|
Témaindító hozzászólás
|
2017.07.09. 21:49 - |
 |
[8-1]
Reszkettem a félelemtől, mert annyira megijedtem. Ha nem lett volna ilyen hatalmas az a dög, akkor talán nem ugrom egyből Noah nyakába, de így… Azt hiszem, hogy először nem esett le, hogy mekkora batár nagy hülyeség volt tőlem, hogy nála kerestem menedéket. Mondjuk ő volt az egyetlen személy a közelben, így nem meglepő, hogy nála kerestem menedéket.
- Léci… - nyöszörögtem az ingjébe bújva, majd miután hallva, hogy sikerrel járt az akciója én még mindig nem éreztem biztonságban magamat. Nem hittem volna, hogy így megrémülök, bár tudtam, hogy fóbiásan félek ezektől a rovaroktól, de nem akartam pont Noah előtt ennyire szerencsétlennek és védtelennek tűnni. Az meg már teljesen más, hogy milyen közel volt hozzám a férfi.
Felpillantottam rá, amikor tiszta volt a terem, elengedtem ingjét, amit meg is gyűrtem picit. Hupsz! Zavartan megigazítottam, majd odébb ültem, de olyan zavarban voltam, mint még soha.
- Öhm… ne haragudj… Nem akartam neked kellemetlenséget okozni – motyogtam halkan és a hajamat kezdtem piszkálni idegesen. Ez az! Ügyesen megcsináltam a dolgokat.
- Rettegek tőlük, de ez nem kifejezés – nyeltem egy nagyot, majd megremegtem, amikor visszagondoltam arra, hogy mi támadott meg. A döglött darázs ott feküdt mellettünk a földön, így arra következtettem, hogy lefújta.
- Köszönöm az előbbit azért. Most már lehet, hogy én jövök neked egyel – sóhajtottam kissé, majd már nyugodtabban vettem a levegőt, mint korábban.
- Uh, lehet, hogy jobban örülnék, hogy ha egy olyan helyen lennék, ahol nincsenek hasonló állatok – ingattam meg a fejemet, majd elgondolkodtam, hogy merre is kellene menni. Felálltam, de előtte megbizonyosodtam afelől, hogy nincsenek darazsak a közelben és nyugodt a terep. Belehaltam volna, hogy ha még egyszer megjelenne egy.
Nem tudom, hogy merre haladtunk, de azt tudtam, hogy valahol azon a környéken vagyunk, ahol mindhármunk lakása a közelben van. Azt hittem, hogy az én menedékembe fogunk először belebotlani, de nem így történt. Noah lakrésze sokkal közelebb volt és útba esett, így úgy döntöttem, hogy bárhol jobb most, mint odakint azokkal a fenevadakkal, de tényleg!
[NOAH ÉS MORGANA a srácnál] |
Szintén mosolyogva fogadtam megjegyzését. Legalább egyetértett velem, viszont a magánakcióm teljesen spontán jött. Sosem szoktam megtervezni a napom. Jobb vakmerően élni, és mintsem sejteni a következő lépésről. Bár azért a dzsungelben nem igazán élnék a teljes bizonytalanságban. Ha én lennék túlélő tuti leszarnám ezt a felfogásom.
Ezután csak elrakta a "fegyverét". Mertem remélni, hogy elkerülöm ennek használatát. Mostantól kétszer átgondolom, hogy miként fogok ráijeszteni Morganára. Pedig csak funból csináltam.
- Értettem főnökasszony! - dünnyögtem némi kisfiús bájjal.
A szememet egy pillanatra lehunytam, hogy élvezzem a szellőnek sussogását. Ekkor böktem ki a kiengesztelést, amire felkaptam a fejét mondhatni a kollegina.
- Ennyire nehéz eldönteni a sorsomat? - sóhajtottam fel színpadiasan.
Meglepődtem, ahogy végül az ölemben kötött ki. Nyögtem egyet, mert hirtelen ért és még a szuszt is kiszorított ezzel hirtelenjében belőlem.
- Mit csináljak vele? - akadtam ki, amikor kért, hogy kergessem el.
Volt egy-két barátnőm, csaj ismerősöm, de egyik sem félt ennyire a rovaroktól, bogaraktól vagy ha konkrétan meg kell nevezni, akkor a darazsaktól.
- Oké, oké... - emeltem ki az ölemből.
Elvettem tőle a táskát és a bunkóságomat leszarva kihalásztam a sprayt. Ezzel a legegyszerűbb elkergetni. Értelemszerűen használtam is a vackerájt, amivel eddig fenyegetőzött a lány. Nos, használt is az akcióm.
- Parancsolj! - mondtam elégedetten. - Nem hittem, hogy ennyire félsz a darazsaktól - kuncogtam. - Ki vagy így már engesztelve? - kérdeztem rá játékosan.
Hagytam, hogy legyen némi csend, és hogy Morgana lenyugodjon. Szerencsétlen jó, hogy nem kapott ugyancsak szívinfarktust, mint az elébb. Kellett nekem őt hátbatámadni. Bár eleinte poénos volt, de így már kevésbé. Sajnálom szegénykét...
- Esetleg menjünk másfele? - tettem fel kérdésemet eltűnődve.
Visszaadtam neki az önvédelmi eszközét. Ha úgy gondolta és akarta, akkor elhúztunk innét a fenébe. Nem akarok állandóan darazsakat kergetni meg fújkálni... Na meg a kolleginát állandóan nyugtatgatni. |
Már nem voltam rá mérges, de azért nem esett, hű de jól azonnal infarktust kapni a semmiből. Ha esetleg meg tényleg kivakítottam volna, akkor pátyolgathattam volna ezt a szerencsétlen faszt. Az meg nem hiányzott az életemben egyáltalán. De azért a társaságnak örültem, ezt nem tagadom. Egyedül se olyan jó lenni mindig.
- Ugyan, nem zavarsz, nem arról van szó. Csak meglepett a kis magánakciód, ennyi – rántottam meg a vállamat nemtörődöm stílusban. – Egy kis szocializálódás nekem se árt – ingattam meg a fejemet mosolyogva, mert ez így volt igaz. Nem jártam nagyon emberek közé, most meg főleg, hogy itt vagyok egy olyan szigeten, ami tele van túlélőkkel, de nem biztos, hogy örömmel fogadnak. Ez van, be kell érnem a sexi kollégával, aki jobb, ha nem tudja, hogy mennyire szexi.
- Nyugi, elteszem – nevettem halkan, hiszen látva az arckifejezését a fegyveremre nem csodálkoztam ezen kicsit se. – Legközelebb jól gondol meg, hogy mit teszel és mit nem a közelemben – kuncogtam, majd telefonomra pillantottam, hogy megnézhessem az időt. Semmi kedvem nem volt felkelni innét, olyan jó volt a hűvös fűben ülni, hogy kedvem támadt volna elaludni itt helyben.
Ekkor hallottam meg a kiengesztelés szót, mire azonnal felfigyeltem és el is gondolkodtam, bevallom egy kicsit, hogy hát mit lehetne kérni tőle az infarktusomért cserébe. Mit is kellene? Mit is?
- Hmmm… - tette ujjamat ajkam elé, mintha nagyon is gondolkodnék ezen a dolgon. Valóban gondolkodtam, de nem olyasfélén, mint amire ő valószínűleg számítana.
- Nem is tudom… - gondolkodtam hangosan, hogy mit kellene kérnem tőle, ami megfelelő lenne a számomra és ér annyit, mint az, hogy halállra rémültem. Észre se vettem, hogy valamilyen rusnya repülő teremtmény közeldik felém, mert el voltam merülve a gondolataimben, de amint észre vettem a darazsat, ami akkora volt, mint egy ház.
Nem gondolkodtam, azt se tudtam, hogy mit csináljak, egy pillanat tört része alatt halálra rémültem, ami ki is ült az arcomra. Nem sikítottam fel, de azzal a lendülettel a legbiztonságosabb pont felé, azaz Noah felé közeledtem. Az ölébe pattantam, mint egy halálra rémült kisegér és nem érdekelt, hogy mit gondol, de a mellkasának bújva kapaszkodtam belé és remegtem.
- Kergesd el! Kérlek, kergesd el! - remegett a hangom és azt se tudtam, hogy hol vagyok, de hallottam zümmögni a dögöt körülöttünk, amire ismét elfogott a pánik. |
Alap, hogy meg akartam őt ijeszteni, ám azzal nem számoltam, hogy mindjárt karatekid lesz belőle és lekönyököl menten. Mákom volt, hogy nem talált telibe, mert rosszul kivitelezte. Szitkózodott is egy sort, amire csak szótlanul somolyogtam.
- Tényleg nincs jobb dolgom - bólogattam.
Letéptem egy fűszálat majd számba helyeztem. Ezután elterültem és keresztbe tettem lábaim. Természetesen füleltem, és nevetésére elkuncogtam magam. Elég hülyén vette volna ki magát, hogy beállítok hozzájuk: Császtok, jöttem lecsekkolni a szőke csajt. Jó bukszavagy, szívesen dugnálak. Édeshármas? Oké, ez eléggé alpárira sikeredett. Hupsz...
- Én kérek elnézést! - emeltem fel megadóan mancsaim.
A válaszát hallva ismételten bólintottam párat. A következő kérdésére elgondolkoztam pár másodperc erejéig. Igazából csak miért ne alapon csatlakoztam hozzá. Minek legyünk forever aloneba, ha tolhatjuk ígyis? A kollégákkal meg érdemes ismerkedni azt hiszem.
- Igen láttam. Talán megzavartam valamit? - néztem rá kérdően. - Mellesleg gondoltam picir szocializálódom - válaszoltam meg ezzel a kérdését.
Ekkor táskájából elővett egy sprayt. Jesszusom, azzal szembe talál én megvakultam volna az szent. Csak kicsit paranoiás, bár megértem felkészültségét. Nőként egyedül egy dzsungelben rohadt veszélyes. Ki tudja milyen elborult agyú gyökerek császkálnak. Valóban szerencsém volt.
- Oké, máskor nem leszek nindzsa és nem foglak ijesztegetni! - motyogtam. - Kiengesztellek akkor valahogy, bár ha szemen fújtál volna azzal a vacakkal, akkor te jönnél eggyel - vigyorogtam.
A semmiből hirtelen feltűnt néhány arra járőröző darázs. Úgy látszik, hogy kiszúrták Morganát és az egyik közelebbről is megszeretné vizsgálni a lányt. Óvatosan a hatalmas repülő rovarokkal, nagyot tudnak csípni! |
Nem sejtettem, hogy társaságom lesz, így nyugodtan nyomogattam a telefonomat, bár kaptam pár új emailt, aminek rohadtul nem örültem, így nem is foglalkoztam tovább a készülékkel. Eltettem a zsebemben. Ekkor valami elvetemült egyed mögém osont, majd éreztem egy férfi kezét, aki eltakarta a szememet egy pillanat alatt. Első dolgom az volt, hogy összerezzentem, majd egyik könyökömmel hátra vágtam, de nem találtam el. Még mielőtt a paprikaspayhez nyúltam volna, akkor derült ki, hogy kivel állok szemben. Még szerencse, hogy csak ő volt az…
- Bazd meg Noah! – szitkozódtam idegesen, de a szívem ijedtemben úgy kalapált, mint még soha. Nem hittem el, hogy képes volt így rám hozni a frászt. Hihetetlen egy alak. Nem is volt kérdés, hogy helyemről felpattantam és úgy néztem az időközben letelepedett férfit, aki mosolygott.
- Ez egyáltalán nem volt vicces! – fontam össze karomat magam előtt, majd visszaültem a fűbe, ahol eddig voltam, de őszintén nagyon nem örültem annak, hogy így rám hozta a frászt. Idióta!
- Úgy látom nincs jobb dolgod, mint engem ijesztgetni – morogtam még mindig egy kicsit, de hamar feloldódtam. Legközelebb nem lesz ekkora szerencséje! Azt garantálom…
- Miért nem mész és stírölöd a szőkét a patakparton, ahogy Soren is teszi? – kérdezem tőle nevetve, mert most valahogy elképzeltem, ahogy a létező összes szigeten lévő pasi odamegy, és szegény csajt nézik, ahogy meztelenkedik. Még a hideg is kirázott, hogy én is ilyen lehetnék, ha nem műsorvezető lennék. Nem nagyon tetszett még a gondolat se. Végül felsóhajtottam kicsit, majd felé fordítottam a fejemet.
- Nem árt feltérképezni a sziget különböző pontjait, különben könnyen megesik, hogy eltéved az ember. Ez egy kellemes környéknek tűnt – rántottam meg a vállamat, de az érdekelt volna, hogy ő mit keres itt. Pont itt!
- Na és te? Minek köszönhetem a látogatásodat? Gondolom láttad, hogy itt vagy – utaltam arra, hogy direkt ijesztett meg, mivel tudta, hogy ezen a helyen vagyok. Na, ez érdekelt volna a legjobban most.
- Jut eszembe! – vettem elő a zsebemből a kezdetleges fegyveremet és Noah felé tartottam.
- Ha véletlenül ezt használom, akkor a hülye tréfád balul sült volna él, az biztos. Semmi kedvem nem lett volna egy magatehetetlen vak faszival a dzsungelban császkálni segítségért – ingattam meg a fejemet, de már megnyugodtam.
- Más körülmények között talán meg se fordult volna a fejemben – forgattam |
Megint egy jó időre elnyelt a munka. A jövőhéten kénytelen leszek újonnan ládával lemenni a túlélők közé, pedig nagyobb kedvem a szivatáshoz most nem volt. Pont emiatt nézegettem olykor az embereket. El szerettem volna dönteni, hogy mégis kit látok meg következőleg. Ahogy sikerült döntést hoznom az adott illetőnek az aktáját előhalásztam a papírkupacból. Átolvastam fóbiájukat, félelmeiket, hogy tisztában legyek képességeikkel.
Miután ez megvolt még néztem a kamerafelvételeket egy darabig, amikor kiszúrtam Morganát. Ó, váó, forever aloneba tolja? Bátor dolog.
Felöltöztem az időjárásnak megfelelően és már útnak is indultam. Egyelőre a kiscsávóval nem találkoztam össze, de ahogy őt láttam... Eléggé jó helyzetben volt. Én is el tudtam volna viselni meztelen nőket, viszont sajnos nekem ez a jó kimaradt egyelőre az életemből.
Kisebb eltévedéseket követően - ó, minő meglepő, hogy megint balfasz voltam -, de eltaláltam oda, ahol a kollegina egyedül volt. Épp magában motyogott valamit, amikor mögé mentem és eltakartam szemeit kezemmel.
- Az egyik kollégád itt van, mert unatkozik... Másik meg csupasz nőt stíröl! - mondtam szórakozottan, majd mellé léptem. - Üdv! - mosolyodtam el. - Mi a helyzet? MI járatban itt egyedül? - kérdeztem tőle barátságosan aztán levágtam magam a földre.
Kifejezetten nyugodt helynek tűnt. Tele volt virággal a hely. Idilli és meghitt volt a számomra. Ha netán túlélőket csábítgatnék lehet idecsalnám őket. Biztos, hogy a nőszemélyek oda meg vissza lennének. Szívesen kisajátítottam volna pár menetre a helyet, de a kamerák nem vonzottak különösebben. Ennyi erkölcs belém is szorult! |
Otthonról úgy indultam el, hogy végeztem a papírmunkával, átnéztem az új játékosok adatlapját tüzetesebben, hogy mindenkivel tisztában legyek, hogy ha találkozom velük legközelebb. Legutoljára Sethnek csak azért volt szerencséje, mert az ő lapját még nem olvastam át, ahogy a lánykáét se. Szegényke eléggé ki volt akadva, de erről nem én tehetek. Igaz, hogy eléggé rosszul tálaltam fel a dolgokat és Seth se segített egy cseppet se a hülyeségeivel, de mindegy.
Én nyugodtan tudok aludni, néha… Bár azért kicsit sajnáltam őket, főleg, mikor azok a hatalmas viharok voltak. Nem lettem volna a helyükben, főleg, hogy rettenetesen félek a vihartól. Nincs is jobb, mint lassan huszonkét évesen rettegni a vihartól.
Ahogy a kitaposott ösvényen haladtam az erdőben örültem, hogy rátaláltam egy nyugis környékre. Elhajtotta néhány ágat, majd felsóhajtva néztem körbe. Egész szép volt, árnyékos volt, nem rohadtam meg a napon se, így arra jutottam, hogy egy kicsit pihenek. Persze a paprikaspray ott lapult a nadrágom zsebében, aki képes még egy nagyobb vadállatot is eltéríteni, amíg netán eliszkolok. Otthon hagytam a sokkolómat, így most csak ezzel kell beérnem. Nem terveztem sokáig maradni, így lehuppantam egy fa tövébe és élveztem, ahogy a puha fű kellemesen lehűti a lábamat.
- Vajon a többiek mit csinálnak? – kérdeztem magamtól, majd a két kollégámra gondoltam. Nem láttam őket a kamerákon. Vagyis de! Sorent egy túlélővel láttam, elég vicces volt a szituáció, de mindegy. Ő tudja, hogy mit csinál és mit nem. Nem szólok bele, hiszen még nem is találkoztam vele, ami azért kicsit gáz. Lehet, legközelebb magam keresem fel, hogy megismerjem. Jó lenne, hogy ha kicsit összecsiszolódna a mi társaságunk is a munkához. |
|
[8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
