|
Témaindító hozzászólás
|
2017.07.09. 22:01 - |
 |
[12-1]
Megint testhelyzetet változtattam egy kicsit. Nem volt annyira kényelmes egy fa ágai közt ücsörögni, még akkor sem, ha némelyik lombozat annyira sűrű volt, hogy egy kis kreativitással még az éjszakát is el lehetett volna tölteni a levelei közt. Mondjuk én még egy szót se szóljak, mert az elmúlt két hetet hasonló megoldásokkal éltem túl. Nem mondom, hogy nem vágytam egy kicsit komfortosabb lehetőségekre, de sohasem arról voltam híres, hogy panaszkodjak és ezt nem most terveztem megváltoztatni. Conradra átnézve rajta is azt láttam, hogy el tudna képzelni jobb helyet, mint itt tarzant játsani, de azt hiszem, ha a krokodilvacsi titulus és a tarzanság között kellett választanunk, akkor inkább utóbbi lesz a nyerő. Legalább addig is beszélgettünk és még tudtam, hogy van hangom.
- Köszi - biccentettem. Nem tudtam még én sem, valójában hogyan gondolom én ezt az ismerkedősdit, de lesz még időm eldönteni, ha abba a helyzetbe kerülök, hogy megtehessem. Először még el kellett érnem ezt a központi helyet, amiről a fiú beszélt és reméltem, meg is fogom találni. Ha más nem, a kíváncsiság mindenképpen erre sarkallt. Ha már egyszer idekerültem a szigetre, akkor a lehető legjobbat kellett kihoznom a helyzetből.
A krokodil lassan visszaereszkedett a vízbe, úgy tűnt, más fogás után nézett az étlapon. Conrad pedig úgy döntött, ideje újra a talajszintre költözni, amivel egyet is értettem, így követtem. Viszonylag biztosan, ugyanakkor óvatosan ereszkedtem, amikor pedig úgy éreztem, már nincs messze a föld, elengedtem az utolsó fogódzót és a maradék kis távolságot szabadesésben tettem meg. Benne volt a pakliban, hogy elzúgok, de szerencsére két lábra érkeztem, sikeresen meg is tudtam állni. Úgy tűnt, már Conrad is leért és csak kötelezségtudatból is, mivel nem egyedül voltam, felé fordultam:
- Most merre? Vagy elválnak útjaink? Mert tényleg nem szeretnélek feltartani - pillantásom őszinte volt, nem gúnyoltam, vagy ilyesmi. Nem tudtam eldönteni róla, hogy magányos, vagy éppen társasági típus-e, ha pedig taktikusan játszik, valószínűleg ki sem adta volna nekem ezeket a dolgokat. Én semmi ilyet nem terveztem, ha már ebbe a szituációba kerültem, mindenképp magmaat adtam, mint minden más helyzetben. Mindenképp meg akartam várni Conrad válaszát, aztán vagy egyedül indulok el a kunyhók felé, vagy az ő társaságában. De a döntés az övé volt.
//Conrad - Raven lezárt kör// |
Minél tovább figyeltem Ravent, annál kevésbé voltam biztos benne, mit kereshet a szigeten. Már magában a show-ban, ha úgy tetszik, hiszen a pontos körülményekről egyikünket sem tájékoztattak előre. Nem tűnt túlságosan figyelemhiányos típusnak, és ha a krokodil elől való menekülést nem számítjuk bele, szívbajosnak sem teljesen. De persze mindannyiunknak megvannak a saját okai; valakit a pénz érdekel, valakit a műsor utáni hírnév, a hozzám hasonlókat pedig az izgalom. Ha nem is a szokásos fajta, legalább kideríthetem végre, mi a francot akarok kezdeni magammal, ez lenne-e a nekem való környezet - a végzetem, ha dramatikusak akarunk lenni -, vagy több hasznom lenne az egyetemen. A Walmart pénztárosaként, pincérként, vagy amit dob az élet, ezen a ponton már igazán nem rajtam múlik, mivel abszolút semmit sem tettem érte.
Tehát meg akartam kérdezni, Raven milyen céllal vállalta be a szereplést, és hogy ő is butának tettette-e magát, mikor jelentkezett a castingra. Helyette persze mégsem szóltam semmit, csak a többieken gondolkozva bólintottam egyet - jobb lesz, ha még láthatatlan maradok egy darabig. A feltérképezős akcióm még mindig eléggé kitöltötte a hétköznapjaimat, és pontosan tudtam, hogy hasznát vehetem még a későbbiekben. Ehhez egyelőre sem szövetségesekre, sem ellenségekre nincs szükségem.
- Hát, sok sikert az ismerkedéshez - bíztattam félig-meddig őszintén. Lehet, hogy ő könnyebben megtalálja velük a közös hangot, vagy amit épp keres; elvégre neki is lehetnek tervei a szigeten. Innentől kezdve leginkább a krokodilt figyeltem, miközben beszélgettünk, hogy a lehető leghamarabb lekerülhessünk a fáról. Persze sosem árt a gyakorlás, de nem volt valami kényelmes félig guggolva, félig ülve pásztázni a tájat odafentről. - Most megy és szól a társainak. - Ahogy azt Raven is észrevette, nemrég szerzett barátunk már nem a mi talajra érkezésünkkel volt elfoglalva, ami egyben azt is jelentette, néhány perc múlva akár le is mászhatunk, vagy éppen eshetünk, miközben az előbbivel próbálkozunk.
- Úgy látszik, megmenekültünk. - Biztosan jobban értékelték volna a műsor készítői, ha fáramászás helyett életre-halálra megküzdünk vele, de ennyire nem akartam nyerni, na meg amúgyis korán van még a hősködéshez. És a meztelenkedéshez, ugye. Hacsak a lány nem javasolta másképp, megpróbáltam problémamentesen lekászálódni az ágak közül. |
Számítanom kellett volna arra, amit Conrad mondott. Végül is minden hasonló szituációban ez van. Kialakulnak csoportok, klikkek, bizonyos társaságok, aztán idővel ezek egymás ellen fordulnak. Lassan ez tiszta éhezők viadala lesz. Csak éppen nem a filmvásznon, legalábbis ami minket érint. Mi bent vagyunk az arénában. Gyűlöltem az ilyet. Eddig csak azért nem őrültem meg, mert a túlélésre koncentráltam és talán ez elég lesz ahhoz is, hogy továbbra is ép eszemnél maradjak majd. Mert ez tényleg nem volt játék. És korántsem legyinthettem erre rá azzal a jelmondattal, hogy majd a műsorvezetők koordinálják a versenyzők biztonságát. Mert biztos, hogy nem fogják, legalábbis nem annyira, mint amennyire ez mondjuk egészségesnek lett volna mondható. Ez egy elvetemült műsor volt, vagy inkább kísérlet? Már magam sem tudtam, minek kellett volna neveznem. Hol a tájat néztem, hol Conradot, miközben próbáltam összeszedni és egyben elterelni a gondolataimat annyira, hogy normálisan tudjak válaszolni. Mert hogy a kis elmélkedésemmel jócskán sikerült felhúznom magam. Mély levegőt vettem, aztán a fiúra néztem:
- Jó tudni, hogy van valamiféle központ. Érdemes lenne nekem is elnézni arra - mondtam tűnődve, hálás mosolyt küldve Conrad felé. Sejtettem valami ilyesmit, de persze én sem tudhatok mindent és ez így is van jól. Eddig is, amit tudtam, arra csak a saját következtetéseim alapján jutottam, de jó volt, hogy legalább az információim egy része megerősítésre talált.
- Amennyire én tudom, nem igazán. Legalábbis újabb bázis semmiképp - ráztam meg enyhén a fejem. Kicsit más pozíciót vettem fel, mert már kezdtem elzsibbadni. - Én eddig zarándok stratégiát folytattam, de megvannak a hátrányai. Nem hiszem, hogy annyira szeretnék társulni, de jó lenne egy kicsit jobban megismerni a többieket is - válaszoltam meg az újabb kérdést. Nem tudtam, Conrad hogy viszonyul ezekhez a dolgokhoz, de nem is kérdeztem meg. Ha akarja, úgyis elmondja, én biztos, hogy nem fogom kényszeríteni rá.
Nem számítottam az újabb kérdésre, először azt hittem, csak költőinek szánta. Zordan elmosolyodtam. - Benne van a pakliban, de azt már a készítők sem úsznák meg. Azért a végletekig ők sem mehetnek el - nem voltam ügyvéd, de volt közöm a törvényekhez, habár ezt a szakterületet sem vágtam kívülről persze. De azért volt sejtésem, mit kapnának a fejesek, ha túlságosan elfajulnának a dolgok. Ezt a mondatomat biztos kivágják a közvetítésből. Sőt, még az is lehet, megszivatnak ezért a kijelentésemért, de ez nem igazán hatott meg. Biztos, hogy nem vogom olcsón adni a bőröm, ha már mindenképp rákényszerítenek, hogy küzdjek. El lehetett volna még filozofálgatni azon, amit Conrad mondott, de inkább megnéztem, mi van krokodil barátunkkal. Úgy tűnt, lassan lelép a színről, aminek őszintén örültem volna.
- Ha tényleg elmegy, talán nemsokára lemászhatunk innen - néztem vissza aztán Conradra, mert jobb volt hangosan is megosztanom a gondolataimat, mint magamban elmélkedni. Két hete körülbelül most beszéltem először valakivel és csak most jöttem rá, hogy lassan tényleg kezdett hiányozni a társaság. |
Ha egy egészen kicsit is jobban figyelek földrajzon, most nagyjából emlékeznék rá, milyen állatok természetes környezete lehet egy ehhez hasonló sziget. Habár még nem találkoztam túl sok ragadozóval a két hetes itt tartózkodásom alatt, a táborunkban mindenféle rémtörténetet hallani tigrisekről, meg fene tudja mikről - a nagy része valószínűleg csak álmában támadott ezekre a szerencsétlenekre. Ha viszont tényleg veszélyben vagyunk, érdemes rajta elgondolkozni, meddig engednék elfajulni a dolgokat, és hogy ebből mennyit láttatnak majd a tévé előtt ülőkkel. Fogadni mernék rá, az első néhány nap rengeteg mindent kellett kivágniuk az adásból, szinte szünet nélkül szidta mindenki a készítőket, és persze azt hangoztatta, hogy egyáltalán nem erre a műsorra jelentkezett.
- Nem teljesen - válaszoltam elgondolkozva, mikoris a csoportra terelődött a téma. A klikkesedésnek köszönhetően egyre átláthatóbbá válik, ki milyen szerepet szándékozik betölteni ebben az egészben, habár nem mindenki találta még meg a saját társaságát. Én ugyan nem terveztem senkivel sem életre szóló barátságot kötni, de azért feltűnésmentesen beépültem a nem túl kalandvágyó réteg köreibe, hogy onnan figyelhessem a többieket.
- Összegyűltünk már néhányan a kunyhóknál. A másik irányban is van valami? - Nem lepődtem volna meg, ha végül tényleg két nagy táborra szakadnak a játékosok, és ha ez szerepelt az eredeti tervek között, mint valamiféle konfliktusforrás. - Ha elindulsz arra - biccentettem abba az irányba, ahonnan én is jöttem -, körülbelül egy órás séta. - Eddig nem siettem túlságosan a felfedezőutaim során, hiszen nem sok mást lehet csinálni a környéken, na meg egyedül vágtam neki a napi kalandoknak. Így végtére is azt mondok amit szeretnék, mikor valaki megkérdezi, mivel töltöttem az időmet a dzsungel közepén.
- Szerinted is itt fogunk meghalni? - kérdeztem vigyorogva, miután eszembe jutott a többiek siránkozása. Eddig egyáltalán nem idegeskedtem ilyesmi miatt, de lehet, hogy van benne valami, és a végén mi leszünk az elsők, akiket a puszta kíváncsiság eltesz láb alól. A mostani látványunk sem lehetett semmi külső szemlélőként, kíváncsi lettem volna, mit szólnának hozzá a szüleim. Már ha nézik egyáltalán a műsort; elég kevés ugyanis rá az esély, hogy ilyesmire vetemednének. Raven az egyik, én a másik fa tetején gubbasztva figyelljük a krokodilt, ami valószínűleg nem jelent közvetlen veszélyt, míg megtartjuk tőle a néhány méteres távolságot. Ilyen feleslegesen izgalmas ismerkedésben régen volt részem, de mégis mire számítson az ember, ha valóságshow-ba jelentkezik. Nem a véletlen műve, hogy a szereplők általában nem túl okosak. |
Nem mostanában másztam fára. Volt már rá példa, nem is egyszer, de elég régen volt már. Mégis úgy tűnt, nem igazán jöttem ki a gyakorlatból. Azért az dob egy kicsit, vagy nem is olyan kicsit az ember teljesítményén, ha éppen az életéért mászik, vagy legalábbis részben igen. Nagyon reménykedtem, hogy a nézők legalább jól szórakoznak, én már nem annyira, de legalább volt történés. Biztos voltam benne, hogy most aztán ide fókuszálnak a kamerákkal. Azt nem tudtam, milyen időközönként van közvetítés, de ez a krokodilos kis kaland biztos akkor is bekerül, ha csak összefoglalót adnak.
Habár az előbb nem reagáltam le a megjegyzést, tényleg betegek voltak azok az elmék, akik ezt kitalálták. És persze nem vállalnak felelősséget. Jézusom, oké, hogy felelősségteljes felnőtt polgár vagyok, vagy mi, de azért egy öngyilkossági kockázattal felérő műsorba nem jelentkeztem volna! Persze az eredeti ötlet nem is az enyém volt, de én voltam annyira hülye, hogy belementem. Tényleg nem vagyok normális. Ha más szemszögből nézem, legalább lesz mit mesélnem majd az unokáknak, haha. Az pedig megint egy más kérdés, a kollégáim meddig fognak szivatni ezzel a showdologgal, ha egyáltalán kikerülök innen. Bár erre egyre nagyobb esély volt, amikor sikerült a lombok közt végre viszonylag kényelmesen elhelyezkedni. Figyeltem az újdonsült társamat, aki egészen közel talált menedéket, ő is engem nézett. A kérdése pedig amit feltett, igazán jogos volt.
- Kétlem - ráztam meg a fejem, bár elgondolkodtam. - Biztos, hogy sok dolog felett van befolyásuk, de azért az egész sziget állatvilágát nem tudják kézben tartani. Tuti, hogy ezek már itt voltak előtte is. Az már más kérdés, ez mennyire érdekli a fejeseket - tettem hozzá kicsit halkabban, nem, mintha feszélyezett volna, hogy ki hallja, amit beszélünk, ezek tények voltak. Itt pedig a titoktartás egyébként is felér a lehetetlennel, már ha bármit is hangosan kimondasz. Megkockáztattam egy pillantást arra, amerre a krokodilt láttuk, aki nem igazán sietett vissza a vízbe. - Remélem, nem most áll neki szoláriumozni - néztem vissza a srácra, de legalább a kilátás innen jó volt. Azért nem szívesen dekkoltam volna itt sokáig. Egy kis kaland épp elég lesz.
- Raven Reed - mutatkoztam be én is. Pár pillanatig még elgondolkodva figyeltem Conradot, mielőtt feltettem volna egy újabb kérdést. - Teljesen egyedül jártad a szigetet? Mert gondolom, kialakultak csoportok is - reméltem, hogy tud valamit, mert én nem igazán érintkeztem a többiekkel mostanában és eddig látszólag ez a műsorvezetőket sem zavarta. Magányos farkasok mindig kellenek. Azért némi információnak örültem volna, mert a tájékozódás soha nem árt. |
Gyorsabb vagyok, mint egy krokodil? Egyáltalán szaladnak ezek? Őszintén szólva nem sokat tudtam róluk a vízbeforgatós jeleneten kívül, amit a tévében is szeretettel leadnak. Egyrészt emiatt láttam jobbnak a lánnyal tartani, másrészt meg mert ő volt az első, akivel idekint találkoztam, és aki nem csoportokba verődve mert csak elindulni. Hatalmas előny ismerni a terepet, legyen szó a tényleges környezetünkről és a játékosokról is; a legtöbbjüket eddig messziről figyeltem, vele viszont egyszerűbbnek tűnt most beszélgetést kezdeményezni, végtére is ki tudja, mikor találkozunk össze legközelebb.
Újdonsült ismerősöm mászni kezdett, így én is kiszemeltem egyet vastagabbnak tűnő ágakkal, a afa elé érve azonban megtorpantam. Fent akarok én ragadni, mikor elfutni legalább olyan egyszerű lenne? Persze benne volt, hogy esetleg utánunk jönne a hüllő, mégis inkább az ismerkedés lehetősége miatt léptem fel a legalsó kitüremkedésre. Műsort kell csinálnunk, ehhez pedig előbb-utóbb úgyis részt kellett volna vennem valamiben. Ha mégsem, akkor megtalálnak és úgy gondoskodnak a nézők szórakoztatásáról - ehhez egyelőre nem éreztem magamban túl sok kedvet.
- Szerinted ezek eredetileg is itt voltak, vagy a kedvünkért telepítették ide őket? - tettem fel az állatvilággal kapcsolatos első kérdésemet mászás közben, egyre feljebb kapaszkodva az ágak között. Csak néhány méterrel volt odébb a saját menedékem az övétől, így jól ráláttam a lányra, sőt mi több, a környékre is a magasból. Ezek a fák persze nem voltak olyan hatalmasak, és nem is láttam értelmét nagyobbat esni, ha úgy adódna, így ülő helyzetbe tornáztam magam, amennyire csak tudtam.
- Conrad Cassidy - mutatkoztam be egy megkönnyebbült mosoly kíséretében, mikor végre kifújtam magam. Legalább most biztosan lesz időm minden témát végigjárni, ha csak óvatosan is. És persze végre csinálok valamit. - Mondanám, hogy örülök a találkozásnak, de... - utaltam a kialakult helyzetünkre, nem mellesleg erre az egész szituációra, amibe csak félig keveredtünk önként. |
Komolyan nagyon nehéz volt elhinnem, hogy ez történik. Nesze neked, luxusutazás, most meg itt les ránk egy krokodil. Kevésbé szerettem a hüllőket annál, hogy gyönyörködjek benne, de szerencsére nem voltam az a pánikolós típus, úgyhogy hisztirohamban sem törtem ki álltó helyemben. Ettől függetlenül egyáltalán nem tetszett a kialakult helyzet. Egy röpke másodpercre megfordult a fejemben, hogy vajon ezt az egészet mennyire koordinálják felsőbb hatalmak, mennyire van befolyásuk az állatvilág felett, de rögtön le is vontam a következtetést, hogy ezen ráérek majd később gondolkodni. Egyébként nem voltam egyedül azzal a véleménnyel, miszerint jobb programot is el tudtam volna képzelni, mint krokodilétlapon szerepelni, mert a srác is azonnal reagált. Azon kívül, hogy ő maga is hátrált, engem is arrébbrántott, ami ellen nem igazán ellenkeztem, de a köszönetnyilvánításnak nem itt volt az ideje. Gyorsan körülnéztem, mit is csinálhatnánk, mert itt nem maradhatunk.
- Jussunk el oda - mutattam egy sűrűbb rész felé. - Ha kell, ott fel tudunk mászni valamelyik fára, talán az lenne a legjobb. Talán nem kell egész nap ott dekkolni. Viszont ha nem muszáj, azért ne sprinteljünk odáig, mert szerintem az csak még jobban felingerli - hadartam, aztán neki is láttam megvalósítani a tervet, ha esetleg a fiú nem reagált volna elég gyorsan, akkor megfogtam a karját és úgy indultam el, hogy őt is húztam. Az szinte már ösztönné vált bennem, hogy tétovázni az életembe is kerülhet, így nem állhattam le részletes haditervet ismertetni. Szerencsére az emlegetett sáv nem volt messze, így viszonylag hamar el lehetett érni. A krokodilunk annyira nem sietett, bár határozottan észrevett minket, de vagy jól lakott, vagy húsosabb falatra vágyott. Vagy csak kivárt. Miközben haladtam, szemmel tartottam, mert nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy nem nézek a hátam mögé. Amire mi odaértünk a fás részhez, addigra már a kroki is kint volt a parton, úgyhogy másznunk kellett. - Remélem, nem valami mutáns és fára mászni nem tud - mondtam teljesen feleslegesen, inkább valami ironikus felhanggal, mintsem azért, mert szimplán ilyen ostoba vagyok, már kapaszkodás közben. Néztem, hogy a srác is boldogul-e, szerencsére a növényzet elég masszívnak tűnt ahhoz, hogy egy kis ideig kibírjuk odafent. Reméltem, hogy hüllő barátunk nem egész napos napfürdőt tervez, mert akkor hosszú lesz a mi napunk további része. |
Reméltem, hogy ez a lány ügyesebb valamivel a többieknél. Nekem halvány fogalmam sem volt róla, hogyan kell botokkal vadászni, más fegyver pedig jelenleg nem állt birtokomban. Valaki viszont már szerzett egy lábast, amiben időnként kagylót főzünk - erre a kis időre valahogy mindig szimpatikusabbá válnak a nem túl okos túlélőtársaim. Ez a lány is valószínűleg azért lehet egyedül, mert nincs szüksége a többiek társaságára, ez pedig azt jelenti, hogy hasznos trükköket oszthatunk meg egymással. Akkor is, ha én csak annyit tudok mondani, egyelőre egyikünknek sincs hasmenése.
Akkorra már majdnem két hete jártam a bozótost, ami leginkább a ruháimat vette igénybe, habár a némivel biztonságosabb patak partján átöblítettem őket, szigorúan egyesével; jobbnak láttam ugyanis megspórolni a felvételek szerkesztőinek azt az időt, amit bizonyos testrészeim kihomályosításával töltenek. Természetesen a meztelenkedésből sem maradhatunk ki mindannyian, viszont a saját részemről szívesebben csatlakoztam volna a játékosok semlegesebb oldalához; legalábbis egyelőre. A süllyedés napján térdnadrágot viseltem az imént említett zárt cipő mellett, tehát nem jártam olyan rosszul, a lábszáram és karjaim viszont már tele voltak mindenféle növényvilág okozta karcolással és sebesüléssel. Na meg egy borotválkozás sem esett volna rosszul, de ezen kívül tiszta voltam, és amúgy is tudtam, hogy az ittlévők nagy részének sokkal nagyobb szüksége lenne arra a szőrtelenítésre. Luxushajó és ellátás helyett az igénytelenség szélére süllyedtünk, ha úgy tetszik; és most mind azt gondoljuk, legalább egy kicsit jobban nézünk ki a másiknál.
Ami az előttem álló lányt illeti, eddig bevált a megközelítésére alkalmazott módszerem, ha szövetségesekké nem is alakultunk egyből. Egyre több kunyhó foglalt a faluban, és azt hiszem, a műsorvezetők is arra irányítanak minket, őt mégsem láttam a környéken. Tényleg érdekelt volna, van-e még ilyen csoportosulás a sziget másik oldalán, és hogy egy ekkora helyet hogyan terveztek kitölteni egy valóságshow-val. Kérdéssé alakítani viszont nem volt időm a gondolataimat, de még bemutatkozni is elfelejtettem hirtelen, mikor megakadtak a szemeim az első veszélyforráson - egy tényleges krokodilon. Egyáltalán nem tűnt pranknek, habár szerencsére akadt még néhány méter közöttünk, ami persze nem lehet túl nagy akadály egy ekkora ragadozónak.
- Gyere onnan - léptem felé, majd rántottam hátrébb a lányt a karjánál fogva, reflexből. Ő állt háttal a víznek és én tereltem el a figyelmét, így kötelességemnek éreztem arrébbhúzni, mielőtt megforgatnak minket a folyóban. A szerzett sérülésekért nem vállalnak felelősséget, ezt mindannyian aláírtuk - habár akkor még a vízbeesés számított a legextrémebb lehetőségnek. Most azon kezdtem gondolkozni, milyen állatokat telepíthettek még a szigetre az ideérkezésünk előtt, és hogy tényleg hagynának-e minket végtagokat elveszíteni a dzsungelben. Annyira persze mégsem ragaszkodtam a lányhoz, így pillanatokkal később el is engedtem a karját, én pedig hátráltam még néhány lépést a biztonság kedvéért. Reméltem, hogy ő is így tesz, különben nekem kell majd kitalálni, mivel érdemlünk ki egy komplett elsősegélycsomagot.
- Betegek, akik ezt kitalálták - sóhajtottam a hajamba túrva. Ha látszólag bele is törődtem a kialakult helyzetbe, mindennek van egészséges határa, a krokodilok szabadon engedése pedig jócskán kívül esik ezen. |
Bár a környék nem volt túl biztató, azért jól esett végre egy kicsit üldögélni, ha teljesen nem is lazulhattam el. A nap jelenleg sütött, de már tapasztalatból tudtam, mennyire könnyedén megváltozhat ez, főleg az első héten járt ránk a rúd, mert amint megszáradt volna a kiúszástól csurom víz ruhám, az eső megint teljesen átáztatta. Bele sem akartam gondolni, hogy viselheti ezt egy tipikus plázacica, mert ahogy láttam, a hajón volt pár. Azt hiszem tényleg jó, hogy eddig egyedül voltam. Bár lehet, lassan bele fogok őrülni a társasághiányba. Alapvetően szerettem, ha vannak körülöttem, ha úgy éreztem, nem vagyok szociális kedvemben, akkor magam kerültem a társaságot. Ez így mindenki szempontjából kíméletes volt. Végül is ez most is így alakult, én döntöttem úgy, hogy ne mtatok a többiekkel, bár az már más kérdés, hogy akkor is egyedül voltam, amikor partot értünk, de attól még a nyomaikat megkereshettem volna, ha látszanak még egyáltalán a homokban, vagy utal rájuk bármi más jel. Ehelyett egyedül vágtam bele ebbe a mazochista túlélődologba. Persze elgondolkoztam már rajta, mennyi volt ebből a véletlen, mert azért két hét alatt kimentettek volna már minket innen, ha ezt nem rendezik meg alapból. És senki ne mondja azt nekem, hogy nem tudtak róla a hatóságok, az a hajó be volt kamerázva végig. Úgyhogy innen nem volt nehéz levonni a végkövetkeztetést, de azért örültem volna, ha ezt még valaki megerősíti. Komolyan mondom, így még jobban tetszett a helyzet, inkább az én terepem volt, mint egy luxushajón való utazgatás.
A vizet kémleltem, első sorban onnan vártam, ha bármi közeledik, nem voltam rossz biológiából, de azért a trópusi élővilágot nem vágom annyira. Persze akárki mondhatja, hogy hülye vagyok, végül is nagytestű hüllők is lehetnek a vízben, amik engem akarnak vacsorára és nem igazán állt rendelkezésemre használható fegyverzet ellenük. Ettől függetlenül eddig még nem kerülgetett a szívbaj, hogy itt vagyok.
Végül tényleg meghallottam valamit, de nem a víz felől, hanem a környező bokrok irányából. Oldalra fordultam, most már csak fél szemmel figyeltem a folyót és kissé előredőlve próbáltam kivenni, hogy mi, vagy ki közeledik, bár kevésbé számítottam emberre. Még egy olyan lökött nincs a szigeten, mint én, aki egyedül vág neki a dolgoknak. Nem, mintha én egoizmusból tettem volna. Szóval annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor egy srác bukkant ki a növényzetből, látszólag nem is akarta, hogy ne vegyem észre, így lazán odasétált hozzám. Nem tűnt kevésbé megviseltnek a külseje, mint az enyém, de szerintem senki épeszű nem róná fel ezt neki, mit számít már ez itt? Ahhoz képest tényleg nyugodtan viselkedett, bár én sem voltam szívbajos a helyzettől.
- Szia - biccentettem, rögtön fel is állva, persze még így is magasabb volt nálam, ami nem meglepő, de illetlenségnek éreztem volna, ha továbbra is ülve maradok. Érdeklődve fürkésztem, látszólag egyedül volt, és nem tudtam volna megmagyarázni magamnak, mit is keres így itt. Ő viszont megpróbált valami épkézláb okot találni az én ittlétemnek.
- Vicces, de nem talált. Üres kézzel nehéz - tártam szét a karom. - Majd talán máskor - tettem hozzá egy félmosollyal, de ez inkább keserű volt, mint vidám.
Hátrafordultam, hogy ránézzek a vízre, reflex, amikor is egy csöppet elsápadtam. - Ó, a francba - suttogtam, nem igazán szoktam káromkodni, de ez egyszerűen most egy ilyen helyzet volt . - B terv. Nem mi vadászunk, ránk vadásznak - hívtam fel a figyelmét a jól látható vízi rusnyaságra. Nem tudtam, mit tud a drága és mit nem, de nem igazán akartam neki esélyt hagyni, hogy rajtunk mutassa be. Nagyon gyorsan kellett átgondolnom a dolgokat, hogy összehozzak egy épkézláb tervet, hacsak a srác nem előzött meg. |
Kényelmes tempóban sétáltam végig a part mentén, igyekezve a lehető legtöbb bogáncsos, tapadós és nyomot hagyós dolgot kikerülni. Panaszkodhatnék az egykor fehér, mostanra viszont inkább már szürkés színű cipőm miatt, de igazán nem rajtam múlott, mit viselek a süllyedés pillanatában. Strandpapucsban talán egy fokkal kényelmetlenebb lehet megküzdeni a bozóttal - láttam is valakit, aki egy szál fürdőnadrágban vetette bele magát az óceánba. Elég egyértelmű helyre tették a mentőmellényeket, mégis sokak gondolkozásán kifogott ezek felvétele, gondolom, mert annyi minden történt egyszerre körülöttünk. Sikítozó emberek és pánik, mintha bármi megtörténhetne - mintha tétje lenne a dolognak -, egészen eddig viszont semmi olyasmit nem láttam, ami tényleges félelemre adna okot. Amint megértjük a szabályokat, biztonságban leszünk, és valószínűleg addig sem történhet semmiféle katasztrofális dolog.
Legalábbis ebben a tudatban teltek a napjaim, először a velem együtt partraért néhány szerencsétlen társaságában. Nem telt túl sok időbe lemondanom erről a luxustól, hiszen nem hogy ők sem tudtak semmit, még hátráltattak is a tapasztalatszerzésben. Nem siettem túlságosan a csapatalakítással, elvégre valamivel fontosabb, hogy magamtól is eligazodjak a környéken, ha mégis történik valami. A hajó határain belül ez egy kicsit egyszerűbb feladatnak bizonyult volna, itt viszont úgy kellett memorizálnom az útvonalakat, mintha labirintusban lennék. Minden nappal tovább jutottam kicsit, két hét alatt pedig sikerült majdnem teljesen feltérképeznem az otthonunkként szolgáló falu körüli területet.
Ma még a szokásosnál is messzebb kalandoztam, hátha felfedezek valami használhatót - túlélőcsomagot, hot dog árus pultját, esetleg egy barlangot, ami kamerametes, és ahová a későbbiekben beköltözhetek. Minél kevesebbet hallok a még mindig tartó drámából, annál tovább tudok diplomatikus maradni, és egyelőre úgy látszik, ez az egyetlen lehetőségem.
A jachton zsúfolásig voltunk, most viszont ritkaságszámba megy emberrel találkozni, bármennyire biztos vagyok benne, hogy senki nem fulladhatott a vízbe. Már csak ezért is meglepetésként ért kiszúrni valakit a nem túl bíztató kinézetű folyó partján üldögélni, látszólag teljes nyugalomban. Imádtam volna valaki olyannal beszélgetni, aki elfogadta a kialakult helyzetet; bár ki tudja, talán csak a nekem járó megtiszteltetések egyikeként vagyok problémázókkal körülvéve.
Még jónéhány bokorral arrébb jártam, mikor megláttam a lányt, így megálltam eldönteni, akarok-e ismerkedni a jelenlegi körülményeink között. Végül újra elindultam az irányába, innentől nem ügyelve arra, hogy semmiképp se hallja a közeledésemet - ha szövetségesekre vágyik az ember, első körben klassz, ha nem rémíti halálra őket. Hacsak nem reagált szélsőségesen a jelenlétemre, egyenesen hozzá sétáltam, persze tartvamagunk között néhány lépésnyi távolságot.
- Hé - emeltem meg a kezem, olyan intésféleképp. A lehető legártatlanabb modoromat igyekeztem felidézni, hátha megtudhatom tőle, van-e valahol nagyobb csoportosulása a túlélőknek. Ha egészen eddig rossz környéken próbáltam eligazodni, az nem válik majd előnyére a hangulatomnak. - Krokodilokra vadászol? - Közben óvatosan körbeforgattam a fejem kamerák után kutatva, hiszen jólesett volna tudni, most is figyelnek-e minket.
Krokodil vadászat? Kifejezetten jó mókának tűnik, főleg, ha egy önként mutatja meg magát! Hm, lehet a vadászból lesz préda? |
Esküszöm, ha Shawn egyszer még a szemem elé kerül, azt nagyon nem fogja megköszönni. Már akkor őrültségnek tartottam ezt az egészet, amikor úgy gondoltam, annak ellenére belevágok, hogy nem önszántamból jelentkeztem. Akármennyire is csábító egy luxushajókázás, én nem az a fajta vagyok, aki befizet egy ilyen útra, nemhogy úgy, hogy még napi huszonnégy órában kamerák előtt is illegesse magát. A gyomrom felfordult az egésztől. Erre a hülye bátyám elintézi nekem az egészet. Nem, mintha az elején annyira szörnyen rossz lett volna, de valahogy nem tudtam hozzá jópofit vágni. Ahhoz még kellett volna egy kis idő. Csak sajnos épp az nem volt, mert időközben a luxuscsoda süllyedni kezdett. Komolyan mondom, kedvem lett volna hisztérikus nevetésben kitörni, csakhogy a túlélés abban az időben fontosabb volt. Az egész olyan volt, mint valami elcseszett terepgyakorlat, amikor katasztrófavédelmisekkel dolgozol együtt. Szerencsére úszni azért jól tudok, úgyhogy a partraevickélés megvolt, onnantól viszont magamra voltam utalva. Annyira szétszóródtunk, hogy pont nem akadt senki az utamba, de talán nem is bántam. Annyira dühös voltam, hogy ne mlettem volna jó társaság, bár ennek semmi jelét nem adtam, csak szótlanul forrongtam. Az viszont biztos, hogy az életben maradásban segített. Szerencsére ismertem pár túlélési technikát, úgyhogy ideje volt gyakorlatban is kamatoztatni a tudást. Bevettem magam a dzsungelbe, ami nem kicsit volt para, de az első pár nap után már valamelyest felvettem a hely ritmusát. A nulláról kellett kezdenem, persze, hogy senki semmit nem tudott megmenteni, gondoltam én, vagy legalábbis én biztos, hogy semmit sem. A legfontosabb volt, hogy vizet találjak, ami még egészen könnyű volt, mert viszonylag rövid idő alatt egy folyóra bukkantam, onnantól pedig azt követtem. Nem alakítottam ki állandó táborhelyet, csak éjszakára álltam meg és húzódtam vissza a sűrűbb növényzet közé, ahol viszonylag egyszerűbb volt éjszakai menedéket találni. Egyébként azon volt a hangsúly, hogy fel tudjam fedezni a helyet, akárhova kerültünk is. Eddig szerencsére a veszélyesebb helyzeteket sikerült elkerülnöm, ám az élelemszerzés annál nehezebb volt. A víz miatt egyértelmű volt, hogy halfogással kellene próbálkoznom, amivel kísérleteztem is jó sokáig, eleinte silány eredménnyel, jó pár napba beletelt, míg fel tudtam mutatni bármit is, addig pedig gyűjtögetéssel próbáltam pótolni a dolgot. Még nem haltam meg, szóval eddig nem mérgeztem magam. Ez még így rendben is van.
A mai napon úgy döntöttem, nem haladok erőltetett menetben, bár a folyó olyan volt, mint aminek soha nem akar vége szakadni. Nem közvetlen a parton haladtam, hanem egy kicsit beljebb, de úgy, hogy jól lássam a vizet. Most azonban, egy nyíltabb térségen megálltam a parton, hogy pihenjek, s egy időre elüldögéljek. Éberen figyeltem a környéket, akármilyen veszélyre utaló jel miatt, miközben próbáltam átgondolni, mibe is keveredtem igazából. |
|
[12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
