erejében, hogy azok segíthetnek orvosolni a problémákat, nem kell egyből erőszakhoz fordulni. Többet ésszel, mint erővel, vagy hogy is szokás mondani. - De, komolyan, egyedül is tudok sétálni - egy darabig még vitt a vállán, én pedig úgy éreztem magam, mint a parton vergődő hal, aki képtelen visszajutni a természetes életkörnyezetébe. Sehogy se volt kényelmes, és szerintem neki se volt könnyű hurcolászni még egy embert. - Ezt meg ne merd csinálni még egyszer - mondtam szigorral az arcomon, mikor végre ismét a talajt érintette a lábam, majd elindultam az úton. Nem kellett eljutnom három lépésig, hogy ha én sétálok elől, akkor biztosan elveszünk - Csak utánad - léptem félre, hogy el tudjon menni mellettem.
Megnyugodtam, mikor megláttam Sethet meg a bejáratát a templomnak. Ez azt jelentette, hogy nem maradtam egyedül, és nem voltam olyan szerencsétlen, hogy elsétáltam amellett, amit egész végig kerestem. Aztán összetákoltam az Empire State Buildingnél is stabilabban álló víznyerő találmányom - Azt is elismerheted - egyenesedtem fel egy mosollyal az arcomon - , ha nehezedre esik kiejteni a nevemet, nem kell Janezned. Nem fogok ezért haragudni rád - dán eredetű keresztnévvel rendelkeztem, de híresen könnyű volt kimondani a külföldiek számára is. Tudtam, hogy csak a Tarzan becenév miatt hívott Janenek, de bosszúból ő se halhatta tőlem többet anyakönyvezett nevét.
Továbbra sem hívogatott a sötét folyosó, ami a templom gyomrába vezetett. Megborzongtam a gondolattól, hogy mennyi pókháló keresztezheti az utakat odabent, és azoknak megszövéséhez hány pók kellet, és annak hány százaléka tud mérget juttatni a bőröm alá. Csak remélni mertem, hogy nem szándékozunk túlságosan is bemerészkedni. Már az első lépés után alig láttam az orrom hegyéig. A szememnek szoknia kellett a gyér fényellátást. - Te most csak szívatsz, ugye? - kint zuhogott az eső, elképzelhetetlen volt, hogy még valahol találunk száraz faágakat. - Szerintem az itt feláldozott emberek, állatok csontjaival is többre mennénk, pedig a csontokat 1000°on égetik - el tudtam képzelni, hogy abban a pillanatban is egy csontokkal díszített falu folyosón állunk. Néhány koponya lógott a plafonról, és alkarcsontokat tűztek a fejükre, mintha agancsuk lenne. Még szerencse, hogy nem láttam semmit, lehet a valóság vadabb volt, mint a fantáziám. - A tűzre viszont van ötletem - tűnődtem el. - Szerinted mennyire a |
- Az biztos. Nem is tudom, hol tartanék most nélküled - ironizáltam. Nem vagyok olyan típus, akinek bármi baja is lenne a magánnyal, viszont Liva ha éppen nem halálosan idegesít, akkor a maga módján elég szórakoztató jelenség. Talán annyira nem is rossz, hogy a nyakamon maradt. Szemöldökráncolva néztem rá, mikor a temetését részletezte. - Úgyis halott leszel... akkor meg nem mindegy már? - Lehet hogy az elhunytnak már nem számít, hogy hol és milyen mélyen fekszik a föld alatt, de a végtisztesség majdnem mindenkinek jár. Az emberek többsége megérdemel egy rendes temetést, még akkor is ha utána nem költenek a családtagok ezreket a sírra. A történelem során - főleg a világháborúk idején - rengeteg ember végezte egy nyomtalan tömegsírban vagy égették el a testét másik száz hullával együtt és még csak feljegyzés sem maradt róla. Talán ettől félek a legjobban. Hogy miután meghalok nem lesz, aki megemlékezzen rólam. A bátyámnak gyönyörű temetése volt - már ha egy temetést lehet ezzel a jelzővel illetni. Katonai tiszteletadásban részesült, a koporsóját a brit zászlóval engedték le, még a királynő is jelen volt. Igaz, rajta kívül még nagy bajtársát temették, akik szintén ugyanabban a bevetésben veszítettek el az életüket.
- Olyan temetést szeretnél, mint amilyen az Éhezők Viadalában volt a kislánynak? - A nevét meg sem próbáltam felidézni. Bármennyire meglepő, de láttam a filmet. Sosem felejtem el, életem legkínosabb vakrandija volt. William és az akkori nője, meg a lánynak egy barátnője és én. Ezzel semmi baj sem lett volna, hogyha a csaj nem az a pióca típus lett volna. Mikor kijöttünk a filmről, hogy beüljünk egy pubba már azt sorolta, hogy milyen nevet adna a gyerekeinknek.
Liva eléggé a gondolataiba mélyedt, ezért jobbnak tartottam ejteni ezt az egész temetéses témát. Nem éppen a legjobb téma, mikor pont a túlélésért harcol az ember.
- Még lehet rá lehetőséged - Hiszen az, hogy most együtt kutyagolunk, még nem jelenti azt, hogy az egész műsor alatt egymás társaságát fogjuk élvezni. Lehet, hogy miután elváltak az útjaink úgy hozza neki az élet, hogy egyedül marad és akkor tényleg csak magára tud számítani. Mondjuk szerintem több esze van annál, hogy túl messze kóboroljon a tábortól, miután megtaláltuk. Persze megeshet, hogy eltéved vagy valami elől menekülve letér az útvonalról...
Szélesen elvigyorodtam, mikor próbálta menteni a menthetőt. Hagytam hátha összehoz valami helytálló magyarázatot, de nem nagyon jött össze neki. - Ne aggódj, nem foglak magadra hagyni... egyelőre - rákacsintottam. Tudom, hogy már említette, hogy ezt ne csináljam, de mint már mondtam sok mozdulat automatikusan jön bizonyos helyzetekben, na meg nem is nagyon próbáltam elnyomni ezt a mozdulatot.
- Jane sem egy nap alatt szeretett bele Tarzanba - a szórakozott vigyor továbbra is az arcomon volt. Megtorpantam és a lány felé fordultam. - Bár engem nem majmok neveltek, tehát eleve hátrányból indulok Tarzanhoz képest... - kissé csalódottan elhúztam a szám. - De azért van pár dolog, amit átvehetek tőle... - hirtelen lehajoltam és felkaptam a Livát a vállamra. - Azt hiszem, hogy ezt Tarzan a fák ágain ugrálva csinálta, de én nem vagyok olyan ügyes - Továbbindultam a lánnyal a vállamon. Ha nagyon kapálózott, akkor pár lépés után letettem. Ha nem akkor kicsit tovább vittem, viszont pár száz méter után letettem. Nem mintha nehéz lett volna, de neki is volt két szép, formás lába, amik azért vannak, hogy használja is őket.
A nagy zuhiban percek alatt eláztunk. Én pedig ha akartam sem tudtam volna nem észrevenni, hogy milyen szép alakja van, amit nagyon is kiemeltek a rátapadó ruhadarabok. Ha hűvös vagy egyenesen hideg idő lett volna, akkor jöhettem volna azzal, hogy le kell vetkőznünk, hogy megszárítsuk a ruháinkat, hogy ne kapjunk hipotermiát. Bár az eső hűtött a levegőn, a hőmérséklet még mindig harminc fok körül mozgott, ha csak nem felette, így a kihűlés nem igazán veszélyeztetett minket.
Még sosem láttam ilyen templomot élőben, az épület pedig pont úgy nézett ki, mint az Indiana Jones filmekben. Reméltem, hogy azért minket nem kezdenek el üldözni az őslakók, hogy feláldozzanak az isteneiknek. Erre igaz nem volt sok esély, de engem már semmi sem lepne meg ebben a valóságshowban. Gondoltam, hogy a bejárat nem egy puccparádé lesz, ezért alaposan figyeltem, nehogy ne vegyem észre. Az épület mögött pillantottam meg a kis bejáratot, pont akkor mikor Livát is befordult a sarkon. Intettem neki, hogy megtaláltam a bejáratot. Megvártam még elkészül az építményével, ami nagyon jó ötlet volt, nekem eszembe sem jutott. - Ügyes vagy Jane - szándékosan neveztem így, ezek után pedig valószínűleg rajta is marad ez a megnevezés. Erőltettem a szemeimet, de a templomban elég sötét uralkodott ahhoz, hogy csak homályosan láthassunk. - Szerintem ne menjünk beljebb. Ennél több fény úgysem lesz sehol. Abban biztos voltam, hogy nem fog a fejünkre omlani, mert már évszázadok óta itt állhat és még mindig stabil. Ha netán mégis most akarna összeomlani, akkor jelentősen több esélyünk van a kijutásra, mintha beljebb mennénk ezzel kockáztatva az eltévedést és a csapdákba botlást. - Tüzet kellene gyújtanunk - Nem azért mert este túlságosan lehűlne a levegő, de kell valami, ami elijeszti az esetlegesen idetévedő ragadozókat, na meg azt a rákot is meg kell sütnünk vagy főznünk. Egy kis pörkölés biztos nem fog megártani neki, a kórokozókat pedig megöli. - Szereznünk kellene száraz faágakat és valamit, amit gyújtósnak használhatunk - Ez nem lenne nehéz feladat, ha nem egy felhőszakadás kellős közepén lennénk. Kövek vannak bent, amikkel megpróbálhatunk tüzet csiholni, viszont fa nélkül semmire sem megyünk.
|
- Bóknak veszem, hogy magaddal cipelné még félholtan is. De mért csodálkozom, hisz a társaságom megfizethetetlen - villantottam egy önelégült vigyort, bár a szavaim jelentését, még én se hittem el. Tudtam, hogy olykor elviselhetetlen voltam, hogy apró dolgokon is felkaptam vizet, hogy gyakran túlzásba estem a tudományoskodással. Teljes mértékben tisztában voltam a hibáimmal, és igyekeztem javítani rajtuk, de ismerjük el, nem kapkodtam el a dolgot. Sose mondtam, hogy tökéletes lennék, mert ahhoz le kellett volna tenni valamit az asztalra, és úgy véltem, hogy az én asztalom még teljesen üres.
Valahogy éreztem, hogy igazából félholtan sehova sem vinne magával, és ezért nem hibáztattam, mert az ő helyében én is ezt tettem volna. Ha én haldokolnék, és valakit hátráltatnék a életképtelen jelenlétemmel a túlélésben, akkor csak megkérném, ajándékozzon meg egy kegyelem döféssel, hogy ne szenvedjek sokáig, és mentse inkább a saját bőrét, miután rám földet szórtak. Ez lenne a logikus döntés. Néha áldozatokat kell hozni, és én ezt beláttam. A beteg, öreg fát is ki kell vágni, hogy egy fiatal, egészséges kapjon erőre a helyén. Ennek nyomán nem láttam valóságtartalmát Seth szavainak. Érezhető volt, hogy egyáltalán nem gondolja komolyan, így én se vettem be faarccal, megsértődve ezt a kanyart a beszélgetésünkben - Helyes, ezt el is várom minden ismeretlentől, akire egy beteg valóságshowban ráakaszkodom a túlélés reményében - bólogattam. - És a virágokat el ne felejtsd, a virágok fontosak, de ne legyen túl giccses, mert nem szeretem a túl cicomázott dolgokat - szinte teljesen a szemem előtt láttam a saját temetésemet, ami elég ijesztő volt. Nem a szigeten temettek, hanem otthon Koppenhágában. Megrázott még csak a gondolata is, hogy a rokonaim, barátaim lelki állapotát ilyen módon könnyedén haza vághatom. De ha az ember éppen az életéért küzd, akkor eszébe jutnak ilyen szélsőséges eshetőségek is. Küzdhettem volna ellene, de csak hagytam, hogy a gondolatmorzsák elárasszák az agyamat. Külsőleg ebből csak annyi látszott, hogy a mosoly az arcomról lassan kopik le, míg nem egészen komoly képpel bámultam a semmibe.
- Igazából lehet, hogy kibírnám egyedül, de sajnos nem volt lehetőségem kipróbálni. Hogy téged idézzelek: ezt már sose tudjuk meg - lazán megrántottam a vállamat, miközben igyekeztem memorizálni az útvonalat. Kisebb nagyobb sikerekkel össze is jött, pedig nagyon megnehezítette a dolgom, hogy minden fa szinte ugyan olyan volt. - De - jutott hirtelen eszembe. - ez nem azt jelenti, hogy most magamra kéne hagynod. Sose tudhatod, hogy milyen akadályok meglépéséhez kellhet el egy társ - rizsáztam kétségbeesésemben. Nem gondoltam végig elsőre, hogy mit mondok, úgyhogy másodjára igyekeztem jól kijönni belőle. - Persze nem neked, hanem nekem. Manapság olyan nehéz jó túlélő társat találni egy lakatlanszigeten. Szóval - valami szépet akartam mondani, ami még bóknak is elment volna, de a bennem lüktető csökönyösség visszatartott. Nehezemre esett legfőképp magamnak elismerni, hogy bárki segítségére szükségem lenne. A szavak kimondásával valósággá vált volna, hogy mankóként használtam Sethet, bár eddig is valóság volt, de ezzel el is ismertem volna. Úgyhogy csak félbehagytam a mondatot, hogy a gondolat elszállhasson.
Kedveltem az esőt, főleg a maga mögött hagyott illatot. Egy jó kis zuhé senkinek sem ártott még, aki nem cukorból volt. Persze rosszabb napokon senki se szeret elázni, de engem kifejezetten fel tudott dobni néhány csepp égi áldás bármilyen napon. Így mikor a felhők gyülekezni kezdtek egyedül az aggasztott, hogy az eső fel fogja lazítani a talajt, és nyakig a sárban fogunk taposni. Ám kevésbé mocskos pontja is akadt ennek a drágakőnek, ami maga a víz volt. Elképzelni se tudtam gyorsabb és tisztább édesvíz nyeréséi lehetőséget.
- Én? Jane? - kérdeztem vissza hitetlenkedve. - Kizárt dolog tekintve, hogy Jane halálosan beleszeretett Tarzanba, és erre soha az életben nem kerül sor részemről. Ez pusztán szakmai kapcsolat - nem mondom, hogy Seth nem lett volna helyes, mert a borosta kifejezetten jól nézett ki. A brit akcentus is bejött, de az is csak azért, mert nekem minden bejött, aminek köze volt Angliához. Ha legális lett volna teafüvekkel házasodni, már rég férjnél lettem volna. És egyébként meg semi értelme egy valóságsohwban bárkire is másképp nézni, mint ellenség vagy szövetséges, habár a renedezőknek biztosan a szerelmes pillantásokból folyt be a pénz. Őket se lehetett hibáztatni (mindenért), valamiből meg kellett venni a luxus hajót, amit aztán el lehetett süllyeszteni.
- Legalább a mai zuhanyzás is ki van pipálva - az eső lezúdulásával elvesztettem minden látási képességem. A szemüvegem lencséjén megpihentek a vízcseppek, majd mikor megunták az egy helyben ücsörgést, tovább gurultak, hogy a földet nedvesítsék. Nem láttam értelmét tovább az orrnyergemen tartani a szemüveget, mert már csak nehezítette a tájékozódást. Nedves tincseimet eltűrve a fejemre toltam a pápaszemem, így egy fokkal többet láttam. Seth háta mondjuk egészen kivehető volt az esőfátyol mögül. - És mi lenne, ha... - kezdtem bele mind hiába, mert már elment. - Akkor váljunk ketté - motyogtam az orrom alatt elindulva a fiúval ellentétes irányba. Hatalmas dzsumbuj kerítette körbe a templomot. Nagyokat kellett lépnem, hogy le tudjam taposni a térdig érő növényzetet. Nem ölt meg az idegesség, nyugodtan sétálgattam élvezve a hűsítő cseppeket, és néha összeszedtem a földről egy-egy ágat vagy követ. Az én részemről egy darab bejáratot sem láttam, így feltételeztem Seth talált valamit. Bár az én távollátásomra semmit nem lehetett bízni szemüveg nélkül, így még az is előfordulhatott, hogy csak nem szúrtam ki.
Ha sikerült a bejáratra bukkanunk, akkor attól nem messze leraktam a vizes palackot, és köré védőfalat építettem kövekből, és a biztonság kedvéért néhány bottal megtámasztottam, hogy ne dőlhessen el a könnyű palack. Az üveg szájba egy nagyobb levélből csináltam tölcsért, hogy minél több vizet szerezzünk. Az egész úgy nézett ki, mint egy óvodás munkája, ennek ellenére hittem a dolog hatékonyságában. - Víz probléma megoldva - egyenesedtem fel. Örlültem, hogy végre valamivel én is hozzájárulhatok a túlélősdihez. - Ha szerencsénk van, és még sokáig esik ilyen intenzíven, akkor simán teli lesz az üveg - a templom bejárata felé pillantottam, sötét volt, és nem túl hívogató. |
|
[11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
