|
Témaindító hozzászólás
|
2017.07.09. 22:04 - |
 |
[19-1]
Összefontam mellkasom előtt karjaim és úgy figyeltem a lányok reakcióit. Legalább elégedettek lehetnek magukkal és a teljesítményükkel egyaránt. Valahogy sejtettem, hogy összedolgoznak, amivel igazából semmi gond sincs. Ez lenne a lényege a túlélésnek. Általában, amikor az ember a legnagyobb bajban van akarva-akaratlanul köt szövetséget társaival. Itt tanulhatja meg igazán értékelni az ember szövetségesét... Sőt, magát az életet. Ennyiből jó a műsor, bár aláírom eléggé barbár. Ettől függetlenül én a főnökökkel nem állok le vitázni. Tudtam, hogy mire vállalkozok és beletörődtem a balesetekbe, halálesetekbe is, amik bekövetkezhetnek az elkövetkezendő napokban, hetekben, hónapokban.
Miután szemügyre vették a láda tartalmát vissza becsuktam azt majd Haydée kezébe nyomtam a kulcsot. Természetesen hallottam Corinna kérdését eközben, és pont megszerettem volna válaszolni, amikor a barnácska megszólalt.
- Sajnos azt tudom mondani, mint Haydée. Itt az életetekért küzdöttök és mi, műsorvezetők csak akkor léphetünk közben, ha a főnökeink azt mondják. Megvan kötve a kezünk - húztam el a számat fanyaran. - Ez ellen nem tudunk mit tenni. Higgyétek el, hogy szívesen segítenénk, de nem tehetjük meg! - zártam le ezzel.
Ezzel úgy vettem, hogy nincs több kérdés és mehetek vissza kecómba. Halványan elmosolyodtam majd megköszörültem a torkomat.
- Nos, hölgyek én mennék! - szólaltam meg. - Egy élmény volt veletek találkozni! További sok sikert a túlélésben! Szorítok nektek! - kacsintottam rájuk.
Elfordultam tőlük és megindultam otthonom felé. Intettem még nekik egyet. Ezután megint voltak kitériőm, de legalább nem egy rohadt ládával mentem vissza. Amint hazaértem levágtam magam a kanapéra, és bort kortyolgatva molyoltam a laptopomon. Nagyobb kedvem az adminisztrációhoz nem volt, de hát ez senkit se érdekelt... Ilyen ez a showbiznis!
[NOAH OFF] |
Végül elmosolyodtam, amikor Corinna velem tartott és úgymond kockáztattunk. Én viszont éreztem, hogy a csapatmunkából nem lehet probléma, mert a feladatot elvégeztük és olyan, mintha csak az egyik fél csinálta volna meg a kért feladatot. Az előérzetem végül jónak bizonyult.
Amint arra került a sor, én átnyújtottam Noahnak a szerzeményeket. Egyből levágta, hogy nem szólóban végeztem a munkát, de ez nem volt akkor lényeg. Nyugodtan figyeltem a férfi vonásait, ahogy Ő a pókot vette szemügyre. A gyenge feszültség akkor oldódott fel, amikor Ő a farzsebébe nyúlt és kivette a láda kulcsát, hogy a láda most már mienk és mindent a szemnek és a kéznek. Ahogy megláttam azt a sok cuccot, ránéztem a lányra és a tekintetünk találkozott is. Corinna arckifejezéséből egyfajta hálás vonásokat lehetett kivenni, amit meg is értettem. Segítettünk egymásnak és most meg is van a munka gyümölcse, bár meg kell hagyni, hogy én többet segítettem neki, mint Ő nekem, de sebaj. Majd legközelebb viszonozva lesz a dolog. Belegondolva én nem is szoktam visszakérni a kölcsön kenyeret, tiszta jószívűségből csinálok jó dolgokat és csak néha figyelhető meg bennem rosszindulat, amikor azért jópofizok, hogy kihasználjak másokat. Ennek viszont csak a szigeten kivüli életemben volt értelme és az is csak a banda utasítására. Na de mindegy is!
- Hogy őszinte legyek, én se próbáltam még. De mint mindig fel fogom találni magam... - kezdtem elgondolkodva a nyílakra nézve - Vagyis feltaláljuk magunkat - mosolyodtam el, mert ha velem akar majd a későbbiekben tartani, akkor csak nyugodtan. Azért elgondolkoztam, hogy Ravic ugye katona volt és mivel nem vágom annyira azt a foglalkozást, esetleg a srác tud-e íjjal bánni. Mert ha igen, akkor lehet megkérem, hogy tanítson meg.
- Szerintem ha letámad egy tigris valakit és az a személy egy balfasz, akkor érte nem igazán lehet tenni semmit - mondtam ki kicsit nyersen, amire hirtelen gondoltam a lány kérdésére. Nem volt kérdésem, mert a dolgokra általában magam is rá tudok jönni. Illetve ha környezetemet hallgatva előbb-utóbb hozzám is eljut és most arra gondolok, hogy egyik rossz szokásom a hallgatózás, de azt néha önkéntelenül csinálom. Például ha a szomszédban dugnak, akkor nem tudom nem hallani. De ha nem kéne ilyen mocskos dolgot felemlegetni, akkor mondhatok más példát is. |
Haydée-nek nem nagyon tetszett az ötletem, amit egy bizonyos szinten megértettem, csak nem akartam kockára tenni, hogy esetleg Noah ne fogadja el és elveszítsük a ládát...
- Igazad van... de mégis, nem tudom, hogy lenne a legjobb. Szerintem csak meg kéne kapjuk, elvégre elvégeztük a feladatot.
A lány elindult, majd pici hezitálás után én is vele mentem. Tudtommal az nem szabályellenes, hogy együtt végezzük el a feladatokat. Ha a versenyzők össze akarnak dolgozni, akkor megengedett, vagy mégsem? Nem tudom, de majd kiderül. Sok esetben a műsorvezetőn múlik, hogy megkapjuk-e a ládát, vagy sem.
Picit nehezen de végül visszataláltunk a barlanghoz, ahol Noah várt minket. Haydée szólt is neki, hogy megvannak a ,,szerzemények'', mire Noah szerintem egyből rájött, hogy együtt csináltuk az egészet.
Sóhajtottam egyet és ökölbe szorítottam a kezem, hogy minden jó legyen és fogadja el így is.
Szerencsére nem volt gond, és megmutatta a láda tartalmát. Elmosolyodtam, majd a lányra néztem, nélküle szerintem semmit sem kaptam volna.
- Haydée, tudsz vadászni? - nevettem fel. - mert én sosem próbáltam.
Közelebb léptem, hogy szemügyvre vegyem jobban a láda tartalmát. Sok olyan cucc volt benne, aminek hasznát vehetjük, viszont akadtak olyanok is, melyekről első ránézésre fogalmam sem volt micsodák. Hát igen, nem vagyok hozzászokva a vadonhoz...
Mikor Noah megkérdezte, hogy van-e kérdésünk a műsorral kapcsolatban, szóra nyitottam a szám, de annyi minden akartam mondani, hogy hirtelen nem tudtam mivel kezdhetném.
- Öhm... ugye meghalni azért nem fogunk? - néztem rá tök komolyan.
Bár tisztában voltam azzal, hogy ha az ember olyan helyzetbe kerül, akkor sokkal többre is képes, mint azt hitte volna. Talán én is... |
Ahogy kiadtam a feladatot már el is mentek Dóra, a felfedezőt játszani. Helyes! A ládámon üldögéltem és én addig kockultam rajta. Tele volt pakolva mindenféle játékkal és alkalmazással, amivel el tudtam verni az időt. Kár, hogy internet csak otthon van, pedig elgondolkoztam azon, hogy Tinderezhetnék. Hm, vicces lett volna, hogyha kiadott volna valami busman őslakost, aki tőlem húsz kilométerre van. Eléggé creepy lett volna. Brr...
Halottam a szigetről érdekes dolgokat, hogy volt itt valami törzs meg áldozások. Lehet van egy-két hulla, vagy csontváz maradvány. Fogalmam sincs, viszont nem szívesen találkoznék egyikkel sem.
Ezen filóztam picikét, miközben pötyögtem a telefonomban. Fel sem tűnt valóban, hogy az idő elrepült és a hölgyemények is elkerültek. Intettem nekik egyet majd szemügyre vettem Haydée fogását.
- Megnézhetem, hogy mit fogtál...? - vontam fel kérdően szemöldökömet. - ...netán fogtatok - böktem ki kis csend után.
Annyi, hogy kíváncsi voltam arra a bizonyos szőrös ocsmányságra. A rovar különösebben nem érdekelt. A pókon volt a nagyobb hangsúly!
Ha átadta, hogy megvizsgáljam a fogását, akkor munkámnak megfelelően szemrevételeztem. Hümmögtem néhányat.
- Oké, egyértelmű - mosolyodtam. - A feladatot végrehajtottad! - ingattam fejem.
A farzsebemből kivettem a kulcsot aztán kinyitottam a ládát, hogy lássa... Lássák tartalmát. Én ugyan senkit sem verek át.
- Tessék! Itt van minden, amiről beszéltem! - paskoltam meg láda oldalát. - Ó, látom vannak benne nyilak és íj is. Na, ez jó! Tudtok állatokra vadászni! - ez nekem is meglepetés volt.
Hagytam, hogy "gyönyörködjenek benne", és ha rendben volt, akkor vissza lezártam, hogy el tudják vinni. Még mielőtt távoztam volna azért feltettem egy röpke kérdést.
- Van valami kérdésetek a műsorral kapcsolatban? Kérés esetleg? - utoljára nekik szegeztem ezt még. Ha nem éltek a lehetőséggel az sem gáz. Én csak nekik szerettem volna segíteni. |
Ahogy sikerült becserkésznek a két kis rohadékot, mind a ketten jobb kedvre derültünk. Én megkönnyebbült értelemben örültem az egésznek, Corinnán meg láttam az örömöt. Ahogy átölelt, meglepetésből eleinte nem öleltem vissza csak álltam, mint egy szobor, de végül viszonoztam a dolgot.
- Öhm köszi, de szerintem, ha nekem sikerül, neked is sikerült volna - mosolyogtam derűsen szerényen, majd folytattam - És szerintem mehetünk is vissza Noah-hoz, mert... - fejeztem volna be a magyarázatom, amikor a lány folytatta is a következő mondatával a mondandóját. Az egészet rosszalóan hallgattam, mert egyáltalán nem tetszett az ötlet. Nem azért, mert nem lett volna jogos a mondandója, csak nem szívesen hagytam volna magam mögött a lányt. Rövid ideig gondolkoztam rajta, de aztán beadtam a derekam.
- Nem nagyon tetszik az ötlet, de legyen. Viszont ne maradj le nagyon mögöttem, mert az azért feltűnő lenne, hogy enyém mind a két üveg és te meg sehol. Mármint ha enyém mind a két üveg, akkor te nem tudod hova tenni a kapásaidat - vontam vállat és nem hagyva lehetőség a válaszolására, már körbe is néztem és útnak indultam a véleményem szerint jó irányba. Azért sétáltam olyan lassan, hogy ha a lány meggondolta magát, akkor be tudjon érni. Ha meggondolta magát, akkor természetesen bevártam, de ha nem, akkor belehúztam. Egyszer eltévedtem, de végül másodszorra csak sikerült megtalálnom a újra a barlangokat. A dzsungelből a barlang eddig ismeretlen végén kötöttem ki, szóval még nem láthatott meg Noah, ha ott állt, ahol eddig. Végig mentem a szerintem megfelelő irányba és amikor elértem a megfelelő pontra, ahonnan csak egy nagyobb szikla választott el Noah tekintetétől, akkor nagyot sóhajtottam. Egyszer utoljára még hátra néztem, hátha jön Corinna, de aztán ráizgulva a dologra látszólag lazán előléptem az árnyékból és amikor megpillantottam a fiút, akkor elmosolyodva megszólaltam:
- Megvan. Szereztem egy madárpókot és egy röpképtelen rovart - nem emeltem fel a két üveget, melyekben külön tároltam az állatokat, mert ugye a tarantulla felfalná a másikat. Ha Noah rákérdezett, lazán megmondtam a biológiai okát a külön tárolásukra. |
Mint ahogyan én is, Haydée is lefagyott a hatalmas ízeltlábú láttán. Hát mit mondjak, nem volt szép látvány... Még kisebb koromban az állatkertben elnézegettem hosszasabb ideig is, de akkor elválasztott tőle egy elég vastag üveg. De ez most tényleg durva volt így.
Elnevettem magam Haydée kijelentésén, hogy minél nagyobb annál jobb.
- Nyugi, tudom, hogy érted. Úgy tudom, hogy azért nem olyna gyors mint a kisebb társai, talán nem lesz olyan necces az elfogása - mondtam, majd még közelebb léptem és tanulmányozni kezdtem.
- De közelről még rondább - fintorogtam.
Talán ha nem lettem volna ennyire fáradt és agyhalott akkor elő tudtam volna rukkolni valami normális ötlettel, de így erre esély sem volt. Nem volt túl fair dolog, hogy a piszkos munkát Haydée viszi véghez, de abban biztos voltam, hogy majd legközelebb meghálálom neki. Csak szedjem rendbe magam egy kicsit.
Bólintottam amikor azt mondta, hogy bepiszkálja a bottal, de azért rákérdeztem:
- De biztosan ne segítsek?
Ezután átadta nekem a másik üveget a kisebb rovarral, amit el is vettem tőle, majd nézegetni kezdtem.
- Ez is szép jószág azért- jegyeztem meg, aztán közelebb mentem a lányhoz és figyelmesen tanulmányoztam minden mozdulatát, és természetesen ha kellett, akkor a segítségére voltam amiben csak lehettem.
Bár nagyon szépen boldogult egyedül is, kicsit necces volt a pók elfogása, de tényleg nagyon jól boldogult vele. Először a bottal belepiszkálós dolog nem működött, utána letette a botot és a kezét használta, amire tágra nyíltak a szemeim.
- Oh, csak sikerüljön - mondtam halkan, majd amikor Haydée-nek sikerült beletenni az üvegbe és felém fordult, boldogan felkiáltottam.
- Szuper - majd hirtelen oda is mentem hozzá és átöleltem a lányt. - Nagyon ügyes voltál, nekem ez biztosan nem ment volna. Ha minden rendben van akkor vissza és mehetünk Noah-hoz.
- Van egy ötletem. Hogy ne legyen gond abból, hogy közösen csináltuk, menj csak te és ne mondjuk úgy, hogy együtt fotguk be ezeket. Így biztosan megkapod a ládát, elvégre megtetted amit kért.
|
Ahogy hallgattam a véleményét az ötletemről, csak bólintottam vagy biccentettem egyet, jelezve, hogy egyet értek. Én is reméltem, hogy Noah elfogadja majd az együttműködésünket és hogy külön üvegcsében van a két várt élőlény. Ha nem is magam miatt, a társam miatt is szerettem volna, hogy meglegyen az a láda.
Később félig-meddig lefagytam, amikor megpillantottam a szörös, fekete kis ízelt lábakat. Pár percig csak bámultam a nem túl kicsi állatot és azon gondolkoztam, hogy mire vállalkoztam. Mármint hogy fogom én elkapni anélkül, hogy bármi is történne. De aztán nyeltem egyet és megköszörültem a torkom és azzal megpróbáltam félresöpörni az érzelmeimet az undorító kis teremtés iránt.
- Minnél nagyobb, annál jobb - nos ez kicsit kétértelműen hangott, így hozzátettem - Mármint ha nagyobb, akkor szerintem könnyebb rajta fogást találni. Az elkapásán még egy pillanatig agyalok - ezzel körbenéztem, hogy a természetet hogy használhatom fel a madárpók elkapásához.
Régebben amikor körülbelül tizenhét éves lehettem, akkor láttam videókat YouTube-on hasonló videókat. Volt egy csávó, aki egy üregben vagy lyukban lévő tarantulát egy ilyen bottal vagy nádszállal piszkálgatott és végül be tudta csalogatni egy pohárba. Hát nekünk is valami hasonló a feladatunk. Így én is felkaptam egy botot és Corinnához fordultam, amolyan "van tervem" fejjel.
- Én fogom az üres üveget és ezt a botot és addig piszkálom, amíg bele nem tudom csalogatni ebbe itt - emeltem fel az üveget és nyújtottam át neki a rovarosat. Nem akartam már ezt húzni, így nem azt mondtam, hogy fogja meg az üveget és körbevesszük a kis rohadékot. Ha szerencsém van, akkor a természetes tárgyak segítenek nekem az esetleges körbevétellel. Ha elvette a rovaros üveget, akkor óvatosan odasétáltam és elkezdtem nem barbár módon piszkálni a bottal. Néhányszor rákapott, de nem nagyon sikerült a dolog. Már kezdtem feladni, amikor végre eldöntöttem, hogy kézzel próbálkozok. Az üveget és a botot leraktam a földre a fa tövébe és sóhajtottam egyet. Nagyjából emlékeztem arra, hogy egy barátom hogy szokta megfogni kézzel a pókokat, így úgy cselekedtem. Kinyitott jobb tenyeremét leraktam az állat elé, és hagytam, hogy egy kicsit barátkozzon a kezem gondolatával. Majd másik kezemmel finoman rátoltam a kezemre. Ez sikerült és amikor már elkezdett a jobb kezemen mászni a ballal felkaptam az üveget és megpróbáltam oda be csalogatni a nyomorékot. Az egyik ilyen próbálkozással véletlenül leejtettem a földre, mire reflexből felkaptam a botot az eddigi pókos kezemmel. Megkerestem a rohadékot és a pók útjába tosztam az üveget, hogy másszon már bele. Amikor mászott volna be, akkor a bottal megtoltam finoman a potrohát és pár perc után már vigyorogva fordultam Corinnához a pókos üveggel.
- Meg van a nem tól kicsi rohadék is. Most már ne veszítsük el Noah-ig - örültem és megkönnyebhbültnek éreztem magam, hogy ezen is túl voltam. Lehet kezdem legyőzni a félelmem, vagyis inkább undorodásom az ilyenek iránt? |
Legszívesebben hagytam volna a francba az egészet, annyira nem volt kedvem hozzá, de szerencsém volt, hogy Haydée felajánlotta, hogy dolgozzunk össze. Szerintem egyedül ez most tuti nem ment volna. Azért jó lenne minél hamarabb végezni ezzel...
Figyelmesen hallgattam az ötletelését, majd így szóltam:
- Igen, jó ötlet... Tényleg annyira tele van ez a sziget madárpókokkal, hogy könnyen találhatunk egyet? - vontam fel a szemöldököm, majd eldöntöttem, hogy inkább jobb nem is belegondolni. - Van két üvegünk összesen, szóval az egyikbe tehetnénk a pókot, a másikba pedig a bogarat... Remélem, hogy Noah elfogajda és így ideadja mindkettőnk számára a ládát.
Haydée elment bogarat keresni, és addig én is leskelődtem madárpók után. Felvettem én is a kesztyűt és valószínűleg úgy nézhettem ki, mint egy ididóta, te jó ég! Jobb nem is belegondolni mi lesz ha megmar valami...
Haydée hamarosan tudatta velem, hogy megvan a rovar, aminek nagyon örültem, és közelebb is léptem hozzá, hogy megnézzem. Ez sem volt éppena legkisebb, amint láttam, szóval reméltem, hogy megteszi.
Követtem a lány tekintetét, majd nemsoká én is kiszúrtam azt, amit szeringtem ő is... Szőrös, fekete lábak, amik egy nagyobb méretű levél alól kandikáltak ki. A szívem hevesebben kezdett el verni, majd lassan Haydée mellé léptem, és ránéztem.
- Na és most hogy csináljuk? - kérdeztem halkan, mintha hangos szavaimmal elijeszteném a pókot.
A madárpók egy picit előrébb jött, láthatóvá tlve magát számunkra.
- Ez jóval nagyobb, mint amekkorára számítottam - nyeltem egy nagyot. |
Ahogy elfogadta az ajánlatomat, rögtön arra gondoltam, hogy ennek a csapatmunkának sikeresebbnek kell lennie, mint az előző csapatmunkámnak, különben én is, meg Corinna is cseszhetjük. Végül is Noah nem kötötte időhöz, mint Morgana, hanem csak azt mondta, hogy aki hamarabb végez, azé a láda. Nos ez vicces helyzet lesz, mert ha összedolgozunk, akkor gyakorlatilag egyszerre végzünk. De a végkimenetel végül is ugyan az. Gyakorlatilag ugyanaz, hogy egyikőnknek adja a ládát és úgy osztozunk, vagy mindkettőnknek adja a ládát.
Aztán nem is húztam az időt, már kezdtem is agyalni a stratégián és ilyen nyalánkságokon, Corinna ötleteit is meghallgatva. Nyeltem egyet és megszólaltam:
- Mivel madárpókot mindenképpen kell fogni, ezért először azt keressünk és azt fogjunk be. Utóbbit elvállalom, ha kell. Majd utána bogarat vagy rovart könnyebb találni és befogni, főleg ha csak mászik és nem repül. Egy redukált szárnyú sáska megteszi, csak mivel azt lehet felfalja a madárpók, szóval külön helyen kellen tárolni - gondolkoztam, miközben én is kezdtem feltárni a terepet - Helyileg meg szerintem akárhol lehetnek. Mászhatnak egy fa törzsén, levelén, ágán, de akár a földön is is lehetnek.
Ez után nem szólaltam már meg, hanem keresgéltem. Ugyan madárpók volt a fő dolog, amit kerestünk, én kiszúrtam egy röpképtelen kis rovart, ami nem volt sáska, de valami hasonló volt. Megigazítottam a kesztyűmet és óvatosan araszoltam a kezemmel a kis rovar mellé. Ha magától nem mászott fel a kezemre, akkor óvatosan - hogy ne nyomjam össze - megfogtam és belehelyeztem a kis üvegembe. Ha pedig magától felmászott, akkor óvatosan átemeltem a kezem és az üveg felé helyeztem, hogy belemásszon az üvegbe. A madárpók elkapását is valahogy így képzeltem el. Ha nem vagyok barbár vele, akkor valószínűleg nem fogja veszélyben érezni magát és nem támad. Ha pedig igen, akkor azzal is számolok. De nem hinném, hogy a kesztyús kezemet rendesen meg tudná marni. Az ürülékfröcskölés opcióját pedig hagyjuk.
Miután végeztem a rovar elkapásával és eltárolásával, tudattam Corinnával, hogy már csak madárpók kell és folytattam a fent említett pókszabású keresését. Találtam néhányszor pókot, csak nem volt madárpók. Egyszer csak megpillantottam egy szőrős, soklábú jószágot, már ha nem csapott be a szemem... |
Nem sok kedvem volt most bogarakat fogdosni, és szívesebben aludtam volna egyet, mondjuk bárhol ha nem lett volna ilyen szép kis vihar.
Miután sikerült elhagynom a barlangot, arra lettem figyelmes, hogy a lány utánam szól. Tekintetem felé fordítottam, majd figyelmesen hallgattam amit mond. Röviden felajánlotta, hogy osztozzunk a nyereményen...
Először nem tudtam mit mondjak, de aztán így belegondolva... nem volt rossz ötlet. Ketten sokkal többre fogunk menni, és kevesebb a kockázata annak, hogy üres kézzel távozunk innen.
-Rendben - mosolyodtam el, elvégre ez rosszul nem sülhet el. - Akkor segítünk egymásnak.
Nem akartam innen úgy elmenni, hogy semmit se szerezzek meg a ládából és aranyos dolog volt tőle, hogy felajánlotta. Tényleg nem vagyok a legjobb állapotban, eléggé legyengültem, így ha találnék is valamilyen nagyobb rovarat, nem biztos, hogy el is tudnám fogni.
Ezután azon kezdtem el gondolkodni, hogy hol lehetne elkezdeni bogarakat keresni.
- Nos, nekem sem jön be ez a dolog, de... azt hiszem hogy a földön vagy levelek alatt kellene nézelődnünk - néztem Haydée-re, hogy ő mit szól a dologhoz.
Sóhajtottam egyet, majd mivel picit mintha elállt volna az eső, leráztam magamról a vizet, és elkezdtem a levelek alatt nézelődni.
- Szóval ha madárpókot találnánk, az lenne a tuti nyerő. Bár elfogni már neccesebb lesz... |
A láda tartalmát hallgatva én is fennakadtam az óvszeren, de ezt szóban nem nyilvánítottam ki. Inkább úgy akadtam fel, hogy lehet majdnem elröhögtem magam. Azért furcsa szitu két lány túlélőnek óvszeres tartalmú ládát adni, de egyszer fel lesz használva. Senki se értsen félre, nem tervezek szűzkurvát játszani és szexuálisan feltüzelni Ravicot amint visszaérek. Főleg hogy még szúz vagyok és tervezem ezt egy jó ideig meg is tartani. Amúgy se vonzódom még senkihez olyan értelemben.
Amikor Noah ismertette a feladatot és azt mondta, hogy feküdjünk le vele, akkor majdnem rámjött az okádás. Egyrészt demiszexuális szűz vagyok és nem akarok lefeküdni senkivel. Másrészt édeshármasban sose csinálnam, mármint...fúj! De szerencsére hamar kiderült, hogy poénkodik.
- Szar vicc. Már azon voltam, hogy itthagylak benneteket kettesben - röhögtem fel kettejükre felváltva mutatva húzva az agyukat, annak ellenére, hogy Corinna komolyan kijelentette, hogy Ő aztán nem dug senkivel.
Valódi feladatot hallva halkan kiszaladt az ajkaim közül egy "Mon dieu!". Nem igazán rajongtam a csúszómászókért és rovarokért, de nem féltem tőlük, csak undorodtam. Viszont amikor megláttam a kesztyűt, akkor hálát adtam az égnek. Morgana miért nem tudott kesztyűt adni? Nyílbékához jobban kellett volna, mint csúszómászókhoz. Csúszómászokat szabad kézzel csak undorodik az ember megfogni, kivéve ha mérgező, nyílbékát meg egyenesen veszélyes. Szegény Ravic meg emiatt félmeztelenül ázott. Na mindegy is. Elvettem a tárgyakat és én is megindultam a dzsungel felé.
Ahogy sétáltam folyamatosan Corinnát néztem, de nem azért mert vetélytársam volt, hanem azért mert attól féltem, hogy küldetés közben összeesik, beveri a fejét egy sziklába elég durván és agyrázkódása lesz. Szinte szúrta a szemem a gyengesége és szédülgetve barangolja a dzsungelt. Összerezzentem, amikor megcsúszott és majdnem taknyoltam. Akkor döntöttem el, hogy inkább segítek neki és osztozunk, minthogy a botladozása elterelje a figyelmem.
Ahogy kiértünk a barlangból és a dzsungelbe kerültem, melléfutottam és folyamatos séta, agyalás, és keresés közben megszólaltam:
- Figyu Corinna! Mi lenne, ha segítenénk egymásnak, csak egyikönknek gyűjtenénk kis dögöket aztán osztoznánk azon amit találunk? Én biztos tartom az alku rám eső részét, mert látom nem teljesen vagy jól és nem hagynálak itt gyengén éhen, szomjan vagy akárhogy meghalni - vetettem fel Ravic koncepcióját bízva abban, hogy a saját érdekében elfogadja - Mármint ez egyszerű munkamegosztás és osztozás lenne. |
Még mindig kissé értetlenül álltam a helyzet előtt, amint láttam, a lány - Haydée, tudtam meg a bemutatkozásából, meg az akcentusából arra következtettem, hogy francia lehet - kicsit lazábban kezelte a helyzetet, hiszen neki már nem ez az első feladat, amit kapott.
Gondolataimból Noah hangja zökkentett ki, megtudtam, hogy ez az egész így volt kitalálva, és megvolt rendezve még a süllyedés is. Hangosan kifújtam a levegőt, majd vizes, kócos hajamba túrtam.
- Szóval így állunk... -motyogtam halkan, majd próbáltam megnyugodni. Már kezdtem teljesen tisztán látni, és inkább arra akartam koncentrálni, amit tennem kell azért, hogy megszerezzem a ládát. Bár Haydée aranyosnak tűnt, nem akartam teljesen kisemmizni, de ha nem eszek valamit hamarosan, akkor azt hiszem tényleg rosszul leszek.
Miután Noah elmondott egy párat azok közül, hogy mi van a ládában- amiben valóban volt egy-két hasznos dolog - de az óvszeren fenn akadtam.
- Pff - puffogtam, majd felnevettem. - Nem hiszem, hogy mindenre szükség lesz - jegyeztem meg, aztán kíváncsian vártam a feladatot.
Aztán a srác azt mondta, hogy az első feladat az, hogy le kell feküdnünk vele.
Ja, hogy mi?
Hirtelen úgy nézhettem rá, mint borjú az új kapura, majd megköszörültem a torkom.
- Hát azt azért nem - mondtam rezzenésztelen arckifejezéssel, aztán mire észbe kaptam, már rá is jöttem, hogy csak viccelt.
A tenyerembe temettem az arcom, majd elnevettem magam.
- Kicsit béna poén - motyogtam halkan, aztán ránéztem és hallgattam mi a valódi feladat. Miután elmondta, egy picit lesokkoltam, de nem volt mit tenni. Azok nélkül a dolgok nélkül aláírhatom a végrendeletemet.
- És a következő feladat az lesz, hogy együk is meg őket? - kérdeztem picit irónikusan. Nem akartam bunkónak tűnni, de annyira szarul voltam, hogy nem tudtam normálisan gondolkodni.
Bevallom, sosem rajongtam a rovarokért, de azért az a fajta se voltam, aki kiszalad a világból ha meglát egyet. Na de azért a madárpók? Az kicsit necces... Elvettem a hülye kesztyút meg az üveget is, majd a lányra néztem.
- Hát.. akkor hajrá nekünk.
Hamarosan megindultam, de mivel már eléggé szédültem az éhségtől, megcsúsztam az egyik sziklán és épphogy sikerült visszanyernem az egyensúlyom azelőtt, mielőtt nem taknyoltam volna egy hatalmasat. Szuper, mostmár tényleg úgy nézhetek ki, mint egy idióta. És ezt még a tévében is leadják, jézusom, ne!
Lassan kitántorogtam a barlangból, és elindultam a dzsungel felé. Melyek azok a csúszó-mászók, amelyek szeretik az esőt? Kígyók? Talán... Brrr... egyre jobb. |
Igen, számítottam a szöszke kiakadására. Természetesen kérdését nem hagytam válasz nélkül. Ha már a főnökeink így kitoltak velük ez a legkevesebb, ha én tájékoztatom őket a fejleményekről. Látjátok? Nem is vagyok én annyira geci!
- Igen, az apró betűs rész - vontam vállat. - Jó vicceltem, valóban ez az igazi valóságshow. Az egész így lett kitalálva - sóhajtottam fel. - Szóval nem kell félni, hisz a süllyedéstől kezdve minden megrendezett volt! - nyugtattam meg a szőkét még mielőtt totálisan összeomlik.
Uh, a következő kérdésem sem volt jobb. Ez elől sem tértem ki, mert mégse vagyok punci, viszont reméltem, hogy nem fog nyakon vágni.
- Igen, tudtunk. Minket, műsorvezetőket úgyahogy felvilágosítottak - feleltem őszintén. - Bár röhejes, hogy a társaimról, viszont semmit sem tudok - jegyeztem meg melléksen majd legyintettem egyet.
Gyengéden megfogtam a lányok kezét, és megráztam azokat. Kinyögtem továbbá egy örvendeket, és a barnára tereltem a tekintetem, aki készen állt a feladatra elmondása szerint.
- Remélem is, mert én nem leszek olyan kegyes, mint Morgana - jelentettem ki.
Corinna eközben a ládáról kérdezett, amire fejem csóváltam meg. Egyből a lényegre tért, de legyen. Elmondtam nekik, hátha nagyobb lesz a motiváció.
- Kötszer, antiszériumok, konzervek néhány óvszer, huh, hirtelen ennyi jutott eszembe. A lényeg, hogy sok hasznos cucc van benne, ami szükséges a túléléshez - mosolyodtam el.
Megvártam, hogy a lányok bemutatkozzanak még egymásnak. Némi torokköszörülést követően rám figyeltek végre és arcomon komolyság rajzolódott ki.
- Nos, az első feladat, amiért ládát kaphattok, hogy lefeküdtök velem! - böktem ki haláli komolysággal és vártam a reakciókat, ám mielőtt kajak itt lincseltek volna meg felemeltem megadóan macsaimat. - Nyugi, poén volt! - csaptam össze tenyerem és végre mondtam a valódi feladatot: - Kell fognotok egy bogarat, rovart, illetve nagyon örülnék egy jókora madárpóknak! - magyaráztam. - Tessék itt van egy kesztyű és üveg. Aki hamarább végezz a feladattal azé a láda! Vadászatra fel! - adtám át nekik a segédeszközöket. - Én itt várok rátok! - mosolyodtam el. |
Na jó, a lány konkrétan úgy nézett ki, mint egy mosott szar, bár ez a körülményekhez képest nem is meglepő és én se nézhetek ki jobban. Ahogy elmosolyodott és megszólalt én is felhagytam az aggódással, legalább nem történt vele meg a legrosszabb. Most nem az éhenhalásra gondolok, de akár az is megtörténthetett volna.
- Én is tar... - kezdtem volna, amikor hirtelen megjelent egy eléggé jól öltözött srác. Egyből levágtam, hogy Morgana kollégája lehet, mert én ezen már nem tudok meglepődni. Már ahhoz a gondolathoz is kezdtem hozzászokni, hogy mi túlélők itt szívunk, miközben a három műsorvezető valószínűleg luxusban él. Tehát ami lényeg, hogy a csávó műsorvezető, aki valószínűleg mégjobban be fog szopatni minket egy ládáért.
- Nekem nincs kérdésem, mert ugye láttad már az első kalandom és készen állok a feladatra - nevettem fel kínosan. Számoltam azzal, hogy látják a kamerák által felvett képet. Megfordult a fejembe, hogy megkeresem a fakuckómba beépített kamerát és kitolok velük, de valószínűleg rosszabbra számíthatnék akkor, így inkább tolom nudiba és fehérneműbe a kanos nézőknek. Biztos vagyok benne, hogy valamelyik túlélőtársam már okozott a nézőknek perverz, erotikus gondolatokat. Na de mindegy is, ebbe inkább ne menjünk bele.
Az elkövetkezendő percekben a lány döbbenetét és kérdéseit hallgattam csendben. Nem akartam Noah helyett válaszolni, hogy a ládában kicseszett ellátmány van, mert félig-meddig pofátlanságnak és felvágásnak tartottam.
- Haydée Foix - mutatkoztam be még mindig francia akcentussal, amikor arra került a sor és kezet ráztam ezek szerint Corinnával. |
Már annyira korgott a gyomrom, hogy úgy döntöttem lehet jobb lesz ha elalszom. Már ha tudok...
Már majdnem elbóbiskoltam, amikor egy női hang hallatán összerezzentem. Először azt hittem, hogy talán álmodom, de aztán amikor kinyitottam a szemem, még mindig ugyanabban a barlangban üldögéltem és az eső is ugyanúgy zuhogott.
Megdörszöltem a szemeimet, majd lassan kirajzolódott előttem egy fiatal, barna hajú lány alakja. Bevallom, nagyon megörültem annak, hogy idetévedt valaki más is. Talán tudja honnan szerezhetnék valami ételt vagy legalább azt, hoyg vannak-e még más túlélők.
- A körülményekhez képest azt hiszem igen - mosolyodtam el. - Na és te? - kérdeztem, majd mielőtt bármit szólhattam volna, megjelent egy férfi, akinek szokatlanul jó kedve volt. Olyan gyorsan történt minden, aztán beszélni kezdett, hogy ő itt az egyik műsorvezető és az is kiedrült, hogy a másik lánnyal már találkozott.
- Hogy mi? Ez a valóságshow? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel. Aztán belegondoltam az egészbe és lassan kezdett összeállni a kép. Szóval a hajó süllyedése is csak színjáték volt és valójában... ez itt a valóságshow. - De.. hát.. én öhm... - kezdtem el össze-vissza motyogni, majd megköszörültem a torkom és felálltam a szikláról. Legalább mégsem fogok éhen halni... azt gondolom nem hagynák.
Tekintetem a ládára vetődött, majd a srácra és mikor megkérdezte, hogy vannak-e kérdések, mondtam azt ami először eszembe jutott:
- Azért jól ránk hoztátok a frászt, mellesleg te tudtál erről? - érdeklődtem, de csöppet sem voltam dühös, annak semmi értelme nem lett volna... inkább csak lesokkolt ez az egész. Aztán még bambultam egy pár percet, majd előtört belőlem a nevetés. Még ilyet. Jól át lettünk cseszve. Hát én nem erre jelentkeztem! De szerintem senki más se. Komolyan annyira éhes voltam, hogy lassan kezdtem úgy érezni, már nem is vagyok az.
- Corinna Baldwin volnék - mondtam, miután abbahagytam a nevetést. - Bár te ezt szerintem már tudod... És mi van abban a ládában?- néztem a férfira, majd és kezet nyújtottam neki.
- Mi is a neved? - léptem oda a lány mellé, hogy vele is kezet foghassak. |
Figyeltem a kamerákon keresztük a sziget eseményeit. Morgana valóban odatette magát, bár még ígyis kedves volt velük. Ha ezek után a szájukat húzgálják az rég gáz. Lehet fog még kapni ezért a kollegina, mert osztogatja a cuccokat feleslegesen. Nos, én vele ellentétben biztos, hogy megdolgoztatom a túlélőket. Nálam a semmiért nem kapnak kaját az fix!
Mai napom nagy részét a papírmunka töltötte ki. Amint végeztem ezekkel az apróságokkal úgy gondoltam ideje kicsit bevetni magam. Természetesen most is körbenéztem a kamerák segítségével, hogy mégis hova érdemes levinnem a ládát. Amint kiszúrtam egy szőke szépséget már tudtam is, hogy hova veszem az irányt.
Felöltöztem normálisan és már neki is indultam a ládával az oldalamon. Kisebb-nagyobb kitérőkkel - mert hát balfasz vagyok és eltévedek - sikerült eltalálnom a barlanghoz. Amint megérkeztem kiszúrtam a szöszit, majd mellette a barnácskát, aki múltkor Morganánál szintúgy ott volt.
- Üdvözletem hölgyek! - mosolyodtam el, és levágtam a ládát magam mellé. - Noah vagyok, a sziget egyik műsorvezetője a sok közül... Oké, a három közül - adtam elő magam, majd ruhámat megigazítottam. - Téged már ismerlek... - mutattam rá a barnára, majd a szőkére pillantottam. - Remélem készen állsz egy röpke feladatra, hogy ezt... - paskoltam meg a minden jóval megáldott nyereményt. - ...megszerezd... Vagy éppenséggel megszerezzétek! - ültem rá. - Egyéb kérdés vagy belekezdhetünk esetleg a feladatba? - hadartam picit és kíváncsian vártam a hölgyemények reakcióját. |
Életem legértelmetlenebb és idegesítőbb feladatán voltunk túl Raviccal. Nekem majdnem felforrt az agyvizem, amikor kiderült, hogy elbaltáztuk a nyílbékás feladatot. Tehát majdnem feleslegesen cseszekedtünk a gengszterkedő békákkal. Majdnemen van a hangsúly, mert Morgana volt olyan kedves, hogy két konzervet hagyott a vízesés alján, ami így utólag meggondolva nem volt annyira kedves. Nem nagyon volt kedvem hozzá, de belevetettem volna magam a vízbe és megkerestem volna konzerveket, csak végül nem is vetettem fel, amikor Ravic ezt gyakorlatilag elnapolta. Később vele tartottam, mert annak ellenére, hogy találtam már szállást, hülye lettem volna egyedül maradni. Még tettünk egy kitérőt a cuccaihoz, hogy felvegyen egy dzsekit, hogy elfedje az amúgy kidolgozott felsőtestét. Bennem közben felvetődött, hogy tudta megmenteni a cuccait, de aztán kis gondolkozás után rögtön találtam rá legalább három magyarázatot. Kár, hogy én csak szó szerint eldobtam magamtól mindent és a nagy semmivel ugrottam fejest. Azaz gyakorlatilag a ruháimon kívül nem volt semmim.
Ma hogy már volt egy biztos bázisunk, úgy döntöttem az eső ellenére is magára hagyom egy kicsit és teszek egy sétát egyedül felfedezve a szigetet. Amúgy se láttam esélyét az eső elállására a közeljövőben. Akkor meg felesleges is megvárni az eső elálltát, bár ha hidegebb lenne az éghajlat tuti hogy tüdőgyuszi lenne a vége. Már kezdtem hozzászokni az állandóan nedves ruháimhoz és az állandóan zuhogó esőhöz. Próbáltam elkerülni a veszélyes állatokat és növényeket és nem felidegesíteni a veszélyhezetben támadó állatokat. Illetve ügyesen átmerészkedtem a csúszós köveken és sziklákon. Így találtam rá egyfajta karsztos barlangra.
Ahogy beljebb mentem megpillantottam valakit egy sziklán ülni, így arrafelé vettem az irányt. Egy szőke lány volt, aki tenyerébe hajtotta a fejét. Én meg voltam olyan alkat, hogy a legrosszabbat feltételeztem.
- Hali! Nem akarok zavarni, de jól vagy? - érdeklődtem kedvesen és felesleges illemhez ragaszkodva, miközben kicsavarva a vizes hajamat. |
Amint felszálltam a luxushajóra és az útnak indult, volt egy olyan érzésem, hogy életem leghülyébb döntése volt jelentkezni ebbe a valóságshowba. Valami izgalomra és szokatlanra vágytam, de mégis olyan furcsán, kivülállónak éreztem magam. Dehát egy luxushajós utazás nem sikerülhet olyan rosszul. Finanszírozva van az egész, az én dolgom pedig csak annyi, hogy jól érezzem magam és néha-néha megmutassam magam a kameráknak.
Hát nagyot tévedtem.
Már éppen megszoktam a környezetet, 1-2 résztvevővel még beszélgettem is, amikor bekövetkezett az, amire senki sem számított. Hirtelen süllyedni kezdett a hajó és mindenki azon volt, hogy a saját bőrét mentse. Teljesen lefagytam. Nem tudom, hogy, s mint volt ez az egész, ösztönből cselekedtem, és félig-meddig úszva, félig-meddig pedig a víz sodrásával de kikerültem a partra. Bár csurom vizes voltam, de mivel esni kezdett az eső, arra gondoltam, hogy menedéket keresek. A többi versenyzővel nagyon szétszéledtünk egymástól, én pedig beszaladtam a duzsungelbe és igyekesztem valami tetpt találni a fejem fölé. Így kerültem a barlangba. Az eső már egy jó ideje megállás nélkül zuhogott, én pedig majd' meghaltam az éhségtől, lassan már szédülni is kezdtem. Nem lesz ez így jó. De abba sem akarok beletörődni, hogy itt haljak meg, nem nem, az kizárt.
Amilyen szerencsém volt, még a vad növényekhez sem értettem, úgyhogy ha kimegyek gyümölcsöt keresni, jó eséllyel gyomorrontásba vagy mérgezésbe fogok belehalni, itt ezen a rohadt szigeten.
Annyira ki voltam borulva, csak leültem egy sziklára, és a tenyerembe hajtottam a fejem. Talán ha eláll az eső, kimerészkedek innen és megpróbálok más túlélőket keresni. Nem akarok egyedül maradni.
Mellesleg hol élünk, még száz évvel ezelőtt? Mi az, hogy a mai technikával csak így elsüllyed egy hajó és senki nem jön kimenteni minket? Sehogy sem állt össze a kép. Mintha az egész szándékos lett volna... muszáj megtudjam mi folyik itt. |
|
[19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
