|
Témaindító hozzászólás
|
2017.07.09. 21:48 - |
 |
[20-1]
- Ugyan, semmi gond! - legyintettem egyet, amikor bocsánatotkért. Megértem, hogy megörült és kiment a fejéből ez a formalitás. Biztos nehéz lehetett neki egyedül. Nekem sem volt könnyű, holott én ráadásul katonaságnál szolgáltam.
Ezután következett Cassandra mesés produkciója, amivel konkrétan rám a szívinfarktust hozta. Épphogy találkoztam valakivel és egyből meghal? Azért ezt nem szerettem volna bejátszani. Óriási szerencséje volt, hogy az ösztönei bekapcsoltak és megtudott kapaszkodni egy-két faágba. Elég csúnya vége lett volna az esésének és valahogy mindenhogy a halált tudtam volna elképzelni végkimenetelnek.
Amint vizet vittem neki azt megköszönte, amire én egy aprót bólintottam. Szerintem ez természetes dolog, hogy igyekeztem segíteni neki, ha már ennyire belelendült a Miss Dzsungel királynője.
Eközben én szorgosan ügyködtem az élelemmel. A halakat egy éles kő segítségével vágtam fel és beleztem ki. Azért volt annyi tapintat bennem, hogy nem a nő előtt csináltam. Tisztában voltam azzal, hogy egyesek kifejezetten finnyásak és legrosszabb esetben vérfóbiájuk is van. Nem hiányzott nekem, hogy kidőljön itt a vér és belsőszervek látványától. Végezve a munka mocskos részével megmostam még a húsokat, majd szépen felhúztam őket a nyársra és csak ezek után érdeklődtem a nő felé.
Cassandra válaszát hallva fejem csóváltam meg. Szépen belekeveredett! Bár ez rólam egyaránt elmondható volt.
- Fogadás? - kérdeztem vissza, de ezután folytattam tovább a beszédet. - Senki se erre számított. Visszamenőleg jó fogadásnak tűnhetett, hisz kész Paradicsomot ígért ez a műsor. Ha ezt vesszük valamennyire teljesült, mert mesés ez a hely... - tűnődtem el. - Igaz az, hogy magunkra vagyunk hagyva nehézzé teszi a helyzetünket - sóhajtottam fel.
Itt dobta vissza a kérdést a nő, amin szintén elmerengtem. Valóban számomra ugyancsak meglepetés volt, hogy a luxus jacht után kikötöttem egy lakatlan szigeten és mondhatni hetekig magányos farkasként próbáltam életben maradni.
- A főnököm kényszerszabadságra küldött, mert annyira munkaholista voltam, amire a kollégáimnál elkattant valami és beneveztek ide. Eleinte visszakoztam az egésztől, de a luxussal meggyőztek. Végül azon a ponton, amikor sok fiatal nő flörtölt velem és felkínálta magát, és elment a kedvem a műsortól. A megannyi ripacskodoról nem is beszélve. - kis csend után feltűnt, hogy hülyén fogalmaztam. Semmiképp sem akartam, hogy homoszexuálisnak higgyen! - Mármint szeretem a nőket nem az... Egyszerűen ez a túlzott rámenőség nem imponált. Lehet pusztán én vagyok túlságosan konzervatív - magyarázkodtam. - A lényeg, hogy kényelmetlenül és kellemetlenül éreztem magamat. Valamennyire örülök, hogy ez lett a vége. Furán hangzik, de... - vakargattam zavartan a tarkómat. - ...de azt hiszem itt is a munkaholizmusom van jelen - mint említettem a katonaságnál szolgálok azonbelül a haditengerészetnél. Lételememmé vált az extrém élethelyzetek, az életben maradás és a harc. Beteges, viszont a hivatásomban találtam meg valamennyire az elfeledett boldogságom.
Ez idő alatt a hal lassacskán elkészült és valószínűleg a banán szintúgy jól megpirult. A húsokat egy-egy nagyobb levélre raktam. Az osztozásnál arra jutottam, hogy kettőt nekem és hármat az újdonsült társaságomnak. Nagyon éhes lehetett és mindenképp ráfért egy kiadós evés. Értelemszerűen kiböktem, hogy jó étvágyat és neki álltam a falatozásnak.
- Maga vélt amúgy felfedezni furcsa dolgokat? - érdeklődtem, mert én ugyebár találkoztam széttört kamerákkal. Mintha a fára lettek volna felerősítve. Érdekes... |
Pislogtam kicsit, mikor megkérdezte, hogy esetleg bemutatkozom-e. Ó, jesszusom, annyit csacsogtam örömömben, hogy totál kiesett ez nekem. Zavarodottan megszólaltam végül:
- Ó, bocsánat elfeledkeztem róla. Amúgy Cassandra a nevem - kuncogtam egy kicsit mikor felhozta a bugyuta nevet - Valóban nem.
Halványan mosolyogva követtem és közben hallgattam amit mond. Nem nőknek való feladat a vadászat ez igaz, de ha muszáj megtanulni akkor nincs mese. Csak eddig nem igazán tudtam, hogy álljak neki úgy mégis. Bár nem tudom mennyire lenne szívem megölni bármilyen állatot is...főleg ha cuki. Ilyen szempontból megértem a vegákat, bár abból a szempontból nem, hogy nem ők ölik le a husit amit most már nem fogyasztanak ugye. Amint visszavágott a tigrises szövegemre, csak büszkén kihúztam magam mondva:
- Aki tud, az tud kérem - vigyorogtam, de azért egyértelmű volt gondolom számára is, hogy csak szórakozok. Meglepődnék rajta ha lekaratéznék egy tigrist. Eleve imádom ezeket a nagy cicákat. Csak sajnos az itt lévők megenni imádnának, nem olyanok mint az állatkertben lévők, pedig ott már simogattam egyet. Minden gondozót rühellt, de engem szeretett.
Ekkor jött a banános mutatványom ami miatt majdnem leestem a földre. Akkor biztosan annyi lett volna nekem, nyaktörés meg minden.
- Azt hiszem meg vagyok - cincogtam, de végül sikerült lekászálódnom a fáról. Húh, ez szoros volt, dobogott is a szívem rendesen, majd kiszakadt a helyéről. Visszatérve a zsákmánnyal a tűzhöz már kaptam is a vizet meg az aggódást is. Bólintottam hálás mosollyal:
- Köszönöm - és már láttam is el a sebeket amik bár nem voltak vészesek, de sosem lehet tudni, főleg ilyen környezetben. Amíg bajlódott a tűzzel és az ételekkel figyeltem picit, ám kaptam is a következő kérdést mire ingattam a fejemet:
- Egyik se vonzott igazából. Vesztettem egy fogadást így jelentkeznem kellett. Mint látja sikerült a felvétel -utaltam arra, hogy itt kötöttem ki - Na és Ön? Belőlem még ki lehet nézni, hogy ilyen felszínes dolgok miatt kerüljek be, de magából valahogy nem nézem ki.
Amíg vártam a válaszát addig a banánokat szétszedtem. Elég nagy fürtöt sikerült megkaparintanom. Otthon nekem elég lenne ez egy hétig is basszus. Eleve ez egy laktató gyümölcs, itt biztosan jól fog jönni. Amint ezzel meg voltam, becsomagoltam pár nagyobb levélbe a gyümölcsöket, nagyon vékony gallyakkal picit összekötöttem, hogy ott is maradjanak, majd a tűz közelébe tettem azokat. Nem a tűzre, hiszen nem az a célom ugye, hogy szénné égjen. Csak meleg legyen és egy picit megpirult, ehhez pedig a parázs bőven elég ami a szélén van már. |
A duzzogását látva felvontam egyik szemöldökömet majd végighallgattam szórakozott csacsogását. Nem hittem volna, hogy találkozom egy túlélővel és intellektuális beszélgetés helyett egyből batális marhaságokkal leszek bombázva. Mindenesetre nem vágtam közbe. Egyelőre nem tartottam idegesítőnek, sőt igazából jó volt hallgatni. Lehet csupán a tudat nyugtatott meg, hogy van valaki rajtam kívül.
- Netán be is mutatkozna? - lehet tapintatlannak tűntem, viszont mégis minek hívhatnám? Tarzan lánynak? - Gondolom nem szeretné, ha valami bugyuta néven szólítanám - magyarázkodtam, hogy kevésbé tűnjek bunkónak.
Valahogy sejtettem, hogy ajánlatomra igent fog mondani. A meséjéhez nem fűztem hozzá különösebben semmit, de ettől függetlenül figyeltem rá. Nem lehetett kellemes csak növényféléken és gyümölcsön élni. Én próbáltam ugyanúgy egy balanszot tartani, de ezt megjegyeztem már.
- Ugyan - legyintettem egyet, amikor megköszönte az invitálásomat. - Amúgysem nőknek való feladat a vadászat és veszélyes azért ez a terep. Habár aki tigriseket karatézott le... - hátrapillantottam a vállam fölött és jelent meg némi szórakozottság nálam a mondat végére.
Épp mondani szerettem volna, hogy esetleg fát keresgéljen, de ő rögvest hasznosította magát. Ezzel visszamentem még a vízbe fogás reményében. Végül kisebb-nagyobb sikerrel fogtam kettőt a további háromhoz. Eleve a napi átlagom halfogás terén öt. Ez eddig nekem bőven elég volt, viszont így, hogy osztozkodni kell... Jobban bele kell húznom. Bár ki tudja? Lehet eszik és későbbiekben lelép. Fogalmam sem volt.
Ekkor sikított egyet a nő, amire odasiettem. Szerencsére megtudott kapaszkodni. Egyáltalán minek ment fel néhány banánért a fára? Ha a száját használta volna hülyeségeken kívül másra is és mondjuk szól, akkor felmásztam volna én.
- Jól van? Segítsek? - szóltam fel hozzá, viszont le is mászott a fáról.
Látva a lábszárát, hogy lehorzsolta - és józan paraszti ésszel valószínűleg combját sem kímélte -, így egy nagyobb levelet letéptem és kétvégét összefogtam majd azzal merítettem a vízből. Odamentem a pihenő nőszemélyhez és mondtam:
- Ha gondolja mossa meg a sérült részt a biztonság kedvéért - semmiképp sem hiányzott, hogy elfertőződjön. Lehet aprócska horzsolásnak tűnt, de jobb megelőzni a bajt. - Valóban szép zsákmány, de azért máskor óvatosabban! - sóhajtottam. - Maga csak pihenjen. Én megcsinálom a többit - mosolyodtam el halványan.
Elsőnek a tűzzel bajlódtam és annak végeztével a nyársaknak álltam neki. Ilyenkor jön rá az ember, hogy mennyi mindenre jók tudnak lenni a jelektételen dolgok is. Például sosem hittem volna, hogy egyszer két kő összepattintásával fogok vesződni tűz reményében vagy éppen ezt fogom használni vágóeszköznek. Egyszer mindenképp át kell majd néznem tüzetesebben a tengerpartot hátha megtalálnám a holmijaimat. Nagy segítség lenne, ha pár dolgot megtalálnék.
- Honnan jött? Mi volt a szándéka ezzel a műsorral? Hírnév? Pénz? Csillogás? - raktam rá a tűzre pár gallyat majd helyet foglaltam a nő mellett és a faragással bíbelődtem. - Természetesen ha szabad tudnom - tettem hozzá ismét a tapintatlanság elkerülésének érdekében. |
Basszus! El se hiszem, mégse délibáb, hiszen beszél hozzám ez a túlélő. Legszívesebben megcsíptam volna magam, hogy biztosan nem álmodok-e esetleg, de inkább nem tettem. Nem akarom magam még jobban beégetni. Bár meglepő módon elmosolyodott a reakciómon. Lehet kissé gyerekes voltam de nem érdekelt különösebben, hiszen napok óta végre nem majmokkal meg különböző állatokkal beszélgetek, hanem végre emberrel. Kezdtem attól félni, hogy valami női tarzanná fogok válni mert annyira begolyózok.
Bemutatkozására csak bólintottam, holott simán a keblemre öleltem volna mert annyira örültem neki. Még szerencse, hogy ő is nekem. Úgy tűnik ő se találkozott eddig egy túlélővel sem. Hitetlenkedésére csak játékosan bevágtam a duzzogóst majd elpoénkodtam végül:
- Nos, pár tigrist le kellett karatéznom mint Tarzannak, hogy a dzsungel királynőjévé válhassak, de sikerült és még mindig itt vagyok - kuncogtam a végére majd legyintettem - Amúgy jah, egyedül éltem túl eddig főleg gyümölcsökön éltem. Még szerencse, hogy szerettem a biológiát, így a többségről el tudtam dönteni, hogy melyik nem mérgező. Amit meg nem ismertem fel azt meg se ettem inkább - vontam vállat lazán miközben meséltem neki a vega életmódomat. Elismerő mondatára csak zavartam pislogtam és makogtam egy köszönömöt.
Ekkor hozta fel a vacsorát amin meglepetten pislogtam. Ó, nekem? Észre is vettem, hogy fogott halakat amin szinte már a nyálamat csorgattam. Basszus, hús! El se hiszem! Én hülye meg nem is gondoltam arra, hogy legalább halat fogjak. Valamiért egyből a piranhákra gondoltam és el is ment tőle a kedvem. Nem akartam úgy járni, hogy kifogom és megeszik a húsomat mire kibelezném őket.
- Váó! - ámultam el a fogott dolgokon és tanulmányozni kezdtem a fegyverét is majd hümmögve megszólaltam - Basszus, ha ez nekem is eszembe jut, akkor nem kellett volna teljesen vegetáriánus életmódra kényszerítenem magam - nevettem fel egy picit a saját szerencsétlenségemen. Inkább röhögjek rajta mint sírjak nemde? Persze elgondolkoztam a vacsorán, bár sokat nem kellett rajta tűnődnöm. Éhes vagyok főleg húsra, úgyhogy bizony nincs mese, elfogadom és kész. Úgy voltam vele, hogy ha esetleg más szolgáltatás akar cserébe és nyomulni fog fizikailag akkor megtapasztalja a kraw maga tudásomat az hótziher. Lehet nem vagyok erős, de szerencsére ennek nem is az a lényege, hanem az önvédelem és a részleges támadás.
- Elfogadom a vacsoraajánlatot, kedves Öntől - ha akart még foghatott halat továbbra is, én addig a tűzön dolgoztam. Keresgéltem pár száraz faágat meg kisebb gallyakat és azokat használtam fel. Az erősebb gallyak jók lesznek nyársnak úgy gondoltam, így azokat félre is raktam. Amint összegyűlt pár dolog meg is akadt a szemem egy banánfán. Úúú ehetünk sült banánt is nyami. Egyből ledobtam mindent és már másztam is majom módjára fel a tetejére ahol bizony szerencsére volt egy szép érett fürt. Tény, hogy sok zöld volt, de az az egy tökéletes volt. Csimpaszkodtam is érte és jó ideig rángattam mire végre lejött. Majdnem le is estem a lendülettől, ahogy végre leszakadt, így egy picit sikkantottam. Szerencsére az adrenalin akcióba lendült, így szinte reflexszerűen jól megkapaszkodtam a fa törzsében az egyik kezemmel meg a lábaimmal. Hű ez szoros volt, de megvan a zsákmány!
Kicsit lehorzsolódtak a belső comjaim és a lábszáraim emiatt az akció miatt de bőven megérte. Végre egy kiadós vacsorában lesz részünk. Leérve a fáról összeszedtem a gallyakat és a gyümölcsöt is cipelve visszatértem a vízeséshez.
- Hoztam pár dolgot - ingattam picit a fejemet miután letottyantam egy picit pihenni. |
Nagyban folyt nálam a halakkal való küzdelem, amikor egy női hangra kaptam fel a fejemet. Hátrafordultam és eleinte nem hittem a szememnek. Lehet kárörvendő voltam, de örültem, hogy végre rajtam kívül más is ebben a helyzetben van.
A nőszemély ezek után egyből magyarázkodni kezdett, amire halvány mosoly ült ki szám sarkába. Sosem voltam mosolygós fajta, és ezt jó párszor meg is jegyezték.
- Ugyan - másztam ki a vízből. - Szintén örülök, hogy találkoztam túlélővel! - vakargattam meg a tarkómat. - Örvendek, William volnék - mutatkoztam be, ahogy illik. - Egyedül élte túl eddig? - hitetlenkedtem, hisz mégis egy törékeny nőnek tűnt számomra. - Le a kalappal ön előtt! - böktem ki elismerően.
Nos, szerencsére három halat sikerült kifognom, így volt mivel megkínálnom a hölgyet. Úgy voltam vele, ha már így összehozott minket a sors, akkor élek vele. Csapatban többet érhetünk el, mint egyes egyedül. Eleve a katonaságnál, a haditengerészetnél ez elengedhetetlen volt. Igaz, ezek mellé társult megannyi szabály és törvény, amit be kellett tartanunk.
- Esetleg marad vacsorára? - biccentettem fejemmel a fogásom felé.
A félreértések elkerülése érdekében most mondom, hogy nem felszedni szerettem volna. Ebben az esetben szerintem senki sem azon agyalna, hogy kit mikor és hogy fektessen meg. Eleve nem az én területem a nők kihasználása. Simán visszaélhettem volna a védtelenségével, de nem tettem. Ez így van rendjén, és ehhez tartani is fogom magam. Ha netán csatlakozna hozzám huzamosabb időre, akkor védelmezném és jobb esetben össze tudnék vele dolgozni. Jelenleg inkább erre koncentráltam, pedig bennem egyaránt voltak elnyomott vagy éppenséggel háttérbe szorított szükségletek. |
Ennyit erről. Egy idióta fogadás miatt kötöttem ki. Csak nem éppen a jachttal és a cuccaimmal. Szerencsére súlyos sérülés nélkül éltem túl valahogy ezt az egész balesetet. Napokig egy fadarabon hánykódtam és már kezdett elkapni a félelem, hogy teljesen magatehetetlen vagyok az óceán közepén, gőzöm sincs, hogy fogom túlélni. Ám ekkor megpillantottam egy lakatlan szigetet. Vagyis annak tűnt, mégis miért épülne rá város nemde?! Bár valamilyen szinten reménykedtem benne és abban is, hogy pár normális ember azért túlélte valahogy ezt a balesetet. Nem örülnék neki, ha Robinsonba kéne váltanom csak női verzióban.
Napok teltek el, de senkivel nem találkoztam így lassan feladtam a reményt. Ruhám már kezdtett rongyosodni, ráadásul maxi gönc is volt, ami egyre jobban zavart, így elhasítottam, hogy térd fölé érjen. Nem fog végre zavarni a járkálásban mászásban.
Ó igen, lehet szép buta libának tűnök, de azért feltaláltam magam. Ha eső volt, szereztem jó nagy leveleket és minimalista sátort csináltam belőlük ágdarabok segítségével. Nos étel terén igazából nem volt gáz, hiszen szerettem a biológiát és mikor még diák voltam állatkertben is önkénteskedtem sokszor. Főleg azért ugye mert akkor ingyen látogathattam bármikor akár este is az állatkertet. Persze, jó módú a családom, bármikor kicsengették volna nekem a jegy árát, mégis arra tanítottak, hogy a pénzért bizony meg kell dolgozni, úgy ahogy ők is tették akkoriban a nulláról. Nem vagyok tipikus elkényeztetett liba hála égnek, mert azokat én is lenézem. Egy a lényeg, főleg ehető gyümölcsökön éltem inkább. Nem volt nehéz, ha valamiben meg nem voltam biztos, ahhoz inkább hozzá se nyúltam. Nem akarok mérgezésben meghalni köszönöm!
Rátaláltam egy vízesésre is kis idő múlva, így a vízproblémám is megoldódott, tudtam hol inni, fürödni hajatmosni. Persze nem a régi pompámban ragyogtam, de viszonylag rendezett voltam a helyzetemhez képest. Egyik nap megint leruccantam a vízhez és ekkor megpillantottam egy alakot. Oké...?! Most délibábot látok vagy mi?
Megdörzsöltem alaposan a két szememet, hogy biztos legyek benne, hogy nem haluzok-e esetleg, de még mindig ott volt így lelkesen futottam hozzák nem érdekelve ha esetleg totál hibbantnak néz:
- Úristeeen embeeer! - szólaltam meg már a távolban örömködve. El se hiszem, nem csak én éltem túl! Mikor lefékeztem csak akkor fújtam ki egy picit magamat és magyarázkodtam - Bocsáss meg, csak most először találkozok túlélőkkel, kezdtem azt hinni, hogy én vagyok az egyedüli. Főleg a múltkori nagy vihar után - amit egy barlangban vészeltem át basszus. Nem volt kellemes, de a nagy lapulevelek nem bírták volna ki az erős széllökéseket. |
Lehet szánalmas a felfogásom, de jobban örültem, hogy kikötöttem ezen a nyomorult szigeten, mintsem a sok idióta közt legyek. Persze élveztem egy darabig a luxust, hogy tele volt a jacht mindenféle szexis nővel, viszont nem ez az én világom. A legviccesebb az egészben, hogy eleinte attól tartottam én leszek a fővénség ebben a showban, ám nem. Voltak nálam jóval idősebbek is, amin néztem egy jókorát. Valakinek talán ennyire előjön a kapuzárási pánik?
Annál a pontnál, amikor bekövetkezett a katasztrófa teljes képszakadás. Nehezen magamhoz tértem és csupán annyit láttam, hogy mindenhol hatalmas fák, mindenem merő homok és víz, illetve forróság volt.
Lehet én lennék az egyedüli túlélő? Ez fordult meg legelőször a fejemben. Ez valamilyen szinten megijesztett. Az ember mégis csak társas lény.
Amint összeszedtem magam neki láttam a túlélésnek. Mindenek előtt vízlelőhelyet kellett találnom és némi élelmet. A legegyszerűbb az lett volna, hogy eszem, amit látok és ezalatt a bogyókra gondoltam. Igaz bennem volt az is, hogy simán kinyírhatom így magam.
Szóval maradt a vadászat. Ehhez ugye kellett egy éles kő, amivel megtudtam nagyjából faragni egy fadarabot szép hegyesre. Ha ez meg volt, akkor mehetett a vadászat.
Az elmúlt napok során tudtam hasznosítani mindazt a tudást, amit elsajátítottam. Halakra vadásztam és találtam egy vízesést is, aminek a víze iható.
Bár fura volt, hogy egy nagyobb vihar miatt széttörött kamerákat találtam a földön. Ekkor kezdte igazán izgatni a fantáziámat annak a gondolata, hogy ez is lehetne akár az a bizonyos valóságshow. Mindenesetre egyelőre jó lett volna találkozni emberekkel.
Végül elmentem a patakhoz, hogy némi élelemhez jussak. Persze az étrendem fokozatosan bővült, mert szedtem már példuál banánt és egyéb egzotikus gyümölcsöt. Skorbutot még se akartam kapni.
A patakhoz érve a nadrágom szárát felhajtottam majd neki álltam a saját kezűleg gyártott lándzsámmal halat fogni. Beletrappoltam a vízbe és mehetett is a vadászat. Nem mondom, de rendesen oda kellett figyelnem, hogy ne a lábamba szúrjam. |
Sajnos hiába szenvedtünk meg adögökkel, semmit se értünk el vele.
A problémák ott kezdődtek, hogy mivel lehetne megfogni és betenni az üvegekbe az állatkákat. A legtöbb a leveleken gengszterkedett, így nem volt egyszerű a mutatvány.
Valószínüleg, ha kézzel is meg lehet őket fogni, akkor simán letudjuk az egészet fél óra alatt, de persze ez nem ilyen egyszerű.
MIre végeztünk, már sejtettem, hogy lejárt az időnk, mire bosszúsan sóhajtottam, mivel kissé már fáztam is, mint a rohadt élet, ugyanis jobb ötlet híján, megszabadultam a felsőmtől, hogy azzal ragadjam meg a nyálkás kis békákat.
Nyilván már nem terveztem vissza venni, így eléggé besavanyodott fejjel mentem vissza társammal a vízeséshez.
Ahogy gondoltam, a műsorvezetőnk már lelépett. Nem hibáztattam miatta, túl sokat szarakodtunk. A békákat szabadon eresztettem, majd az üveget kimostam, mert hát még jól jöhet.
A cetlit véletlenül pillantottam csak meg.
Tartalmát hangosan felolvastam, majd rosszkedűen lestem a vízre. Még úszómestert is játszak?
Jó valószínüleg Morgana kedvességének köszönhetjük, hogy egyáltalán ennyit hagyott magaután, csak hogy a viharfelhők eléggé kedvemet szegték.
-Később vissza jövünk értük, úgy se tudja senki, hogy itt vannak a konzervek.-mondtam, mivel nekem kezdett sürgetővé válni, hogy minimu a cucaimmal hagyott dzsekimet felkapjam magamra.
Ideiglenes partneremmel is közöltem ezt, majd meghagytam neki a választást, hogy egyedül foyltatja tovább, vagy inkább velem tart.
Még meg vártam, hogy hogy dönt, aztán egyedül, vagy a lánnyal, de vissza indultam a cuccaimhoz.
/Ravic & Haydée el, OFF/ |
Egy órát adtam nekik arra, hogy az esőben keresgéljenek. Nem mondom, hogy nem volt nehéz a feladat, hiszen nem akármilyen állatokat kellett kifogniuk, de mivel már javában szakadt az eső, így azt hiszem, hogy a környéken nem kellene gondot okoznia, elkapni három békát.
Vártam rájuk, mikor letelt az egy óra én még azt gondoltam, hogy adok nekik plusz fél órát a keresgélésre, de miután a plusz idő leteltével se érkeztek meg, úgy döntöttem, hogy elmegyek. Az én türelmem is véges volt, szarrá áztam már és elültem a ládán a seggemet teljesen.
Arra jutottam, hogy elvitetem a ládát innét és majd legközelebb, egy jobb és ügyesebb páros megkaphatja a tartalmát, akik képesek betartani az időkorlátot. Elővettem a zsebembe rejtett papírlapot, majd felírtam rá egy üzenetet.
„Kifutottatok az időből, ami azt jelenti, hogy az eddigi fáradozásotok kárba veszett. Mivel kedves vagyok, találtok egy-egy konzervet elrejtve a vízesés alján.
Kedves egészségetekre: Morgana”
Sejtettem, hogy azért másfél óra alatt azért keresgélhettek, talán találtak is valamit, de mivel nem értek ide, így csak ennyivel szolgálhattam nekik. A többi pedig engem nem érdekel. Elvitettem a ládát, majd és is visszasiettem a lakrészemre. Teljesen el voltam ázva, ideges voltam, hiszen nem ez lett volna a tervem. Fenti parancs nélkül cselekedtem és hosszabbítottam meg az időt, de még ekkor se érkeztek meg. Ráadásul még segítettem is nekik, de mindegy.
A lakásomban ledobáltam magamról az összes cuccot, majd levittem a laptopot a jakuzzihoz és beültem a kellemes meleg vízbe néhány órácskára, majd a kamerákat figyelgettem, hogy vajon hogy áll a többi műsorvezető a túlélők. Azonban már csörgött is a telefonom és egy hosszadalmas telefonbeszélgetésben volt részem az egyik feljebbvalómmal. Remek!
[MORGANA EL ÉS OFF] |
Ahogy rápillantottam a férfira, az csak biccentett egyet, jelezve, hogy benne van a közös küldetésben. Bevártam Ravicot és úgy indultam be az egyik irányba. Amint a fák eltakartak minket, már kezdte is ismertetni a tervét, amit egyetértő bólintgatásokkal nyugtáztam. Az ajánlata fair volt, ha akartam se tudtam volna belekötni. Egyszerű munkamegosztás és osztozkodás, ebben elvileg jó vagyok. A bandában is mindig csapatban dolgoztunk, és mindig ha volt belöle nyereségünk, akkor osztoztunk rajta. Szóval ismerem az eféle munkát, ami csapatmunkával és osztozással jár. Bár amikor azt mondta, hogy bízzam rá az elkapásos részt, akkor majdnem megmondtam neki, hogy én meg tolvaj...féle voltam, de végül nem tettem. Egyrészt, mert ha ez tényleg músor, akkor nem akartam a világnak elkürtölni, hogy egy titkos hacker bandában voltam, vagyok és leszek. Másrészt pedig örültem neki, hogy elvállalja, mert legalább nem kell még véletlenül se hozzáérnem. Bár azért aggódtam, hogy véletlenül valami történik és Ő fog hozzáérni a békákhoz, úgy a mérges részéhez. Függetlenül hogy csak pár perce ismertem, azért aggódtam érte, mert ilyen vagyok. De mivel nem akartam az agyára menni még az esőn kívül is, nem említettem meg ezt előtte.
- Nekem ez fairnek tűnik. Ugyanezt vagy valami hasonlót ajánlottam volna én is - hadartam el gyorsan bólintva, ahogy rám meredt. Egyrészt nem akartam már húzni ezt a részt, másrészt pedig az eső miatt is frusztrált ez a szituáció - Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy mielőbb el tudjunk szabadulni innen - vontam vállat unottan és indultam el egy irányba.
Ahogy elkezdtem keresni a dögöket, folyamatosan ügyeltem rá, hogy azért halló- és látótávolságban maradjunk. Sokáig vagy nem találtam egyet se vagy nem volt nyílméregbéka vagy pedig nem volt a megfelelő színben. Folyamatosna fésültem át a terepet Raviccal, amikor kiszúrtam egy megfelelő állatot.
- Hé! Találtam egy pirosat és amarra azt hiszem egy kéket látok - szólaltam meg halkan és mutattam a megfelelő irányokba. Majd óvatosan hátrébb léptem, hogy Ravicnak adjam helyemet és közben ne ijesszem el egyik dögöt sem. Kíváncsi tekintettel figyeltem, hogy hogy tervezi elkapni őket. |
Komolyan nem állt szándékomban gúnyosan felhorkanni, esküszöm, de mikor meghallottam, hogy mia feladat, alig akartam hinni a fülemnek.
Most komolyan, bejátszanak velünk egy kibaszott Titanic jelenetet, most meg életveszélyes állatokra kell vadásznunk szín szerint..
Legszívesebben felröhögtem volna azon, hogy ilyen ostoba helyzetbe is csak én kerülhetek.
NAgyszerű, akkor akár túl is eshetünk a dolgon. Elvileg nem kell nagy gondot jelentenie pár békának, csak arra kell ügyelnem, hogy ne érjek hozzájuk.
MIndenki érdekében remélem, hogy nem kap el az agyérgörcs és ágok egyet lenduletből, szegény Morgana arcába.
Borostás államat dörzsölve elvettem az üveget, majd viszonoztam versenytársam pillantását.
Valószínüleg, ha nem közeledik a vihar, fogom és otthagyom a farancba, hogy oldja meg egyedül.
Viszont ez túlélési szempontból nem jelentene valami nagy előnyt számomra, így csak egy apró biccentéssel jeleztem, hogy benne vagyok a közös munkába.
-Oké, akkor kezdjünk hozzá.-sóhajtottam fel.
Mituán a fák eltakartak minket, a lányhoz furdoltam, hogy ismertessema tervem.
-Egy óránk van és jön a vihar, tehát össze kell szednünk magunkat. Nagyon egyszerű, én katona voltam, tehát bízd rám az elkapásos részt, rád marad a keresés, persze én is segítek közben.-magyaráztam gyorsan, de érthetően.
-A legjobb lesz, ha csak egyikünknek gyűjtjük össze a dögöket, aztán elosztozunk azon, amit találunk. Feltéve, ha neked így megfelel.-fejeztem be tervem ismertetését, majd türelmes tekintettel meredtem a lányra, bízva abban, hogy lesz esze, és hajlandó elfogadni ezt a felállást.
Semmi kedvem tovább húzni ezt az egészet, mint amennyire szükséges.
Csapat játékban meg végülis nem vagyok pocsék.
|
Ahogy Ravic is belement az akkor még ismeretlen feladatba, egy idő után Morgana vázolta is a feladatot. Amilyen hangsúllyal és amilyen mondatokat kezdett mondani, már az elejétől feltételeztem, hogy biztos köze lehet az esőhöz meg a viharhoz. Ez abban a pillanatban nem mondott nekem sokat, mert amióta a szigeten tartózkodtam, folyamatosan esett és volt vihar. De azért elkezdtem gondolkodni a lehetséges feladaton gondolatban. Átfutott a fejemen maga a tény, hogy esik az eső, majd elgondolkoztam az élővilágon, hogy mely állatok vagy növények kedvelik a nedvességet. Hát meg kell hogy mondjam, hogy amíg ki nem mondta konkrétan, hogy mi a feladat, elég sok dologra gondoltam, egyszerűből a teljesen veszélyesig. Valószinűségileg a veszélyest lőttem be magamnak, mert ha volt olyan pihent agyú paraszt, aki süllyedő hajóval induló túlélőshowt talál ki, akkor szerintem az alkalmazottainak is hasonlóan pihent ötleteket ad.
Ugye szórakozol velem? Gondoltam magamban, amikor meghallottam, hogy három nyílbékát kellett hoznunk. Sima béka még okés, de komolyan nyílbékát? NYÍLBÉKÁT? Gondolatban fennakadtam a nyílbékás témán, de egy idő után túl tudtam lépni a dolgon. A következő dolog, ami fejben megint elgondolkoztatott, hogy nem találomra kell hozni az első három nyílbékát, amit találunk, hanem egy kéket, egy pirosat és egy sárgát. Egyéb más kívánság? Esetleg egy csörgőkígyóval ne haraptassam meg a bokám? Miután ezen a dolgon túl tudtam lépni gondolatban, már elkezdtem tervezgetni fejben, hogy mivel ez muszáj kategória, mégis hogy valósíhatnám meg. Közben pedig időnként bólintottam vagy biccentettem egyet, jelezve, hogy felfogtam mit mond.
- Okés, akkor ne is húzzuk tovább az időt - szólaltam meg végül és vettem el a felénk nyújtott üveget. Ahogy meghallottam, hogy onnantól egy óránk van, még mielőtt belevágtam volna magam a feladatba, ránéztem Ravicra hogy most milyen szándékai vannak. Együtt szeretnénk csinálni vagy inkább versenyezzünk egymás ellen? Ha nem láttam Ravic tekintetében, hogy tartsunk össze vagy hallottam tőle akármit is, elindultam egy random irányba, hogy aztán saját magam találjam fel a dolgot. Ha pedig összetartottunk, akkor bevártam, hogy aztán együtt ötletelgessünk. Nekem aztán mindegy. Ha buktam a ládát és Ravic nem osztozik, akkor így jártam, majd vadászok állatra és iszok vízesés vizet és használom a túlélési ösztönöm. Ha pedig megnyerem a ládát, akkor szívesen osztoznék Raviccal, ha olyan a srác. Ha pedig nem osztoznék vele, akkor Ő járt úgy. |
Felsóhajtottam, de nem ismételtem el a szavaimat. Semmi kedvem nem volt hozzá, esett az eső, fülledt volt a levegő és nekem semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy itt legyek. Jó, ez a feladatom, talán még kedves is lehetnék a túlélőkkel, de nem leszek. Hogy miért nem? Mert nincs valami túlzott jókedvem.
Megköszörültem a torkomat, amikor mindkettőjük nevét már tudtam és készek voltak nekem teljesíteni a feladatot. Azon gondolkodtam, hogy odaadjam-e nekik a segítségül hozott tárgyat, ami a pulóverem belső zsebében volt, vagy sem. Legyek genyó vagy sem? Azért nem akarom, hogy megsérüljenek a feladat alatt, de ha meg túlságosan megkönnyítem a dolgokat, akkor nah…
- Rendben, akkor vázolom a feladatot számotokra, bár… - itt megakadtam és a zsebembe nyúltam, majd elővettem a telefonomat, hogy megnézzem az időt. – Nos, amint láthatjátok elég szépen elkezdett esni az eső. Ha szerencsétek van, akkor a vihar előtt be tudjátok fejezni a feladatot – mosolyodtam el végül.
- A feladat nem más, mint az, hogy hozzatok nekem három apró nyílméreg békát. Egyet kék színben, egyet pirosban és a harmadikat pedig sárgában szeretném. Mivel esik, így talán nem lesz nehéz rájuk bukkannotok, de mivel eléggé aprók és fürgék, így az elfogásuk nem lesz egyszerű. A mérgükről pedig szerintem említést se kell tennem – ingattam meg a fejemet.
- Itt van ez! – nyújtottam feléjük egy apró üveget, amiben gyűjtögethetnek, ha akarnak. – Ne feledjétek, ha egy is hozzátok ér, nincs a közelben kórház, hogy ellásson benneteket, és én pedig, ha nem kapok utasításokat fentről, akkor nem nem áll módomban segíteni nektek – emeltem fel megadóan a kezemet, miszerint ne rajtam verjék el a port, ha bénák a béka kergetésben.
- Ettől a perctől kezdve egy órátok van. Az mindegy, hogy hogyan csináljátok, az is mindegy, hogy külön dolgoztok, vagy együtt. Aki előbb elhozza a kis békákat, azé a láda – mondtam határozottan. |
Rossz érzéseim beigazolódtak, mikor a formális üdvözléseken átesve, tovább jutottunk arra a pontra, mikor Morgana ismertette a helyzetet.
Hitetlenkedve túrtam bele, amúgy is zillált hajamba és komolyan ott tartottam, hogy valakit nagyon csúnyán megfejelek.
Természetesen nem a ládán csücsülő nőszemélyt, mert csak műsorvazető, bár vele is szvesen ordítottam volna most.
Ki az az elfajzott nem normális idióta vadparaszt, akinek ilyesmi jut az eszébe? Kíváncsi lennék, hogy hány embert halt meg miattuk.
Miután sikerült valamennyire össze szednem magam, rá jöttem, hogy nincs okom felesleges patáliát csapni, mert csak magammal szúrok ki. Basszus, katona voltam, még csak az kéne, hogy hisztis picsaként verjem seggemet a földhöz, mikor voltam én már százszor rosszabb helyzetben is.
Ideje lesz meg emberelnem magam.
-Ravic Fouad.-mutatkoztam be én is, mert hát még is csak így illendő.
Hideg kimértséggel mértem újra végig a ládát, majd a versenytársamat. Látszólag nagyon nem viselték meg a hallottak, amitől felkeltette az érdeklődésem.
Lehet még belőle akár hasznos szövetséges is. Ha most nem hisztizett, talán rendben van a csaj.
-Rendben, halljuk azt a feladatot és essünk túl rajta a lehető leghamarabb.-válaszoltam végül én is, miközben az égre meredtem.
Jó lenne letudni ezt az egész cécót a vihar előtt.
Ezek után azon törtem a fejem, hogy vajon milyen feladatot kapunk, bíztam benne, hogy nem valami kiscserkészes sütiosztás féle lesz, mert akkor önként ugrok újra a tengerbe. |
Ahogy elhallgattam, rögtön egy srác is feltűnt a fák közül. Fiatal volt, de én biztos fiatalabb lehettem nála. Legalábbis ránézésre ezt tippeltem be, de lehet a végén kiderül, hogy mégsincs igazam. Figyelembe véve a körülményeket akkor semmi se tudott zavarni. Az öltözéke azért nem, mert én se voltam azért teljesen ápolt. A tény meg, hogy lehet stírölt a fák mögül, az meg nem tudott frusztrálni, mert sose voltam szégyenlős és akár azt is bámulhatta volna, hogy nudiban a a vízesés vizében fürdök. Amúgy is valóságshowba jelentkeztem, az ilyenek ne tudjanak már zavarni.
- Neked is - vetettem oda fiúhoz kedvesen mosolyogva.
Illedelmesen hallgattam a lányt és vártam, hogy mit akar mondani. Csak mosolyogtam egészen a bemutatkozásáig. Viszont amint folytatta az utána lévő mondatokkal, először csak felvontam a szemöldökömet, majd egyenesen lesokkolódtam a hírtől.
- Hogy mi? - kérdeztem vissza nem túldramatizálva a dolgot. Végül is kaland miatt mentem bele, ez a szitu meg a sokkal izgibbnek ígérkezik. Az meg már más kérdés, hogy az izgalmas mennyire kényelmes és biztonságos dolog. Még adtam magamnak pár percet, hogy feldolgozzam a szituációt. Szóval kamuztak, amikor luxus valóságshow-ról hirdettek, helyette lett egy túlélő valóságshow, ami kicsit sem veszélytelen. Sőt ha valaki nem elég találékony éhen vagy szomjan halhat. Aki meg nem tud úszni az meg lehet már meg is halt. De ennek ellenére nem reklamáltam a lánynak, mert Ő csak egyszerű műsorvezető és szerintem Ők hárman tehetnek erről a dologról. Gondolataimból az szakított ki, hogy dörgött egyet az ég, és lassan megint esni kezdett az az istenverte nyomorék eső. Ha valaha kijutok erről a helyről, biztos irritálni fog a még meg nem száradt, de frissen mosott ruha érzése is.
- Persze - vágtam rá egyszerűen, majd hozzátettem - Én legalábbis benne vagyok bármilyen feladatban egy túlélőládáért - csak s'il vous plaît ne legyen köze semmilyen undorító állathoz és a magasságokhoz. Brr..., ki is ráz a hideg a gondolatuktól. Aztán arra gondoltam, hogy ha úgy adódik, szívesen osztozok másokkal, csak ahhoz bíznom kell bennük, hogy ne nézzenek Vöröskeresztnek és ne akarjanak utána csak kihasználni a jóindulatom miatt, mert arra bizony tudok harapni. |
Egy jó ideje már ültem a szemerkélő esőben, de kezdtem unni. Elővéve a telefonomat csak azt láttam, hogy nincs térerő. Mondjuk nem is baj, de azért nah. Azonban nem kellett ettől a perctől kezdve túl sokat várnom, hiszen a bozótból egy fiatal lány jött ki a vízhez, aki hamar engem is észre vett. Nocsak, legalább láthatom, hogy mennyire megtépázta az embereket a tegnap éjjeli vihar és a tenger, amikor partot értek.
Nem szóltam egy szót se, csak figyeltem, de aztán ő kezdett el beszélni. Semmi furcsa nem volt rajta, de még mindig beszélsz. Szegénykém, ha tudná, hogy ez egy műsor és én pedig azért ülök ezen a ládán, mert feladatot fogok nekik kiosztani a megszerzéséért, akkor lehet, hogy egy hangyányit összetörne a lelkivilága. Na, mindegy. Ettől függetlenül nem leszek undok és maradok az eredeti tervemnél. Viszont a lányt néhány perccel később egy fiatal srác követte. Nocsak? Nem hittem volna, hogy egyből ketten is lesznek.
- Üdv. Jó látni, hogy vannak túlélők – mosolyodtam el, de nem állt szándékomban leszállni a ládáról még az illem kedvéért sem. – Morgana Drowers vagyok és… Ez itt – ütögettem meg a lábammal a ládát – nem az én cuccom. Már csak rajtatok múlik, hogy kié lesz a láda tartalma? – mosolyodtam el, majd folytattam, hogy érthető legyek.
- Én vagyok a három műsorvezető egyike, akik a sziget túlélőinek segítenek, némi viszonzásért – sóhajtottam fel. – Lenne számotokra egy igen egyszerű feladatom – szálltam le a ládáról, mire dörgött egyet az ég és hamar esni kezdett. Felsóhajtva vettem vissza a fejemre a hülye kapucnit, majd rájuk néztem. Nem akartam elkapkodni. Először is meg kell bizonyosodnom róla, hogy elfogadják a feladatot és a feltételeket, amiket majd kiszabok nekik. Már csak rajtuk áll, hogy hogyan teljesítenek és ki lesz a jobb a feladatban. Az után, hogy mi történik a láda tartalmával, az engem nem érdekel.
- Nos, szeretnétek, hogy segítsek rajtatok? – fordítottam feléjük égkék tekintetemet, majd visszatelepedtem a láda tetejére. Az kéne még, hogy kirántsák alólam ezt a szart. Na, akkor aztán kapnék a főnökeimtől és azt nem szeretném. |
Amilyen jól indult ezaz egész elcseszett baromság, amibe belerángattak, nos legalább annyira szar vége lett. Igazából még szemet tudtam volna hunyni a felett a tény felett, hogy száműztek egy luxus hajóra, egészen addig a pillanatig, amíg nem közölték velünk, hogy rohadtul süllyedünk.
Az volt az a pillanat, mikor elhatároztam, hogy ha ezt én túl élem, egyesével hajítom bele a tengerbe az összes barátomat, akik támogatták ezt a baromságot.
Mivel a kabinomban olvastam éppen egy könyvet, mérgesen csaptam össze és hajítottam bele a katonai hátizsákomba.
Félreértés ne essék, nem vagyok paranoiás ember, de aki pár évet lehúz a seregben, az sok mindenre felkészül.
Nos az én édes, egyetlen kis tatyóm tele volt túléléshez szükséges cuccokkal, így halál nyugottan kaptam fel a hátamra és indultam fel a fedélzetre.
Mivel sok választásom nem volt önként ugrottam a hideg vízbe, felkészülve egy kiadós úszásra.
Nem tudom mikor vesztettem el az eszméletemet, de valahogy sikerült, így a legelső emlékeim ezt követően már a homokos parton értek utol.
A táskám megmaradt, de minden holmim szarrá ázott, így a nagyrészüknek eleve nem vehettem már semmi hasznát.
Körbenézve nem láttam egy lelket se, de jobbnak láttam bemenni a fák közé és elrejteni azt, ami megmaradt.
Miután ezzel a tevékenységgel végeztem eldöntöttem, hogy ideje feltérképezni, hogy hova a búbánatba kerültem.
Természetesen semmi épkézláb dolog nem derült ki, leszámítva azt, hogy kétszer meg kell néznem hova lépe, mivel minden tele van veszélyes dögökkel.
Éljen soká a kibaszott természet!
Már indultam volna vissza a cuccaimért, mikor meghallotam a víz hangját. Nem, nem a tengerre kell itt gondolni. Vízesés helytállóbb feltételezés lenne.
Természetesen azonnal arra indultam, hisz szükségem lesz majd iható édesvízre, ha túl akarok élni.
Nehezen ugyan, de átközdöttem magam a növényzeten, majd lefékezve hallgatózni kezdtem, ugyanis emberi mondatfoszlányokat sikerült kivennem.
A növényzet jól takart, szóval óvatosan lestem ki.
Érdeklődéssel figyeltem a két nőt, mivel nem pont ilyen társasággal számoltam. Plána, hogy az egyik igen csak jól öltözöttnek tűnt.
Azonnal felébredt bennem a gyanú, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Azt sejtettem, hogy város, vagy egyéb civilizált hely, valószínüleg már egy ideje nem él a szigeten, márpedig akkor, nagyon nincs rendben az, hogy valaki rendbeszedett szerkóban rohangáljon a szigeten.
A fák között hallatszott a szél süvítése, és a nap is egyre jöbb időre tűnt el, így nem volt nehéz rá jönni, hogy lassan vihar lesz, ami csak még feszültebbé tett, hisz még úgymond semmi értelmeset nem cselekedtem eddig.
Valószínűleg otthagyom a két csajt, ha nem szúrja ki a szememet az a bizonyos tény, hogy a rendbeszedett nőci formás kis segge egy kicseszett ládán pihen.
Na igen, ez már olyasminek tűnt, amivel érdemes lehet foglalkozni.
Végig nézve magamon, rá kellett jönnöm, hogy kellemes benyomást az öltözékemmel biztosan nem fogok elérni, így lemondóan sóhajtva, inkább csak kiléptem a növényzet takarásából.
-Szebb napot hölgyek.-köszöntöttem a megjelenteket barátságos mosollyal, miközben közelebb mentem. Reméltem, hogy nem valami ádáz ősembernek néznek és funak el előle sikítva, mert az kínos lett volna számomra, bár legalább a láda tuti marad, így pedig bátran felfedezhetem a tartalmát.
Bíztam benne hogy nem otthonka és húszcentis magassarkú rejlik benne, pár testápolóval kiegészítve, mert akkor attól tartok csúnya hisztériás roham jönne rám, csak úgy random idegbetegségemben. |
Najó, ezt nem hiszem el! Úgy látszik ez az én szerencsém. Életemben először elhatározom, hogy most utazni akarok és jelentkezek egy luxus valóságshowba, erre az istenverte jacht úgy dönt, hogy vicces kedvében van és teljesen megmártózna a vízben...
Egyik pillanatban még az eperszörpömet kortyolgatva a laptopomat nyomkodtam és ezt meg azt csináltam, a másik pillanatban meg már mindenki elkezdett idegesítően pánikolni. Ahogy észrevettem a süllyedést, gyorsan feltöltöttem minden munkálatomat a Felhőre és lecsapva a laptop fedelét, csak érdektelenül ledobtam valahová. Többi cuccomról nem is beszélve. Meg kell hogy hagyjam, hogy a pánikolás nagyon frusztrált. Legszívesebben odamentem volna azokhoz az emberekhez, akiknek szerintem kellett volna segítség, hogy aztán együtt megmeneküljünk meg, de aztán rájöttem, lehet útban lennék. Így követve a tömeget kiértem a jacht szabadtéri részére és fejest ugrottam a vízbe. Sajnos bekortyoltam egy kis sós tengervizet, ami kicsit sem volt kellemes, de amint kidugtam a fejem körbenéztem. Úgy láttam, hogy mindenki elvan magával és egy közeli sziget felé tempózik, így én is arrafelé kezdtem lassan úszni. Nem akartam kapkodni, mert az csak bestresszel és leblokkolok. Félúton viszont annyira elfáradtam, hogy nem bírtam tovább úszni, így inkább kifeküdtem a víz tetejére és hagytam, hogy az áramlat kimosson a partra. Pár órába tellett, de ez meg is történt. Mire partot értem, arra már nem láttam senkit. Normális esetben lekaptam volna a ruháimat és kicsavartam volna belőle a vizet, de sajnos eleredt az eső, így sajnos édes mindegy volt. Még utoljára vetettem egy pillantást, hátha kimossa valaki csomagját a partra az áramlat, de hát se én nem voltam szerencsés, se nem az esetleges tulajdonos. Így hát elkezdtem beljebb menni a szigeten lakhely, élelem és víz után kutatva. Úgy pár perc séta után az első problémát sikerült megoldanom, mert találtam egy faházakkal teli területet. Nem volt kihalt, mert volt már ott olyan szerencsés, aki rátalált a helyre még előttem. A vizes élményem után nem igazán voltam se éhes, se szomjas, így a legjobb módszert választottam energiám megtakarításának érdekében. Levetkőztem és kiterítettem száradni a ruháimat, majd kicsit kidőltem.
Pár óra múlva amikor felébredtem, az már másnapnak számított. Mivel éreztem, hogy kicsit kiszáradtam, felöltöztem és elindultam már korán reggel vízért menni. Nem hívtam magammal senkit, mert még nem tudtam szocializálódni és zavarni meg nem akartam. Egy ideig csak körbe-körbe sétáltam, de sokadik próbálkozásra kiszúrtam a fülemmel egy vízesést. Megcéloztam azt az irányt és amikor megékeztem, akkor kiszúrtam egy fiatal lányt, aki egy ládán ült.
- Szia! - üdvözöltem kedvesen mosolyogva, miközben megbizonyosodtam a vízesés ihatóságáról és ittam pár kortyot. Majd felé közeledve belém csapott a kíváncsiság - Sikerült megmenteni a cuccaidat a süllyedéstől? - kérdeztem teljesen naivan a láda felé biccentve - És miért ülsz itt egyedül, amikor innen nem messze van egy faluhoz hasonló terület tele faházakkal? - próbáltam segíteni neki még mindig szót fosva - Amúgy a nevem Haydée Foix - mutatkoztam be végül erős francia akcentussal, ha eddig nem hallatszódott volna. Az átlag francia nem szeret angolul beszélni, én a kivétel lennék. Többet nem szólaltam meg, mert nem akartam továbbra is szót fosni. |
Másnap mivel már nem úgy tűnt, hogy az eső szakadni fog, így arra gondoltam, hogy ideje lenne egy kis munkát végezni. Hátha összeakadok néhány szerencsétlen partra vetett hallal, akik az életben maradásért küzdenek. Belegondolva nem akartam már az elején gonosz lenni velük, így még a hülye ládát húztam magam után, azon gondolkodtam, hogy a feladat, amit kiötlöttem kellően megfelel majd a nézőknek és a feletteseknek is. Azért számítottam rá, hogy nem szabad mindent csak úgy az orruk elé tenni. Ha megküzdenek érte, akkor az övék lehet.
Megérkezve a vízeséshez felsóhajtottam és nemes egyszerűséggel ráültem a nagy ládára, hátha így sokkal könnyebben észre vesznek. Mivel ez egy elég forgalmas helynek kellene, hogy legyen, így reméltem, hogy hamar megjelenik legalább egy túlélő.
Borús volt az idő, talán ez pont kedvezni fog a túlélőknek, ha még el is ered az eső, akkor lehet, hogy nagyobb eséllyel vágnak bele a feladatba. Bár… Lehet, hogy senki se kapja meg a ládát?
Pedig olyan sok jó dolog van benne, én magam válogattam össze a tartalmát, hogy aki megkapja, az elégedett legyen vele. Bár kezdetben nem akartam őket elkapatni.
Egyre csak szürkült az idő, és azt vettem észre, hogy elkezdett cseperegni az eső. Remek! Mondjuk én nem tartok az elázástól. Kezdetnek a fejemre húztam a kapucnimat, de ha nagyon eleredne, akkor van nálam esernyő is.
Talán lesz esélyük megcsinálni ezt az egyszerű feladatot. Mondjuk így belegondolva nem biztos, hogy olyan egyszerű a dolog. Kissé veszélyes azért, de megoldható. |
|
[20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
